16
October, 2018
Tuesday

Döntöttünk: a tavaszi súlyos adatvesztés után mégis újrakezdjük. Illetve folytatjuk. A márciusi szerverhalálban írásaink nagy része megsemmisült, mondhatni: nyolc év munkája ment füstbe. Szó szerint. A korábbi hírek mindegyikét, illetve a lemezkritikák egy részét nem tudjuk visszapótolni, de az itt-ott fellelt írásokat, fotókat igyekszünk újra feltölteni. Az új oldalt folyamatosan frissítjük. Semmi baj, megyünk tovább!

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Csütörtökön kezdődik a Next Festival 2010

Juhász László
2010. november 30.

Rant – Land

Dusted Hoffman
2011. május 29.

Elhunyt Sean Bergin szaxofonos

Juhász László
2012. szeptember 1.

Trio 876+ – Otto Sette Sei

Juhász László
2016. február 24.

I Treni Inerti – Ura

Dusted Hoffman
2004. február 14.