24
April, 2018
Tuesday

Elhunyt Lol Coxhill

Juhász László 2012 július 10.

Kórházban eltöltött hosszú hónapok után tegnap, július 9-én elhunyt Lol Coxhill, a brit improvizációs zene első generációjának egyik legmeghatározóbb szaxofonosa. 79 esztendős volt. Coxhill legkorábbi zenei felvételei 1954-ből származnak, a hetvenes évek közepétől pedig olyan zenészek mellett játszott, mint Steve Miller, Derek Bailey, Evan Parker, vagy Han Bennink. Veryan Weston társaságában a szaxofon-zongora duólemezek mintapéldáit jelentette meg, később oszlopos tagja lett a London Improvisers Orchestrának, egyik legutolsó szólókoncertjét a tavalyi i-and-e fesztiválon adta. lolcoxhill.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Keith Rowe | Ilia Belorukov | Kurt Liedwart – Tri

Lenkes László
2014. július 6.

Musique Grotesque | 2013. július 24.

admin
2013. július 24.

Musique Grotesque | 2014. január 29.

admin
2014. január 29.

én – op. 80530

Lenkes László
2013. december 22.