21
August, 2017
Monday

Misha Mengelberg Trio – Who’s Bridge

Juhász László 2003 március 25.

Avant | avan 038 | 1994

AVANT: A kiadóról elöljáróban legyen elég mindössze annyi, hogy még mielőtt a neves New York-i komponista/zenekarvezető/szaxofonista John Zorn a szintén világhíres japán dzsessz producer Kazunori Sugiyama segédletével ’95-ben életre hívta saját Tzadik nevű kiadóját; a patinás japán lemezkiadó, a modern dzsessz és egyéb improvizált zenék dokumentálására szakosodó DIW egyik alkiadójaként működő Avant kuratóriumának tagja volt. A belterjességen nincs mit csodálkozni: míg a DIW volt a Masada (Zorn a free jazzből és a klezmerből merítkező dzsessz zenekara) tíz lemezének kizárólagos kiadója, addig az Avant többek között Zorn egy másik közismert projektumának, a legszélsőségesebb zenei stílusokat felhasználó, ’89-től ’92 végéig alkotó Naked City-nek jelentette meg négy kiváló albumát (Grand Guignol, Heretic, Radio, Absinthe). Az Avant, amely önnön kreálta definíciója szerint egy “non-genre/avant-garde label” a kötetlen zenélési formulák nemzetközi képviselőinek egy-egy bemutatkozó lemezét, Zorn közelebbi zenésztársainak munkáit és persze nem utolsósorban a Zorn által respektált zenészek albumait jelentette meg, így például a holland Misha Mengelbergét… (A kiadó jelenleg 80. kiadványának megjelentetésére készülődik.)

MISHA MENGELBERG: Az 1935-ben Ukrajnában – egészen pontosan Kijevben – született zongorista és humorista (!) zene iránti fogékonysága, valamint a zene irányában tanúsított élénk érdeklődése adott volt: míg holland édesapja keresett karmester, komponista és zongorista; addig német származású édesanyja professzionális hárfa játékos volt. A már Amsterdamban nevelkedett Mengelberg legfőbb korai hatásait a dzsessz felől Duke Ellington, Thelonious Monk és Herbie Nichols játéka; a kortárs komolyzene felől pedig John Cage zenei munkássága és zeneelméleti írásai, előadásai jelentették. Első lemezkörzeműködését Eric Dolphy ’64-es Last Date című albuma jelentette, ahol is együtt játszott egy bizonyos Han Bennink dobossal, akit azóta is állandó és hűséges partnereként jegyez. 1966-ban Mengelberg már önálló zenekarával lépett fel az Államokban a Newporti Jazz Fesztiválon, majd rá egy évvel később Bennink és Willem Breuker társaságában megalapította a máig is létező és alkotó zenei kollektívát, az I.C.P. Orchestrát, ahol a rövidítés az Instant Composers Pool-t jelöli. A jelenleg kilenc tagot számláló társulat mindmáig a provokatív free jazz és az improvizált zenék egyik fő pillére – és kiadója – Hollandiában, minthogy az I.C.P. lemezkiadóként is funkcionál… Mengelberg az évek során megszámlálhatatlanul sok lemezen működött közre, a legkülönbözőbb formációkban a legkülönbözőbb zenészekkel játszott együtt, valamint számos darabot komponált színházak és más zenekarok, előadóművészek számára.

WHO’S BRIDGE: A nevezett albumon Mengelberg a 11 legidőtállóbb szerzeményét vezeti elõ olyan zenei kiválóságok társaságában, mint a bőgős Brad Jones (Elvin Jones’ Band, Jazz Passengers stb…) és a dobos Joey Baron (Baron Down, Masada stb…). A Who’s Bridge Mengelberg egy meglehetősen konvencionális és hagyománytisztelő énjét mutatja, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a felvétel első hallgatása alkalmával a kompozíciók akár az ’50-es, ’60-as évek valamelyik könnyeden élvezhető és kiszámítható zongora-trióját is idézhetné. Ám ha nem csupán egy kellemes háttérzeneként kezeljük az anyagot, és figyelmesebben készülünk neki a lemez hallgatásának, azonnal előbukkan az sok-sok “furcsa kis különbség”, amik Mengelberg játékát megkapóvá, különlegessé és felettébb egyedivé teszik: másodpercnyi megakasztások, egy-egy jól szvingelő témát orvul kizökkentő disszonáns kiállás, villámgyors és végtelenül szabad rögtönzések… De mindezek ellenére a Who’s Bridge a kiváló zongorista egyik legkellemesebb, leghallgathatóbb alkotása. A saját szerzemények mindegyike mintha már egy régről ismert örökzöld lenne, ami érzés részben az álszentimentális, szándékosan szirupos előadásmódnak köszönhető, ami mögött hiba lenne nem felfedezni az iróniát, a dallamosság direktségét. Míg a Bit Nervous egy kvázi-latin darabra hasonlít, addig a már-már negédesen melodikus Gare Guillemans Mengelberg egyik legnagyobb példaképét, Herbie Nichols-t; a címadó tétel túlburjánzó cifrázása Cecil Taylor játékát; a Peer’s Counting Song pedig Ellington hűvös eleganciáját idézi… Ezen hatásoknak és persze Misha Mengelberg brilliáns zenei individumának köszönhetően az album egy különösen kellemes és érdekes zenei élményül szolgál, ami sokkal több, mint ami… Sőt, minden egyes hallgatással egyre több!

1. Rollo II [5:11] 2. A Bit Nervous [5:06] 3. Rumbone [4:41] 4. Romantic Jump Of Hares [5:43] 5. Gare Guillemans [6:18] 6. Crocodile Tear [4:24] 7. Rollo III [6:02] 8. Peer’s Counting Song [5:58] 9. Elevator III [4:36] 10. Who’s Bridge [4:43] 11. Almost, Almost [7:05]

efi.group.shef.ac.uk/musician/mmengel.html
diwproducts.com

Hozzászólási lehetőség kikapcsolva

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Taku Unami | Takahiro Kawaguchi – Teatro Assente

Dusted Hoffman
2011. október 15.

Csütörtöktől 19. Kanjiža Jazz Festival

Juhász László
2013. szeptember 9.

Ezek a Matchless Recordings következő kiadványai

Dusted Hoffman
2013. július 26.

Az Erstwhile márciusi újdonságai

Dusted Hoffman
2014. február 21.