15
December, 2017
Friday

Jeremiah Cymerman fiatal kora ellenére a mai New York-i zenei avantgárd egyik leginvenciózusabb, legizgalmasabb klarinétosa. Egyaránt játszik komponált- és rögtönzött zenét, az elmúlt egy-két évben olyan lemezkiadók jelentették meg szóló- vagy kollaboratív munkáit, mint a Porter vagy a Tzadik. Cymerman februárban a Kayo Dot zenekar társaságában turnézik Európában – Magyarországon kizárólag Szegeden lép fel.

- Mikor kezdtél el klarinéton játszani? Milyen hatások befolyásolták a zenei fejlődésedet?

Jeremiah Cymerman: „Nem emlékszem pontosan, de körülbelül 10 vagy 11 éves lehettem, amikor először hangszert fogtam a kezembe. Kezdetben basszusgitáron játszottam, aztán 19 esztendős koromban felfedeztem magamnak a klarinétot. 14 évesen kaptam egy négysávos hangrögzítőt, ez azonnal lázba hozott, ez volt a nagy fordulat – ekkor kezdtem kísérletezni a különböző rögzítési és keverési technikákkal. Zeneszerzést formálisan sosem tanultam, a komponálás helyett mindig a kivitelezés érdekelt jobban, és a mai napig ugyanolyan fontosnak tartom a zenei ötletek megvalósítását, mint magukat az ötleteket. A legkorábbi zenei hatásokat iskolai dobkörök és olyan ma már viccesnek tűnő zenei produkciók jelentették, mint a Weird Al és a 2 Live Jews; valamint azok a kazetták, amiket a nővérem hallgatott folyton: Bon Jovi, Poison, a kilencvenes évek közepének rap és hip-hop zenéi, tibeti kántálások, különféle metal és hardcore bandák. És persze az olyan zenekarok is hatottak rám, melyek a rock- és a popzene határán mozogtak: a Primus, a Faith No More, a Mr. Bungle és a The Residents. Később olyan zeneszerzők és zenészek határozták meg a zenei fejlődésemet, mint Feldman, Radigue, Zorn, Anthony Coleman, Evan Parker, vagy éppen Otomo Yoshihide.”

- Komponálsz, előadsz. Konceptualista zeneszerzőként vagy előadóként tekintesz magadra?

Jeremiah Cymerman: „Most jutottam el arra a pontra, hogy szinte már semmi különbséget nem látok a kettő között. Vagy inkább: nem akarok látni különbséget a kettő között. Próbálom tudatosan elkerülni a két véglet összehasonlítását, illetve a komponálás és az előadás éles szembeállítását. Az improvizált koncerteken is komponálok – a színpadon, élesben. Őszintén szólva, ha alkalmazott zenészként dolgozok, nem sok energiát fordítok a felkészülésre. Ennek a magyarázata egyszerű: nincs annyi időm, mint amennyit ilyenkor általában a zenekarvezetők megkövetelnek a hangszereseiktől. Nincs időm órák hosszat gyakorolni, a kottákat tanulmányozni. A saját zenei ötleteimnek a kidolgozása, illetve a kollaboratív munkák sokkal jobban izgatnak. Ez talán a kérdésedre is megadja a választ: inkább mint zeneszerzőként gondolok magamra. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem kedvelem a vagy/vagy-gondolkodást. És talán azért nem, mert bármennyire is leplezzük, még mindig létezik egy olyan domináns kulturális hozzáállás, ami azt sugallja: a zeneszerző felsőrendűbb, mint az improvizáló muzsikus. Ami persze marhaság, hallgass csak meg egy Barry Guy szólólemezt!”

- Olyan kontextusban is játszol, ami rögtönzött ötleteket, döntéseket követel a hangszerestől, és olyanban is, ahol a zene határozott instrukciók mentén bontakozik ki. Ha jól sejtem, az előbbit részesíted előnyben.

Jeremiah Cymerman: „Nincsenek preferenciák. Mindkettő zene, a munkamódszer pedig csak a kivitelezés eszköze. A zenei fejlődésem miatt fontos, hogy folyamatosan dolgozzak, méghozzá lehetőleg a legkülönbözőbb módszerekkel. A legfontosabb persze az, hogy a zene vállalható, őszinte legyen – kizárólag az ilyen munkák érdekelnek.”

- Ha előre megírt zenét játszol, általában van elég időd és tered az improvizációra?

Jeremiah Cymerman: „Persze. Igazából az improvizációt nevezném meg, mint a közös nevezőt mindabban, amiben zeneileg érdekelt vagyok.”

- A Tzadik kiadónál két éve megjelent In Memory Of The Labyrinth System című albumod egy szólómunka. Milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal kerülsz szembe, ha egymagad játszol?

Jeremiah Cymerman: „Az utóbbi években rengeteg szólókoncertet adtam, így bátran mondhatom azt, hogy az egyszemélyes produkciók jelentős részét képezik a zenei énemnek. Persze mint mindent, ezt is próbálom egyensúlyban tartani: próbálok nem túl sok időt tölteni egy bizonyos projekttel. A magányos komponálás és a csoportos improvizációk esetében is ezt a balanszot próbálom megtalálni, fenntartani. Ha megvan az egyensúly, a következő lépés az, hogy próbálok friss és innovatív maradni. Például ha komponálok, ugyanannyit foglalkozok konvencionális, ötvonalas kottákkal, mint a nyitott, grafikus kottákkal. Ha egy szólókoncertre készülök, ugyanannyit játszok akusztikusan, mint elektronikus effektekkel. Akkor érzem teljesnek magam, amikor egyszerre több munkával foglalkozok, és lehetőleg mindegyikkel ugyanannyit. Szólóban játszani talán nagyobb kihívás, mint csoportosan: önmagaddal kell megküzdened. Már most vannak terveim egy következő szólólemezre, és talán már február végén, amint visszatértünk New Yorkba, elkezdem feljátszani az ötleteimet.”

- Európába a Kayo Dot egyszemélyes előzenekaraként érkezel, illetve a Tartar Lamb II nevű klarinét-hegedű-gitár trióban is játszol Toby Driver és Mia Matsumia társaságában. A szegedi koncerten mire számíthatunk?

Jeremiah Cymerman: „Először is, a rossz hír: rajtunk kívülálló okok miatt Mia nem tud velünk átrepülni Európába. A Kayo Dot és a Tartar Lamb II nélküle fog játszani. A turné állomásain három rövidebb koncertet adunk. Elsőként én játszok 20-30 percet – még ezekben a napokban is dolgozok egy új darabon, amit februárban mutatok be először a közönségnek. Egy elégikus drone darabról van szó, amit részben Eliane Radigue munkái inspiráltak, a címe Kaddish. Az estek második fellépője a Tartar Lamb II lesz, ami egyike Toby projektjeinek, de nagyban különbözik a Kayo Dot progresszív rockjától. Toby tervei szerint a Tartar Lamb II egy négytételes elektroakusztikus szvitet fog előadni, ami moduláris repetitív formákat használ. Apró zenei mozzanatok ismétlődnek, melyeknek a hossza időben folyamatosan változik, nyúlik és zsugorodik. Aprólékosan kidolgozott ambient-szerű zenéről van szó, aminek minden momentuma tele van történésekkel. Ezt az anyagot nemrég rögzítettük lemezre, és őszintén büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a triónak. A harmadikként fellépő Kayo Dot pedig Toby legfontosabb zenekara, és egyben az egyik kedvenc bandám. Nem tudom elmondani, hogy mennyire imádom a zenéjüket!”

- Jelenleg min dolgozol, milyen kollaborációkban veszel részt?

Jeremiah Cymerman: „Épp most fejeztem be a Fire Sign című lemez felvételét. Az album öt elektroakusztikus darabot tartalmaz, és olyan kiváló zenészek játszanak mellettem, mint Peter Evans és Nate Wooley trombitások, Tom Blancarte nagybőgős, valamint Harris Eisenstadt dobos. Hogy ez mikor és melyik kiadónál fog megjelenni, arról még fogalmam sincs. Ahogy korábban már említettem, a Tartar Lamb II is nemrég vett fel egy új anyagot Plyimage Of Known Exists címmel; és emellett még egy zseniális dobossal is játszok duóban. Brian Chase-t a legtöbben talán onnan ismerik, hogy ő a Yeah Yeah Yeahs dobosa. Agresszív, bárdolatlan free jazzt játszunk, de úgy érzem, minél többet zenélünk együtt, annál jobban kezdünk rátalálni a saját hangunkra.”

jeremiahcymerman.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Atolón – Concret

Dusted Hoffman
2013. január 2.

Musique Grotesque | 2015. május 13.

admin
2015. május 13.

Musique Grotesque | 2014. április 23.

admin
2014. április 23.