28
March, 2017
Tuesday

Killick – Exsanguinette

Lenkes László 2013 augusztus 10.

Solponticello | SP-025 | 2009

Vér és átváltozás. E két jelképes alapfogalom segítségével lehetne röviden meghatározni ezt a remek kiadványt. Egy tragikus, majdnem végzetes baleset előlegezte meg e lemez létrejöttét: a szerzőt egy alkalommal fatálisnak tűnő belsővérzéssel szállították kórházba, és a nagy vérveszteség halálközeli tapasztalattá fajult. Nem sokkal a tragikus történtek után, Killick Erik Hinds már többedmagával játszotta fel a stúdióban a szóban forgó lemezt, amikor – a művész saját elmondása szerint – még teljesen fel sem épült.

Hinds egy interjúban beszélt erről a nem mindennapi tapasztalatról: élete legmeghatározóbb pillanatai voltak ezek, ami után életfelfogása és életmódja merőben megváltozott. E meghatározó tapasztalat után hozott néhány olyan döntést, ami után életében fordulat állt be. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a fent említett balesete után örökre maga mögött hagyta polgári nevét és Killickre váltott; illetve abban, hogy még mélyebbre ásva az életnek nevezett történet-folyamat mögé, a külsőségeket csupán afféle elfolyó fogódzókként kezelve, a lélek külső burkát, ha úgy tetszik, a testet is fundamentális változás alá vetette. A fordulat óta saját testére is, ha úgy akarjuk, művészetként – vagy inkább művészeti felületként – tekint, és ennek eredményeként tetováltatni kezdte magát.

Ez a fordulat az Exsanguinette létrejöttét is közvetlenül befolyásolta: barátságot köt ugyanis Watson Atkinson athensi tetoválóművésszel, akinek a szalonját azóta is rendszeresen látogatja, és végül Atkinson lesz a felelős az album kitűnő borítórajzáért is. Emellett, Killick ugyanebben a tetoválószalonban ismerkedik meg egy Brann Dailor nevű művészemberrel, aki hozzá hasonlóan zenészként tevékenykedik: Brann dobokon játszik, és az avantgárdabb, kísérleti műfajok sem állnak távol tőle, így éppen ő válik felelőssé a lemezen hallható dobokért is. Róla azt kell tudni, hogy szabadidejében szintén a tetoválás művészetének a rajongója, munkaidejében pedig a nem kis hírnévre szert tevő Mastodon zenekar dobosa. Atkinson, Dailor és a gitáron, valamint elektronikus hangszereken játszó Killick mellett még két másik név is van a közreműködők listáján, mégpedig Liz Allbee trombitás, illetve Larry Ochs tenor- és szopránszaxofonos, aki nem mellékesen a Rova Saxophone Quartet alapítója.

Vér, átváltozás, halálközeli tapasztalat, az élet misztériuma, underground művészetek keveredése, tattoo art, grind, noise, punk, free jazz, eklekticizmus és keleti tanok egybeolvasztása – körülbelül ezekből a témákból táplálkozik ez az anyag. Érdekesség, hogy a kiadvány 14 szerzeményt tartalmaz, amiből a második hét az első hétnek a különböző zenészbarátok által újraértelmezett remixe. Ez azért izgalmas, mert formailag már az első hét szerzemény majdnem mindegyike különbözik egymástól, és ezek újrakevert változatai még sokszínűbbé, még izgalmasabbá teszik a kiadványt. Az első két felvétel egy-egy finom free jazzen alapuló, rockba mártott, improvizatív zaj. Az album eleje őrületesen erős, azonnal, kitűnően pusztít. Az első két szerzemény Sir Richard Bishop Rangda zenekarára enged asszociálni. A második, Bloodletting című dalban a vérző blastbeat, a gitár és a bőgő sistergése, valamint az őrjítő szaxofonsikítás ömlik össze eggyé, fantasztikus intenzitással.

De a hét remixről szintén egyenként lehetne beszélni. Majdhogynem nincs olyan, ami nincs ezekben a mixekben: a remekbe szabott kísérleti, ambient drone-tól a black metál és grind-sejtetéseken át a hiphop-ig fellelhető minden. Éppen ez az egyként megszólaló eklekticizmus teszi kerekké az anyagot, viszont az összes remix közül egyet mégis kiemelnék, amit talán a lemez egyik fontos alapmomentumának lehetne nevezni, ez pedig a Form Constant című szerzemény. Ez a dal egyfajta olvasztótégelyként fogadja be mindazt, amiről eddig szó volt, az alapfogalmakra alapozva, a vért, annak mindennemű szimbolikáját, illetve az átváltozást, mind szellemi, mind fizikai szinten. Ez a dal Killick életművének egyfajta mottójaként is használható és ennek tényét semmi sem bizonyítja jobban annál, hogy éppen ez a két szó látható Killick bal- és jobb kezén. A dal magában a stílusok, műfajok, tervek, energiák, életek zseniális, talán kimondhatom: „killickes” forgatagát adja. Egy remek melankolikus szerzemény, amit zongora és vonósok hoznak, majd időnként folyamatos blastbeat keveri fel a folyamat-vizet, mozgatja meg a dal struktúráját, mintegy antitézisként és figyelmeztetésként egyben, a vérét folyamatosan vesztő világunkra.

1. Uninhibitorrent [2:19] 2. Bloodletting [9:50] 3. Esteempunk [5:31] 4. Hosannas [1:45] 5. Brickbats [4:48] 6. Grasshopper Escapement [12:03] 7. Mr. Woodson [1:52] 8. UNINHIB? [2:15] 9. Uwyllf End Ratunnf Thay Are Pluckyng Thee Ice Off Eterynytee [4:18] 10. Waiting Theme [5:21] 11. Form Constant [5:32] 12. Hard Being Lazy [3:46] 13. Grasshopper Reassembly And Scatter [4:41] 14. Which Way Is Here [2:11]

killick.me
solponticello.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.