23
April, 2017
Sunday

Két új nagylemez Christine Abdelnourral

Juhász László 2012 július 27.

Július végén szinte egyszerre jelent meg két olyan kiadvány, amely Christine Abdelnour nevéhez fűződik: a Myriad című lemezen a libanoni származású szaxofonos mellett Magda Mayas zongorázik; az AS:IS trió cím nélküli debütáló korongján pedig Bonnie Jones és Andrea Neumann Abdelnour partnere. Utóbbi albumot az az Olof Bright kiadó jelentette meg, amelyik az Abdelnour-Mayas duó első, Teeming című munkáját adta ki két éve. A Myriadot ezúttal Andy Moor és Yannis Kyriakides saját kiadója, az Unsounds gondozza.  christineabdelnoursehnaoui.jimdo.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

The Thing – Mono

Juhász László
2011. december 23.

én | Q | Ahad – Paw Music

Lenkes László
2013. szeptember 1.

Musique Grotesque | 2015. július 1.

admin
2015. július 1.

Simultan 2011: központban a képzeletbeli

Dusted Hoffman
2011. szeptember 30.