25
May, 2017
Thursday

Radu Malfatti | Keith Rowe – Φ

Dusted Hoffman 2011 augusztus 14.

Erstwhile | erstwhile 060-3 | 2011

Ritkán várok annyira lemezmegjelenést, hogy az album stúdiófelvételeinek legapróbb mozzanatait szinte valós idejű Flickr-es képriportokon, és Jon Abbey – az Erstwhile kiadó fejének, Radu Malfatti és Keith Rowe kollaborációjának megszervezőjének – percről percre frissülő Facebook-bejegyzésein keresztül kövessem. Türelmetlenül számoltam a heteket a rögzítés és a megjelenés között, a produkcióval kapcsolatos minden apró információmorzsának ujjongva örültem, a kiadás előtt pedig már egy hónappal előrendeltem a lemezt, nehogy lemaradjak valamiről. Hát ennyire.

A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja kétségkívül az volt – már ha lehet egyáltalán a zene végtelennek tűnő spektrumának eme hajszálvékony szeletében szenzációszámba menő történésekről beszélni -, hogy az osztrák harsonás és a brit gitáros közös lemezt készíti. Kettejük kollaborációjának jelentősége, hogy a improvizációs kísérleti zene két „nagy öregje” bár közel 40 éve van a pályán (Rowe 1966-ban, Malfatti 1973-ben közreműködött először hanglemezen), még soha, semmilyen kontextusban nem játszott együtt. A várakozást és az izgalmakat csak fokozta, amikor kiderült: a két zenész nem csupán egy közös improvizáció kedvéért vonult 2010 novemberében a bécsi Amann stúdióba, hanem komponált darabokat is lemezre rögzített. Az eredmény egy több mint két és fél óra zenét tartalmazó triplaalbum lett.

Radu Malfatti és Keith Rowe konkrét elképzelésekkel kezdett hozzá a Φ anyagának felvételéhez; első zenei találkozásukra egy-egy általuk nagyra tartott zeneszerző darabjának, illetve egy-egy saját mű interpretálásával készültek. A háromnapos stúdiómunkába néhány hosszabb-rövidebb rögtönzés is belefért – ezek közül egy 53 perces szabadimprovizáció került a lemezre. Malfatti a Wandelweiser csoporthoz köthető svájci zeneszerző, Jürg Frey Exact Dimension Without Insistence című darabját; Rowe pedig néhai zenésztársának, Cornelius Cardew Solo With Accompaniment című művét választotta. Ami a saját kompozíciókat illeti, a harsonás a tavaly írt Nariyamu című darabját, a gitáros pedig a Pollock ’82 című művét hozta magával Bécsbe, amihez Rowe egy külön szólamot is szerzett Malfatti számára.

A Φ (fí) a görög ábécé huszonnegyedik betűje, az f betű és hang megfelelője, számértéke: 500. A Φ betűhöz kapcsolódó egyik legismertebb fogalom a „golden ratio”, vagyis az aranymetszés. Az aranymetszés (vagy aranyarány) egy olyan arányosság, ami a természetben és a művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az asszimmetria között.

A triplalemez első korongján Frey és Cardew egy-egy kompozíciója hallható. A 20 perces Exact Dimension Without Insistence egy szűkszavú, halk, erősen repetitív darab. A mű kottája szerint Malfatti egymást követően három azonos, Rowe pedig egyetlen hangot játszik, ezeket ismétlik, variálják pontosan meghatározott időközönként. A harsona és a gitár szinte tökéletesen összecseng, a hangok magassága, tónusa, hangereje közel azonos. A Malfatti által választott kompozíció végletesen egyszerű, mégis egy feszültséggel teli türelemjáték, ami a tökéletes időzítésről szól. A 26 perces Solo With Accompaniment már sokkal összetettebb, mozgalmasabb. A grafikus partitúra tanúsága szerint Cardew 1964-ben írt darabja bővelkedik a történésekben, variációs lehetőségekben. A „szóló kísérettel” egy relatíve egyszerű szóló és egy komplex kíséret összetett rendszere. Malfatti visszafogott szólóját Rowe komplikált kísérete ellenpontozza: a harsona mély, meleg tónusú, hosszan kitartott hangjára magas szinuszhullámok, érdes visszagerjedések, apró reccsenések, roppanások felelnek. Malfatti brillírozik a nyugodt, kiegyensúlyozott szólista szerepében, Rowe pedig bámulatosan tölti meg hangjaival a tér és az idő fennmaradó részét.

Aranymetszési arányok találhatók számos ókori épületen, középkori és reneszánsz képzőművészeti alkotásokon. Az ókori phütagoreusok, akik szerint a valóság számtani alapokon nyugszik, az aranymetszésben a létezés egyik alaptörvényét vélték felfedezni, ugyanis ez az arány felismerhető a természetben is – például az emberi testen vagy a csigák mészvázán.

A második lemez a saját szerzeményeké. Malfatti Nariyamu című darabja (ami japánul lecsengést, kicsengést jelent) a közel tökéletes uniszónóról szól. A zene precíz, kimért, és ami talán a legfontosabb: végtelenül elegáns. Rowe gitárjának többrétegű zúgása, pattogása kéz a kézben halad Malfatti harsonájának mély hangjaival. Látszólag egészen parányi mozzanatok történnek egymás mellett és után, de a közel 40 perces mű eseményei mégis valamiféle ívet rajzolnak. A Nariyamu kottája egyszerűnek tűnik, végtére a zene sem túl bonyolult, de a kettő kapcsolata egyelőre rejtély számomra. A mindössze 18 perces, Derek Bailey-nek ajánlott Pollock ’82 egy rendkívül erős, komplex darab, aminek az instrukciói kizárólag grafikus elemekből állnak. A kotta elemei ténylegesen egy Pollock-festmény részletei, a vonalakat, foltokat, pacákat, pöttyöket Rowe másolta le az eredeti képről, és teljesen ösztönösen helyezte őket az öt vonalra. A zene a Φ legzavarbaejtőbb, legkényesebb 18 perce.

Az aranymetszés arányait tartalmazó formák máig nagy esztétikai értékkel bírnak, számos területen (például a tipográfiában vagy a fényképészetben) alkalmazzák őket. Az aranyarányt numerikusan kifejező irracionális Φ ≈ 1,61803399 számnak számos érdekes matematikai tulajdonsága van.

A harmadik korongon egyetlen hosszú rögtönzés foglal helyet, amit egy rövidke és egy jóval hosszabb trackbe osztottak. A vágás oka egy néhány perces szünet, amit a zenészek végül jobbnak láttak eltávolíttatni az anyagból. Lényeges: a lemezeken szereplő darabok kronológiai sorrendben jelennek meg, vagyis a stúdiófelvétel során az egyszerűbb művek után következtek az összetettebbek, végül pedig a legkeményebb dió, egy masszív szabadimprovizáció. A harmadik rész egyfajta csúcspont, egyfajta kulmináció, ahol a zenészek szabadon szárnyalva mutatják meg igazi arcukat. Keith Rowe és Radu Malfatti elvégre improvizációs zenészként kezdték pályájukat, majd váltak ismertté, ám azt nem gondolnám, hogy a harmadik korongon hallottak záró- vagy idézőjelbe tennék az első két lemezt. Az ügy persze ennél jóval bonyolultabb, de mégis: Malfatti és Rowe a két végletet elkerülve, mesterien mossa össze, hozza fedésbe a kompozíciót és a szabadimprovizációt.

Az aranymetszés a mélység, a szélesség és a magasság alapjának az aránya. Sokszor találkozhatunk ezzel az aránnyal az akusztikában is, méghozzá teremméretek vizsgálatakor vagy hangsugárzók méretezésekor. Szélesség = 1 mélység = 0,618 x szélesség magasság = 1,618 x szélesség.

Végezetül néhány szó a lemezborítóról. A kihajtható, négypaneles csomagolás külső felületén Rowe munkája látható. Egy rostos, egyenetlen papírdarab, ami kissé elrongyolódott, szélét gyűrődések, szakadások szegélyezik. A helyenként feslett, kilyukadt felületre Rowe egy olyan egyenes vonalat húzott, amilyen egyeneset csak tudott. Folytonosat, szabadkézzel. Egy ilyen felületen ez a feladat szinte lehetetlen. Rowe a borító grafikájáról egy fórumon ezt írja: a göröngyös fehér lap a világ, vagy ha úgy tetszik, az idő; a törékeny, tökéletes egyenességre törekvő vonal pedig az a nyom, amit magunk után szeretnénk hagyni. A két zenész számára ez az egyetlen vonal egyetlen eseményt jelöl: három napot Bécsben – ahol megkíséreltek létrehozni valami tökéletest egy tökéletlen felületen.

A Φ valamikor március legvégén, április legelején jelent meg, de a lelkesedésem, a számtalan végighallgatás ellenére csak fél év elteltével éreztem úgy, hogy bele merek vágni néhány gondolat lejegyzésébe. Visszaolvasva a recenziót, érzem, hogy a kötelező infózás mellett nem sok épkézláb szubjektív véleményt tudtam megfogalmazni a lemezzel kapcsolatban. Mert a Φ valami egészen monumentális, valami egészen megfoghatatlan, amiről néha azt gondolom, értem, átlátom – de valójában még mindig csak a felszínt kapargatom.

Rettentő fontos, meg merem kockáztatni: zenetörténeti jelentőségű alkotás.

CD 1: 1. Exact Dimension Without Insistence (Jürg Frey) [20:00] 2. Solo With Accompaniment (Cornelius Cardew) [26:09]

CD 2: 1. Nariyamu (Radu Malfatti) [39:08] 2. Pollock ’82 (Keith Rowe) [18:00]

CD 3: 1. Improvisation #1 [6:17] 2. Improvisation #2 [46:55]

wandelweiser.de/malfatti
erstwhilerecords.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Killick – The Amplifucker

Lenkes László
2013. augusztus 31.

Az Erstwhile márciusi újdonságai

Dusted Hoffman
2014. február 21.