19
September, 2017
Tuesday

Thanos Chrysakis – Klage

Juhász László 2007 szeptember 1.

Aural Terrains | TRRN0101 | 2007

Az athéni születésű, jelenleg Londonban élő és dolgozó Thanos Chrysakis saját és zenészkollégái munkáinak publikálására hívta életre az Aural Terrains labelt, aminek első, minden tekintetében ízléses kiszerelésű kiadványa a Klage. Chrysakis bár elsősorban komponista és laptopzenész, erősen foglalkoztatja a tér és a hang viszonya, valamint az extrém hangterek érzékelése. Mini-hangszórókra írt generatív elektronikus munkáiból épített hanginstallációját többek között már Budapesten is bemutatta, a tavaly rendezett Folyamat feltárva című nemzetközi evolúciós művészeti kiállításon.

Thanos Chrysakis főleg hangzó kompozíciók, társművészeti performanszok és hanginstallációk létrehozásában érdekelt. A laptop mellett, leginkább perkusszív hangszereken, vibrafonon, gongokon, harangokon játszik, a digitális mellett akusztikus hangstruktúrákkal is dolgozik. Munkáiban a hang energia- és anyagszerűségével kísérletezik – esztétikai és fizikai értelemben egyaránt. 1971-ben született Athénban, tíz éve él Londonban.

Chrysakis korábbi művei jellemzően független minikiadók gondozásában jelentek meg, amiknek a hanganyagával a világ számos pontján lépett fel kortárs zenei eseményeken. Inscape 5 című munkáját beválogatták a 2005-ös International Competition de Musique et d’Art Sonore Electroacoustiques de Bourges fesztivál anyagába „ouvre d’art sonore électroacoustique” kategóriában, Nekyomanteion című kompozíciója pedig különdíjra volt érdemes a hetedik lisszaboni International Electroacoustic Competition Musica Viva fesztiválon.

Thanos Chrysakis a Klage megjelentetése előtt nem kevesebb mint öt hosszabb-rövidebb mp3-as kiadvánnyal hallatott magáról (Transparent Geometries & Close-Ups – 2003, Enchanted Mountains – 2005, Inscapes – 2005, Errant Waves – 2005, valamint Is There, Is There Not? – 2006), ám ezzel a munkával hallhatóan új utakon jár, hiszen korábbi anyagain főleg az laptopelektronika dominált, a Klage ellenben egy akusztikus, leginkább ütős hangszereket felvonultató, ritmusokon és dallamokon alapuló hagyományosabb dalciklus.

A bő háromnegyed órás játékidejű korong első felvétele rögtön egy zongora-vibrafon improvizáció, amelyben a mexikói származású Dario Bernal Villegas játszik Chrysakis mellett. A tisztán akusztikus hangszerek hangjainak kellemesen meleg tónusa meglepő cáfolata mindannak, amire a szerző korábbi anyagai alapján számítottam. És persze a folytatás is hallgatóbarát, ugyanakkor újszerű, érdekfeszítő megoldásokat sorakoztat: a zenész egyes részekben bemintázott emberi hangokat vet be, máshol harangok, csengettyűk, apró ütőhangszerek folyamatosan sodródó, hömpölygő csilingelő folyama gyönyörködteti a hallgatót.

A Klage önmaga jogán is élvezetes, minden igényt kielégítő hallgatnivaló, ám mindenképpen érdemes időt és energiát szánni az előző öt mp3-as kiadvány letöltésére is; hiszen csak úgy kaphatunk teljesebb képet, hogy honnan, merről érkezett, az Aural Terrains jövőbeni megjelenései pedig remélhetőleg rendszeres tájékoztatást adnak arról, hogy hová, merre tart Thanos Chrysakis.

1. Immanent Distance [2:22] 2. Isabelle [1:51] 3. Nekyomanteion [13:07] 4. What Lasts Is What You Start With [3:08] 5. Nearly Alongside [1:02] 6. Downstream Prism [8:25] 7. Little Salamander [3:29] 8. Summer Fog [5:02] 9. Childhood’s Vertigo [8:57]

auralterrains.com

Hozzászólási lehetőség kikapcsolva

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.