30
March, 2017
Thursday

Improv Est a szegedi Jazz Kocsmában

admin 2013 április 26.

Öt és fél évvel az első, és másfél évvel a legutóbbi után ismét Improv Est rendezünk, ezúttal a szegedi Jazz Kocsmában (Kálmány Lajos utca 14.). Április 30-án, kedden 20.00 órától Dóra Attila szaxofonos-klarinétos, Michał Dymny lengyel gitáros, és Vasco Trilla spanyol dobos-ütőhangszeres lesznek az Improv.hu vendégei. Dymny és Trilla különböző hátterüket, stílusukat és nemzetiségüket nagyon személyes módon integrálják Dóra nemzetközi triójának aktuális szabad zenei folyamatába. Michał Dymny és Vasco Trilla két albumon játszik együtt, Dóra Attila és Michał Dymny pedig másik három lemezen – trióként ez az első turnéjuk. improv.hu/est

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Nörz – (Also Known As) Acker Velvet

Lenkes László
2013. november 16.

Bik Bent Braam – Extremen

Juhász László
2008. augusztus 31.

Musique Grotesque | 2015. június 17.

admin
2015. június 17.