26
July, 2017
Wednesday

A szabadzene rajongói és művelői a jelek szerint mind könnyebben találnak egymásra Európa-szerte. Azon művészek számára, akik valóban életformaszerűen űzik és élik ezt a műfajt, a közös érdeklődés erős kötődést biztosít egymás iránt. A közelmúltban zajlott magyarkanizsai 17. Jazz, Improvizatív Zene… Fesztivál egyik érdekes szereplője – habár a programban nem szerepelt – egy véletlenül idecsöppent svéd nagybőgős, Joel Grip volt. Mezei Szilárddal való újvidéki és kanizsai duófellépése után két héttel pusztán érdeklődésből, a zene iránti elhivatottságból visszatért a fesztiválra, és az esti örömzenék fő mozgatórugója lett. Mezei Zsófia interjúja.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és a zenének ezzel a műfajával?

Joel Grip: „Már azelőtt kapcsolatba kerültem a free jazz-zel, mielőtt tudtam volna, hogy ez egy műfaj. Természetes módon találtam rá, ám ez cseppet sem volt könnyű, ugyanis a zeneiskolában nagyon szenvedtem a konzervatív zeneoktatás miatt: rosszul éreztem magam az állandó teljesítménykényszer nyomása alatt. Amit előadtunk, azt általában rossznak vagy majdnem jónak minősítették, úgyhogy egyedül kezdtem felfedezni a szabadzenét, mintegy védekezésként. Improvizáltam, hogy felszabaduljak a nyomás alól. Ezt még nem nevezném hozzáértő zenélésnek, de ekkor, tizenöt éves koromban kezdődött számomra minden – már ami a szabadzenét illeti. Később másokkal is találkoztam, akik hasonló módon kísérleteztek a zenével, így együtt kezdtünk el játszani. Stockholmban nem volt könnyű kamasznak lenni a társadalom felületessége és elvárásai miatt. A szabadzene a kezdetektől biztosította számomra a teljes szabadságot, ami megszabadított az addigi állandó feszengéstől. Emiatt úgy vonzott, mint a mágnes. Később felfedeztük magunknak a free jazz svéd képviselőit, például Mats Gustafsson szaxofonost – egy egészen új világ tárult fel akkor előttem.”

- Mióta foglalkozol hivatásosan a szabadzenével?

Joel Grip: „Erre nem könnyű válaszolni, mert néha még mostanában is úgy érzem, hogy kezdő vagyok. Hivatásos zenésznek általában azokat nevezik, akik pénzért játszanak. Eszerint én nem vagyok hivatásos zenész, mert általában nagyon kevés pénzt keresek a zenéléssel. Viszont más módja is van a hivatásosságnak, illetve a profizmusnak: az, hogy egyszerűen csak azzal foglalkozunk, amit szeretünk, zenészként illeszkedünk a társadalomba, és a zenét az önmagunk kifejezésére tudjuk használni, úgy mint egy nyelvet. Engem ez érdekel a legjobban.”

- Mivel foglalkozol még a zenélésen kívül?

Joel Grip: „Fesztiválszervezéssel és lemezkiadással is foglalkozom, így az időm nagy részét adminisztratív munka végzésével töltöm. A zenélés érdekében viszont szívesen elvállalok bármilyen civil munkát, hiszen a zenéből nem könnyű megélni. Így a szüleim is könnyebben el tudták fogadni, hogy valóban ezzel szeretnék foglalkozni, sőt támogattak is. Az édesapám újságíróként sokat segített, az édesanyám pedig a fesztiválszervezésből veszi ki a részét: néha háromszáz emberre főz. Svédországban egy kis tanyán szervezzük minden évben a fesztiválunkat, mert a kis helységekben sokkal könnyebb létrehozni, elérni vagy megváltoztatni valamit.”

- Hogyan viseled az utazó életmódot?

Joel Grip: „Gyermekkorom óta folyton mozgásban vagyok. A szüleim válása miatt egyfolytában utaztunk a bátyámmal, igaz nem volt nagy távolság kettőjük között, de soha nem volt egyetlen otthonom, így felnőttkoromra a folytonos utazásban leltem meg a biztonságot. A változatlanság néha meg is ijeszt, úgyhogy, ha nem érzem jól magam valahol, akkor továbbállok. A szüleim is nyitottan álltak a nevelésünkhöz és az utazáshoz, bár mindig nagyon figyeltek ránk és bíztak bennünk. Tizenhárom évesen a bátyámmal már bejártam Európát. 2003-ban pedig már nem okozott gondot, hogy két évre Amerikába, Baltimore-ba utazzak tanulni. Az amerikai tanulmányaim óta néhány hétnél tovább nem is tartózkodtam egy helyen. Ezzel az életformával mindent megkapok, amire szükségem van: a változást, az ismeretségeket. A világról így sok mindent megtudok, sok táján jártam, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel veszítek is. Néha úgy érzem: elveszítem önmagam. Párizsban van egy kis lakásom, úgyhogy ha kimerülök, magamra zárom az ajtót, és kipihenem az utazásokat. Már megtanultam értékelni azokat a pillanatokat, amelyek fontosak a számomra egy adott helyen, ilyenkor nem érzem, hogy éppen utazok, hanem olyan, mintha otthon lennék.”

- Az utazásaid során voltak rossz tapasztalataid az emberekkel?

Joel Grip: „A művészek, főleg azok a zenészek, akik improvizálnak, mind nagyon nyitottak, mert az életük hasonló alapokon nyugszik. Nem játszik nagy szerepet a hatalom vagy a pénz, tehát nem mondanám, hogy értek nagy kellemetlenségek. Ez az, ami érdekessé teszi az utazásokat. Az emberek egymás iránti nyitottságából, szeretetéből, a közös munkából születik meg végül a zene. Az hiszem, ez egy jól működő életforma. A kiadónk, az Umlaut Records is egyre jobban működik: tíz zenészt tömörít három országból. Az indiai és ukrajnai hajléktalan gyerekekkel való munkám során ugyanezt tapasztaltam. Egy nagyobb szociális program keretein belül jutottam el hozzájuk. Nehezebben bíznak meg az idegenekben, de a zene és a művészet segítségével hihetetlen dolgokat tudnak kifejezni és alkotni.”

- Mi a véleményed a free jazz nemzetközi helyzetéről?

Joel Grip: „Sok művészt ismerek, aki vidékre költözik, mert ott egyszerűbb és olcsóbb az élet, és az ember általában közelebb érezheti magát a természethez. De társadalmi szempontból is könnyebb vidéken érvényesülni, mert könnyebben és dinamikusabban lehet változtatni a dolgokon. Az én álmaim között is szerepel, hogy egyszer vidékre költözöm, ahol saját házam, kertem lesz, mert az embernek szüksége van a természetre, ugyanakkor a kultúrára is. Berlin például óriási város, és az ott élők nagyon büszkék az ott zajló kulturális életre, de úgy gondolom, hogy néhány év vagy egy évtized múlva kénytelenek lesznek Kelet-Európa felé mozdulni, mert élhetetlenné válik az óriási városuk. Számomra ilyen szempontból érdekes hely Varsó, Budapest, Prága, és talán Belgrád is. Szívesen költöznék ebbe a régióba. Jelenleg Párizsban élek, de az időm nagy részét itt, ebben a keleti régióban töltöm. A franciák nagyon büszkék a kultúrájukra, és emiatt nagyon zártnak látom a világukat. Párizs a világ egyik kulturális fővárosának is nevezhető, mégis egy-két kis klubon kívül nincs lehetőségünk a fellépésre. Nagyon jó barátaim és zenésztársaim élnek ott, együtt igyekszünk életben tartani a dzsesszt. A közönség viszont elég nagy, ám érdekes módon nem a fiatalok látogatják a koncertjeinket, hanem az idősebb korosztály, akik számára fiatalkorukból már ismerős ez a műfaj, és esetleg hiányzik nekik. Ezt nagy különbségnek látom a keleti és a nyugati világ között. Talán Európa keleti országainak jelenlegi helyzetével és változásaival is összefüggésben van az, hogy a fiataloknak szükségük van a free jazz biztosította szellemi szabadságra. Kínában és Japánban is nagyon érdekes most a dzsessz helyzete. A lázadó irányzatok mellett – amilyen a rock és a punk műfaja – a free jazz is direkt ellenállást képvisel az évezredes tradíciókkal, a társadalmi berendezkedéssel és nyomással szemben. Ezek vállalása és művelése nagyon nagy ellenállásba ütközik ott. Aki a zenének szenteli az életét, azt nem fogadja be többé a családja, viszont ilyen módon nagyon elkötelezett és különleges művészek születnek. Norvégia pedig nagyon nyitott és felvilágosult országnak számít. Sok pénzt áldoznak a kultúrára, de sajnos a zenei, és általában a művészi fejlődés nem függ a pénz meglététől. Sok zenei turnét tud fedezni anyagi szempontból az ország, de ha a turnét, a zenészeket és minden költséget nagylelkűen fizetik is, mégis terméketlen marad a dolog, mert nem társadalmi, szociális küzdelem szülte azt.”

Mezei Zsófia

A interjú eredeti változata a VajdaságMA 2011. szeptember 17-i számában olvasható.

joelgrip.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek