22
June, 2017
Thursday

Új lemezsorozatot indított a Bôłt kiadó

Juhász László 2011 október 18.

Október közepén új albumsorozatot indított útjára a lengyel Bôłt lemezkiadó: a Populista nevű széria kiadványain kísérleti zenészek játsszák klasszikus és kortárs zeneszerzők egy-egy művét. A hónap közepén első körben három korong jelent meg: Bernhard Schütz és Reinhold Friedl Robert Schumann Dichterliebéjét, Frédéric Blondy és Dj Lenard Mauricio Kagel Ludwig Van című darabját, Rinus van Alebeek pedig Luc Ferrari Cycle des Souvenirs című művét dolgozta fel. boltrecords.pl

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Taku Unami | Takahiro Kawaguchi – Teatro Assente

Dusted Hoffman
2011. október 15.

Toshimaru Nakamura – Maruto

Dusted Hoffman
2011. október 14.

Csend, és ami utána van

Dusted Hoffman
2010. október 29.

Az Erstwhile novemberi újdonságai

Dusted Hoffman
2011. október 11.