22
June, 2017
Thursday

Radu Malfatti – Himmelgeister 19

Dusted Hoffman 2010 július 14.

B-Boim | b-boim 021 | 2009

Jogosan vádolhatnánk Radu Malfatti osztrák harsonás-zeneszerzőt, hogy az elmúlt években írt kompozíciói közel egyformák. De ki mondaná ugyanezt Mark Rothko vagy éppen Barnett Newman egymástól színeinek árnyalatában éppen hogy csak eltérő festményeire? Mindegyik más és más, igaz, a különbség olykor szinte csak leheletnyi. Na ugye!

Amellett, hogy Radu Malfatti még ma is a legmegbecsültebb szabadimprovizációs zenészek egyike, az elmúlt tíz esztendőben annyi saját kompozíciót írt és publikált, hogy a legtöbben manapság már inkább mint zeneszerzőt jegyzik. Persze a felületes hallgató számára művei egyszerűnek és hasonlónak tűnhetnek, munkássága pedig erőteljesen önismétlőnek tetszhet. Ismert, hogy Malfattinak a hangoknál sokkal fontosabb a némaság: darabjaiban általában hosszúra nyújtott csendeket hallunk, amelyek közé egymás mellett szóló hangok hosszabb-rövidebb, vastagabb-vékonyabb kötegeit helyezi. Akármennyi játékos vesz részt egy kompozíció kivitelezésében, a hangok tökéletes pontossággal különülnek el a csöndektől. Radu Malfatti egy-egy műve persze sokkal több, mint csendek és hangok sorozata. A lényeg a kettő egyensúlyán, kapcsolatán, és nem utolsósorban a befogadó memóriáján van.

A kamarazenekarra és három énekhangra komponált Himmelgeister 19 hangszerelése meglehetősen izgalmas: Malfatti egy 16-tagú zenekarban foglal helyet, amit Antoine Beuger dirigál. A játékosok többsége a Wandelweiser szerzői és előadói kollektívához köthető – a harsonás mellett ott van Eva-Maria Houben, Jürg Frey, Burkhard Schlothauer, Marcus Kaiser, Michael Pisaro és még sokan mások. A zenekar alacsony hangmagasságú, nagyon hasonló harmóniák sorozatát játssza, amiket pontosan elhelyezett szünetek tagolnak. A három énekhang olykor a hangszeresek mellett, olykor helyettük jelenik meg.

A 2008-ban írt Himmelgeister 19 trükkje, hogy gátlástalanul becsapja a hallgatóját, aki ritmust hall a zenében, holott pontosan ismétlődő elemek egyáltalán nincsenek benne. A zenekar statikusan zümmögő hangkötegei közötti csöndek sosem azonos időtartamúak, mégis elég hosszúak ahhoz, hogy elfelejtsük, mit hallottunk néhány perccel ezelőtt, így a „blokkok” közötti árnyalatnyi különbségek zseniálisan rejtve maradnak. Állandó a változatosság, változatos az állandóság. Képzeljük el, hogy 37 percig lassan sétálunk Barnett Newman Two Edges-ének végtelen számban reprodukált, egymás mellé helyezett másolatai mellett. A hatás hasonló.

A darab menetét két, jó időzítéssel elhelyezett drámai fordulat akasztja meg: az egyik a hatodik perctől időnként megjelenő három énekhang (Kerstin Fuchs és Irene Kurka – szoprán, Regine Röttger – alt), a másik pedig a huszadik perctől az énekes részek közé utólagosan szerkesztett csendek sorozata. Ezeket a csendeket közvetlenül a mű előadása előtt vagy után rögzíthették, hiszen jól hallatszik a tér atmoszférája, de az is, hogy nem természetes módon, azaz nem valós időben kerültek a kompozícióba. A megszokott, hosszabb szünetek melletti rövidebb szünetek megjelenése meglehetősen nyugtalanító. Felmerül a kérdés: mit is hallgatunk pontosan, egy élő felvételt, vagy egy utólag konstruált stúdiómunkát?

(A Himmelgeister 19 Düsseldorfban került rögzítésre 2008 nyarán. Mintha koncertfelvételt hallanánk, érezhető a tér rezgése, jól hallatszanak a mozgolódások, a köhögések, tüsszentések, hümmögések, de nem vagyok benne biztos, hogy ez közönségtől származik, hiszen ne feledjük: legkevesebb húsz zenész volt jelen a darab felvételekor.)

Mennyi dráma van egy ilyen egyszerű zenében! Malfatti kompozíciói mindig lenyűgöznek – talán éppen ezért.

1. Himmelgeister 19 [37:09]

timescraper.de/malfatti
timescraper.de/b-boim.html

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.