23
August, 2017
Wednesday

Lowell Davidson – Trio

Juhász László 2008 szeptember 10.

ESP-Disk’ | ESP 1012 | 2008

A New York-i ESP-Disk’ sorra jelenteti meg újra 1964-től 1974-ig tartó fénykorának alapkiadványait, amelyek legtöbbje még sosem látott napvilágot cd formátumban, holott az eredeti nyomású, porladó borítójú vinylek ma már csillagászati összegekért cserélnek gazdát az eBayen. A kiadót vezető Bernard Stollman jó érzékkel ajánlott lemezfelvételt a korszak fiatal dzsesszzenészeinek, akik közül sokan mesés karriert kezdtek az ESP segítségével, néhányan pedig egyetlen album megjelentetése után a dzsessz történetének margójára kerültek. Lowell Davidson az utóbbiak közé tartozik.

A legendás manhattani kiadó működésének első másfél évében nem kevesebb, mint 45 nagylemezt jelentetett meg, köztük olyan muzsikusok zenekarvezetői debütálását, mint a szaxofonos Albert Ayler, a billentyűs Sun Ra, a harsonás Roswell Rudd, a nagybőgős Henry Grimes, vagy éppen a dobos Milford Graves. A cégnek persze „sztárjai” is voltak: Ornette Coleman és Paul Bley ekkorra már világszerte nagy ismertségnek és elismertségnek örvendett. A civilben ügyvédként dolgozó Stollman sosem íratott alá az ESP által felkarolt fiatal zenészekkel meghatározott időre vagy megjelenésszámra szóló szerződést, és talán ennek is köszönhető, hogy a muzsikusok többsége idővel a nagyobb támogatást ígérő Impulse! vagy a Columbia kiadókhoz igazolt. Bárhogy is, az ESP-Disk’ korai katalógusában a free jazz históriájának legfontosabb zenészei és albumaik találhatóak; egylemezes csodabogarak, radikális újítók, tragikus sorsú géniuszok, egy biztos: egytől egyig nagyhatású, izgalmas figurák. A kiadó 1974-ben húzta le végleg a rolót – sokadszorra, ám ezúttal végérvényesen csődbe ment. A hőskor lezárult.

Lowell Davidson bostoni dzsesszzongorista története sem mondható szokványosnak: egy lelkész-teológus fiaként a Harvardon végzett biokémikusként, majd New Yorkba költözött, hogy Ornette Coleman mellett játsszon. Az ESP-hez is Coleman protezsálta be, és azon ritka zenészek közé tartozott, akik meghallgatás nélkül, soron kívül rögzíthettek lemezt. 1965 július 27-én vonult stúdióba, méghozzá nem is akármilyen ritmusszekcióval: nagybőgőn Gary Peacock, dobokon Milford Graves játszott. A felvétel után nem sokkal súlyos laborbalesetet szenvedett, soha többé nem játszott lemezen. Bár Davidson dobosként a New York Art Quartet egy korai felállásában is játszott, a Trio albumon kívül más hivatalosan publikált hanganyag nem maradt utána. Öt kompozíció 44 percben – ennyi, és nem több. 1990-ben, 49 éves korában tuberkulózisban hunyt el. Az újrakiadás borítójának fülszövege szerint léteznek privát hangszalagok – főleg bostoni koncertfelvételek -, amiket a jövőben az ESP-Disk’ örömmel jelentetne meg. Bárcsak…

A lemez tanúsága szerint Davidson zongorajátéka rendkívül szofisztikált volt. Egyszerre volt virtuóz és légies, mindig hagyott kellő teret a hangok között. Részletekbe menően kidolgozott, mégis végtelenül felszabadult előadásmódja olykor Andrew Hillt, máskor Cecil Taylort idézi. A felvétel minősége nem túl kedvező, nincs dinamikája, a ritmusszekció mintha egy kartondobozban zenélne, pedig a digitális kiadásra a mesterszalagokat még fel is turbózták. A hangszeresek között az összjáték – ahogyan mondani szokták – telepatikus, Peacock és Graves brillírozik, de a trió sztárja megkérdőjelezhetetlenül Davidson, akiről nehéz eldönteni, hogy egy zseni, aki ilyen-olyan okokból nem tudott kiteljesedni, vagy amit hallunk, az már maga a kiteljesedés.

Lowell Davidson rövid munkásságát sajnálatos módon a fotósok sem dokumentálták túl. Az eredeti, 1965-ös lp hátsó borítóján látható ugyan hat fotó, amelyek a lemezfelvétel során készültek, de az újranyomás csomagolása ezekből már csak egyet használ. A zongoristáról korabeli koncertfotók – akár Ornette Colemann bandájával, akár a New York Art Quartettel – sem, esetleg csak magánkézben, publikálatlanul léteznek. Kár érte.

1. “L” [8:10] 2. Stately 1 [11:05] 3. Dunce [4:29] 4. Ad Hoc [12:15] 5. Strong Tears [8:30]

espdisk.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

The Ex | 2014. június 19., Amszterdam

admin
2014. június 20.

Nörz – (Also Known As) Acker Velvet

Lenkes László
2013. november 16.

Jennifer Walshe az állóhajón

Juhász László
2011. március 29.

A Reductive Music tavaszi újdonságai

Dusted Hoffman
2013. május 10.