21
October, 2017
Saturday

Itt a Sacred Realism első két kiadványa

Dusted Hoffman 2012 október 15.

Sacred Realism néven indított lemezkiadót Bryan Eubanks, Catherine Lamb és Andrew Lafkas. A három amerikai zenész elsősorban saját- és projektjeik munkáinak publikálására hozta létre a labelt, ennek szellemében elsőként Lamb és Eubanks Untitled 12 című albuma, illetve Lafkas Making Words című korongja látott napvilágot – utóbbi olyan zenészek közreműködésével, mint Sean Meehan, Barry Weisblat, Keiko Uenishi vagy Margarida Garcia. Eubanksék évente három, mindössze 150 példányban megjelenő lemez kiadását tervezik. sacredrealism.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Ezek voltak a kedvenceink 2011-ben

admin
2011. december 31.

Musique Grotesque | 2015. június 10.

admin
2015. június 10.

4. No Wave Fesztivál a Tilos Maratonon

Juhász László
2014. június 3.

Elhunyt Milton Babbitt amerikai zeneszerző

Juhász László
2011. január 30.