15
December, 2018
Saturday

Csütörtökön kezdődik a Next Festival 2010

Juhász László 2010 november 30.

December 2-án, csütörtökön kezdődik és három napon át tart az idei pozsonyi Next Festival. A rendezvényen – amit ezúttal is az A4 klubban rendeznek – olyan fellépők játszanak, mint a Die Schrauber (Hans Tammen, Joker Nies és Mario De Vega), a The Thing (Mats Gustafsson, Ingebrigt Håker Flaten és Paal Nilssen-Love), Mira Calix, vagy éppen Martin Tétreault. Három nap alatt összesen tizenkét koncert várja az érdeklődőket. További információ és részletes program: 2010.nextfestival.sk

Hozzászólási lehetőség kikapcsolva

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Musique Grotesque | 2014. február 26.

admin
2014. február 26.

A Copy For Your Records friss kiadványai

Dusted Hoffman
2013. május 20.

Két új duólemez a londoni Fataka kiadótól

Dusted Hoffman
2016. január 6.

Joe McPhee és Chris Corsano duója Nickelsdorfban

Juhász László
2016. február 5.