16
August, 2017
Wednesday

Az idén negyedik alkalommal megrendezett X-Peripheria Fesztivál a kortárs kísérleti elektronikus zene legfontosabb külföldi és magyar fellépőit mutatta be az egyre növekvő létszámú hazai közönségnek. Az idén már kétnaposra bővült rendezvényt egy pluszprogram is kísérte, amit a szegedi Régi Zsinagógában rendezett meg közösen az Ultrahang Alapítvány és a MASZK Egyesület. Mind az X-Peripheria Fesztiválon, mind pedig a szegedi Ultrahang Esten fellépő ifjú japán tehetség sajátságos, kísérleti álom-popjával feltétel nélkül nyerte meg a hallgatóságát. Tujiko Noriko-nak a közelmúltban látott napvilágot második, Hard Ni Sasete (Make Me Hard) című nagylemeze, ami a szakma és a közönség soraiban is egyaránt nagy sikert aratott. Tujiko Noriko-val közvetlenül a szegedi fellépése után beszélgettünk.

- Milyennek értékeled a ma esti fellépésedet?

Tujiko Noriko: „Szerintem rendben volt, élveztem az éneklést, bár a hangosítás annyira gyenge volt, hogy időnként teljesen elbizonytalanodtam. Nem tudtam, hogy hangosabban énekeljek vagy ne.”

- Milyennek érezted a két nappal ezelőtti, budapesti előadásodat? Az is rendben volt?

Tujiko Noriko: „Igen, azt is élveztem.”

- A közönség mérete, a hallgatók száma hatással van rád? Jelent számodra bármiféle különbséget, ha 200-300 ember előtt játszol, mint tegnapelőtt Budapesten, vagy ha egy intimebb közegben koncertezel, mint itt Szegeden, ahol csak 40-50 ember hallgatta a zenédet? Befolyásolhatja ez a hangulatodat?

Tujiko Noriko: „Nem igazán. Minden fellépésen más és más a hangulatom, és ennek semmi köze a hallgatók számához, csak a saját kis dolgaimhoz, az egyéni hangulatomhoz. A színpadon csak befelé figyelek. És természetesen élvezem az ilyen kisebb koncerteket is, mint amilyen ez a ma esti is volt.”

- Hogy tetszett, hogyan vélekedsz az egész X-Peripheria Fesztiválról? Láttalak a közönség soraiban a fesztivál második napján, a Nap Hallban.

Tujiko Noriko: „Az első nap, amelyen én is játszottam, nagyon szórakoztató volt, jóval kísérletibb, sok eltérő stílusú fellépővel. A második nap már inkább egy nagy partihoz hasonlított. Az első napon láttad például az osztrák Fuckhead műsorát? Hát az valami fergeteges volt! Nem vagyok különösen jártas a performance/body art-stílusban, és csak néhányszor hallottam a lemezüket, de rendkívül vicces, ugyanakkor sokkoló volt ruha nélkül látni őket. Ez volt az első alkalom, hogy élőben hallottam őket. A dobosukat már ismertem korábbról, de fogalmam sem volt, hogy ilyen dolgokat is művel… Meghökkentő, ugyanakkor szórakoztató volt. Talán egy kicsit hosszúra nyúlt a műsoruk, de tetszett.”

- Mielőtt a saját neved alatt kezdtél lemezeket készíteni és koncertezni, része voltál az otthoni, japán zenei életnek? Játszottál valamilyen együttesben?

Tujiko Noriko: „Igen, korábban énekeltem egy laptopművész mellett, de ezt én nem igazán nevezném együttesnek, hiszen ez a zenész egyedül készítette a zenéit – egyetlen számítógéppel. Egy vezető lemezkiadónál dolgozott, folyamatosan mutogattuk a kiadónak a zenéinket, de nem tetszett nekik, túl sötétnek találták. Végül nem tudtuk kiadni a lemezt, és elegünk lett az egészből, teljesen felhagytunk a közös zenéléssel. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem egyedül zenéket fabrikálni. Tehát már az első zenei élményeim is határozottan az elektronikus, vagy laptopzenével hozhatóak kapcsolatba.”

- Tanultál valaha kompozíciós technikákat vagy ösztönösen készíted a zenéidet?

Tujiko Noriko: „Nem, egyáltalán nem tanultam zenét. Szégyen vagy sem, igazából még kottát sem tudok olvasni.”

- Miért a Mego kiadó? Miért éppen Ausztria? Miért éppen Európa?

Tujiko Noriko: „2000-ben néhány, a Mego kiadóhoz köthető zenész fellépett egy kísérleti zenei fesztiválon Japánban. Én éppen akkoriban fejeztem be az első szólókazettám munkálatait, és ezen a fesztiválon adtam néhány embernek ebből a kazettából, promótálandó magamat. Osztogattam belőle japán zenészeknek, és amikor már csak egy-két kazetta maradt, úgy döntöttem, hogy adok egyet a Mego-s Peter Rehbergnek is. Akkor azt gondoltam, hogy nem a legszerencsésebb dolog a Mego-nak adni promót, hiszen ők egy teljesen más világ, de végül tetszett az anyag Peternek. Tehát a Mego megkeresése nem egy jól kigondolt terv volt a részemről, nincs különösebb oka vagy miértje, hogy a Mego-hoz szerződtem. Csak szerettem a Mego-nál megjelenő dolgokat – ez minden.”

- Ennyire lehetetlen Japánban experimentális popzenét kiadni?

Tujiko Noriko: „Nem lehetetlen, ha az úgynevezett underground része vagy, mivel számtalan kis és független kiadó működik Japánban. De egy vezető nagykiadóhoz bekerülni már sokkal nehezebb. De ugyanez a helyzet itt, Európában is. Szerencsére a Mego szinte az egész világon terjeszti a kiadványait, vannak eladások az Egyesült Államokban és Japánban is.”

- Az Egyesült Államok az egyik legnagyobb zenei piac. Mennyire célod, hogy ott is jelen legyél a lemezeiddel?

Tujiko Noriko: „Nem igazán célom. Nem vagyok nagy stratéga, de ami a következő albumot illeti, azt egy másik kiadó, a német Tomlab fogja megjelentetni. A Tomlab is egy nagyon apró underground label, de sokkal nagyobb eladásokat produkálnak Amerikában, mint például a Mego. Így talán jobb, hogy a lemezeim a Tomlabon keresztül jutnak el az Egyesült Államokba. Egyébként ez nem tisztán egy szólólemez lesz, ugyanis a dalok nagy részét néhány zenész teljesen önállóan készítette, én csak éneklek rajtuk. Persze néhány számot én magam írtam. Érdekes anyag lesz.”

- Ha már a Tomlabot említetted, mondanál néhány szót a SlideLab kollektíváról?

Tujiko Noriko: „Néhány grafikus és designer barátommal tervezzük és készítjük az OK Fred című japán magazin belső kinézetét. Többnyire ezen dolgozunk, néha a külső borítót is nekünk kell megterveznünk. Olykor szórólapokat, plakátokat is csinálunk.”

- A honlapodon láttam néhány képet, amelyeken te csak énekelsz és a háttérben két zenész laptopokon játszik. Mik a különbségek az ilyen fellépések, és a ma hallott szólóprogramod között?

Tujiko Noriko: „Az egy merőben más dolog. Általában amikor egy másik zenésszel közösen adunk elő egy programot, akkor nem is a saját dalaimat éneklem, hanem csak improvizálok. Csak rögtönzött témákat éneklek, ők pedig ezt felhasználják: effektezik, átalakítják, feldarabolják a laptopok segítségével. Ezek a fellépések talán sokkal pörgősebbek, változatosabbak és kiszámíthatatlanabbak, mint az önálló koncertjeim.”

- A lemezeidről és a fellépéseidről szóló írásokban egy dolog előbb vagy utóbb mindig felmerül: te vagy a japán Björk! Mit gondolsz az összehasonlításról?

Tujiko Noriko: „Talán egy kicsit unalmas, ugyanakkor kiváló reklám! Boldog vagyok, hogy ilyeneket írnak rólam, bár magával az összehasonlítással nem tudok egyetérteni, hiszen egyértelmű, hogy a zeném nem hasonlít Björkéhez. Az ő dalai jobbak, mint az enyémek, ő sokkal professzionálisabb, tudatosabb művész, mint én.”

- Miért nem engeded magad megértetni a közönséggel? A koncerteken kizárólag japánul beszélsz, miért?

Tujiko Noriko: „Talán csak egy kicsit zavarban vagyok, és számomra sokkal természetesebb japánul beszélni. Ez egyfajta menekülés. A honlapomon és a lemezeim borítójában is csak japán karaktereket találsz, és ennek az a legfőbb oka, hogy amikor dalszövegeket írok, akkor egyszerűen lehetetlennek tűnik számomra, hogy azokat angolul írjam. Rendkívül izgalmas, hogy japánul írhatom a dalszövegeimet, viszont már nem jönnék annyira izgalomba, ha ugyanezt angolul kellene tennem. De talán majd néhány év múlva megpróbálkozok néhány teljesen angol nyelvű dalszöveggel.”

- Miről szólnak a szövegeid? Az angol nyelvű szövegtöredékeket értem: azok alapján szomorú, szerelmes dalokról van szó. De mi a helyzet japán szövegrészekkel?

Tujiko Noriko: „Ezek valójában nem édes, szerelmetes dalszövegek. A dalaim sok mindenről szólnak, és próbálok nem szentimentális szövegeket írni. Mindig van bennük valami kis csavar, valami abszurd dolog.”

- Jelenleg hol élsz?

Tujiko Noriko: „Párizsban.”

- Mennyire nehéz japánként egy teljesen más kultúrában élni?

Tujiko Noriko: „Rendkívül nehéz. Mielőtt átköltöztem Európába, nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Nagyon furcsák az emberek, és talán a franciák a legfurcsábbak. Franciául egyáltalán nem beszélek, és ez elég nagy probléma. A barátommal élek, de még így is nehéz. Rengeteg energiát használok el, sokkal többet, mint amennyit korábban.”

- A turnézás, állandó koncertezés mennyire okoz nehézséget? Utazni, minden nap másik országban játszani eléggé fárasztó lehet.

Tujiko Noriko: „Annyira nem nehéz, nem is fárasztó, inkább csak feszült vagyok, mert minden élő fellépést egyedül kell megcsinálnom. Ilyenkor magányosnak érzem magam. Amikor egyedül utazok egy másik, teljesen ismeretlen országba, ott bizony nincsenek ismerősök, barátok.”

- A közeli jövőben tervezel más művészekkel való kollaborációt?

Tujiko Noriko: „Igen, tervezünk valamit Silicommal, azaz Aoki Takamasával. Ő is Japánból származik és izgalmas elektronikus zenéket készít. Újra akarja értelmezni az egyik dalomat, de az is lehet, hogy nulláról kezdve, új zenéket fogunk készíteni. Talán csak egy kis közös munka lesz belőle, még nem tudom. Aztán van egy nagyon tehetséges francia zenész, aki a Fat Cat kiadónál jelentet meg zenéket, vele is szeretnék dolgozni. Aztán van még egy művész, szintén Franciaországból. Egyszóval, vannak terveim.”

tujikonoriko.com

Hozzászólási lehetőség kikapcsolva

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Az Aural Terrains nyári újdonságai

Dusted Hoffman
2015. június 12.

Tigrics – Drapdap

Majzik Tamás
2004. január 12.

Simultan 2011: központban a képzeletbeli

Dusted Hoffman
2011. szeptember 30.