18
November, 2017
Saturday

Tim Olive | Alfredo Costa Monteiro – 33 Bays

Dusted Hoffman 2012 szeptember 26.

845 Audio | 845-1 | 2012

Élesen érdes, mint egy durva csiszolópapírral feldörzsölt fémfelület. Ha a hangokat tapintani lehetne, az érzés itt hasonló lenne. Apró szemcsék által szabálytalanul kialakított karcolások, kusza karistolások, amik távolról nézve mégis homogén képet adnak. Változatos, részletgazdag, ugyanakkor koherens, egynemű. A jelenleg Japánban alkotó kanadai Tim Olive és a Spanyolországban élő portugál Alfredo Costa Monteiro a tavalyi A Theory Of Possible Utterance című lemez után második közös munkáját jelentette meg, ami egyben Olive 845 Audio nevű lemezkiadójának bemutatkozó korongja.

A 33 Bays két cím nélküli felvételét 2009 októberében, Kiotóban rögzítette a páros, akik ez alatt az idő alatt Japánban turnéztak. A koncertek dokumentálása helyett Olive és Costa Monteiro úgy döntött: szabad idejükben semleges térben, stúdiókörülmények között, de utólagos rájátszásokat és szerkesztéseket szándékosan mellőzve vesznek fel rögtönzött kompozíciókat. Néhány nap alatt annyi kiadásra érdemes hanganyag született, hogy még szelektálniuk is kellett – a két legjobban sikerült darab hallható most ezen az alig háromnegyed órás lemezen. A két zenész a felvételek során csak alapvető technológiát és minimálisra karcsúsított hangszerparkot használt. Ez persze nem az albumra válogatott kompozíciókból, hanem a kiadvány sajtóanyagából derül ki. Tim Olive egy asztalra fektetett, mindössze egyhúros elektromos gitáron, Alfredo Costa Monteiro pedig tangóharmonikáját és lemezjátszóit elhagyva, csupán apró elektroakusztikus eszközökön játszik.

A puritán felszerelés közel sem hallható a 33 Bays anyagán, hiszen mint általában mindig, a zenei ötletek és tudatos, jól átgondolt alkalmazásuk bőven felülkerekednek az instrumentumok mennyiségén, milyenségén. A zenészek kiindulásként nyers és csiszolatlan hangfolyamot generálnak, amit aztán kiváló dramaturgiai érzékkel irányítanak, formáznak. A darabok során a hangok egymáshoz való viszonya folyton változik: a rendetlenségből idővel rend lesz, majd újra rendetlenség. A zene dinamikája, a hangok színe, fekvése és sűrűsége szüntelenül hullámzik. Olykor éles váltásokkal, olykor lassú és fokozatos átalakulásokkal, de megszakítás nélkül, mindig minden mozgásban van.

Olive és Costa Monteiro együttműködése fájlcserélgetős távkollaborációként indult, a 2009-es japán turné volt az első olyan alkalom, amikor egymás közvetlen fizikai közelségében zenéltek. (A 33 Bays-t megelőző A Theory Of Possible Utterance lemez anyagát 2007-ben Oszakában és Barcelonában, egymástól több mint tízezer kilométer távolságra, külön-külön sávonként rögzítették a zenészek.) Vagyis ezek a felvételek a duó tagjainak első „valós” zenei találkozásai során születtek. Ehhez képest meglepően magabiztosan és könnyedén lubickolnak a hosszú időtartamú darabokban, úgy építkeznek, teremtenek feszültséget és találnak feloldásokat, mint egy jól összeszokott páros. Nem véletlen, Tim Olive és Alfredo Costa Monteiro kettőse a mai napig aktív.

Összességében cseppet sem újszerű, de még csak nem is mondható kiemelkedőnek a mindössze 250 példányban megjelent 33 Bays-en hallható két felvétel, mégis szép számmal akadnak olyan apró momentumok, fel-felvillanó kivételes hangszikrák, amik miatt újra és újra élmény lehet a korong végighallgatása. Végső soron, ajánlom.

1. Untitled #1 [27:51] 2. Untitled #2 [15:51]

timolive.org
costamonteiro.net
845audio.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.