20
September, 2017
Wednesday

Frédéric Blondy | Thomas Lehn – Obdo

Dusted Hoffman 2008 október 20.

Another Timbre | at07 | 2008

Frédéric Blondy és Thomas Lehn kettőse nem siet, nem kapkod: a két zenész hét éve adta első közös koncertjét, bemutatkozó nagylemezükre mégis egészen mostanáig kellett várni. És ilyenkor szokták mondani: megérte. Megérte, ugyanis a sheffieldi székhelyű Another Timbre kiadó nem hogy katalógusának eddigi legizgalmasabb albumát, de könnyen lehet: a 2008-as esztendő egyik legélvezetesebb produkcióját szállította.

A Bordeaux-i születésű, jelenleg Párizsban élő Frédéric Blondy, valamint a fröndenbergi származású Thomas Lehn jól ismert hangszeresei a globális improvizációs szcénának. Hosszú évek óta koncerteznek, készítenek lemezeket – ám kétségtelen: a mára csak analóg szintetizátorokkal kísérletező Lehnnek jóval több produkció írható a számlájára. Valóságos zenekarhalmozóként nincs olyan zenész, akivel ne játszott volna. Alkalmi duói és triói mellett talán leginkább a Konk Pack és Keith Rowe MIMEO-jának tagjaként ismert. Érdekesség: egyik legutóbbi magyarországi fellépést a szegedi Jate Klubban abszolválta a harsonás Günter Christmann és a nagybőgős Alexander Frangenheim társaságában 1998-ban. Frédéric Blondy valamivel fiatalabb tagja a ma vezető zenei experimentalistáknak. A kilencvenes évek közepe óta koncertezik és készít albumokat kisebb-nagyobb csoportokkal, melyek közül számomra a Hubbub kvintett a legfigyelemreméltóbb.

Az Obdo lemez két darabja három koncertfelvételből áll. A rövidebb, Pooq névre keresztelt improvizáció 13 percét két francia fesztivál hanganyagából ollózták össze. Első blindre talán meglepő lehet, hogy a Bourugne-i és a Montreuil-i koncertet három esztendő választja el egymástól. A szerkesztési elv érdekes,hiszen – bár nem ismerem a teljes koncertfelvételeket – mintha pont a hangsúlyosabb zenei történések estek volna a vágások áldozatául. Ami megmaradt az halk és tétova. A Pooq tehát egy csendesebb darab: Blondy apró és erőtlen neszeket csihol zongorájának belsejéből – azaz többször érinti hangszerének belső húrjait, mint a billentyűket -, ezeket manipulálja Lehn valós időben. A zongora hangjai bizarr kicsengéseket, kifacsart visszhangokat kapnak – Lehn szintetizátora itt kizárólag Blondy zongorájának hangját használja külső bemeneti jelként.

A korongot uraló Obdo már egy vágatlan, teljes koncertfelvétel, amit 2004 nyarán rögzítettek a Périgueux-i Actes Temporaires fesztiválon. A majd’ 40 perces darab bár meglehetősen nehézkesen indul, végül jóval eseménydúsabb, hangosabb és persze kerekebb, mint az előző felvétel. A két zenész itt már nem finomkodik: előadásmódjuk, illetve a zongora és az analóg szintetizátor hangjai jóval szélesebb spektrumot járnak be – külön utakon. Hiszen Lehn itt már nemcsak Blondy zongorájának bejövő hangjait modulálja, hanem saját forrású zajokkal is dolgozik. A csend közeli pillanatoktól rövid út vezet a harsány zajig, és vissza. Jóleső csapongás, különös emelkedettség jellemzi a két zenész játékát.

Frédéric Blondy és Thomas Lehn kettősének produkciója amellett, hogy újabb szemléletes példája a tisztán akusztikus és elektronikus hangszerek ügyes párosításának, jóval több mint érdekes hallgatni való. Végre egy biztos kézzel, markánsan meghatározott zenei univerzum, amiben jó (meglepetéstől tátott szájjal) járni-kelni.

1. Pooq [12:47] 2. Obdo [37:00]

fredericblondy.net
thomaslehn.com
anothertimbre.com

Hozzászólási lehetőség kikapcsolva

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.