22
November, 2017
Wednesday

Killick – The Amplifucker

Lenkes László 2013 augusztus 31.

Solponticello | SP-024 | 2008

A The Amplifucker mind a tizennyolc szerzeményében kizárólag Killick h’arpeggione nevű hangszerének játékát halljuk. Az album hátsó borítóján látható számlista feletti mottó is ezt jelzi: „Father Quartertone makes Appalachian Trance Metal on the H’arpeggione”. Hogy ez a kiadvány egyáltalán hogyan is szólhat, ahhoz az idézett mondat értelmezése alapján, vagyis a különleges hangszer bemutatásán keresztül tudunk csak közelebb jutni.

Killick Erik Hinds egy olyan művész, akihez – úgy gondolom – az összes jelző közül az „egyedi” állhat a legközelebb. Először is, vizuális szempontból, az improvizatív zenei színtéren egyedülálló kinézete, azaz az egész testét borító tetoválásai miatt. Aztán a hangszerválasztása miatt úgyszintén. Egy olyan eredeti hangszeren játszik, amelyet kizárólag a számára készítettek: ez a h’arpeggione. A h’arpeggione az angol hardanger fiddle és az arpaggione hangszerek neveiből kovácsolt kifejezés. Az instrumentum hangját úgy tudjuk elképzelni a legkönnyebben, ha a gitár, a szitár, a hegedű és a nagybőgő hangjait ötvözzük, ugyanis a h’arpeggione-t ezek részeiből készítették. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy a speciálisan Killicknek barkácsolt hangszer az elektroakusztikus kísérletezés megannyi lehetőségét nyújtja, és éppen ezeknek a megszólalási lehetőségeknek a szelektált rögzített változataiból áll össze az album. Ahogyan a nagybőgőt lehet két ujjal durván pengetni, a hegedűt vonóval kedvesen megszólaltatni, a gitárt dinamikusan, erőteljesen vagy a szitárt az ujjhegyekkel pengetni, úgy használja Killick ezeket a technikákat saját hangszerén való kísérletezése során. A hagyományosnak vélt megszólaltatási módozatok mellett több talált tárgyat, és egyéb eszközt használ fel a h’arpeggione-n való játékkor.

Ezek alapján nagyjából nyilvánvalóvá is válik, hogy körülbelül mi is várható a The Amplifucker cd hanganyagától. Egy különleges művész egy különleges játéka egy különleges hangszeren: Killick pengeti, veri, ütögeti, zörgeti, döngeti, majd dallamot játszik, máskor akkordokat, később vonóval húz lágy hangokat, majd újból üti, pattogtatja, csattogtatja, zengeti és pengeti tovább a végtelenségig. A The Amplifucker voltaképpen Killick, a h’arpeggione és e két elem közötti viszony prezentációja. A borító is ezt ábrázolja, visszakanyarodván az előbb említett egyediséghez: a fekete lemezborítón Killick tetovált felsőtestét látjuk, lefelé irányuló tekintettel, kezében tartva hangszerét.

A The Amplifucker lemezen keresztül könnyen megtetszhet a hallgatónak Killick zenéjének különlegessége, mondanivalója; ugyanakkor egyhangúsága, hermetikussága, zártsága okán riasztó is lehet – ez szubjektív megítélés kérdése. Az viszont tény, hogy Killick minden kiadványával rámutat a zene és maga a korlátok nélküli kreativitás, formaválasztás iránti mély vonzalmára, ezek alapvető fontosságára – és ezért csakis tisztelet övezheti. A kiadvány belső borítóján maga is megemlíti, hogy igen nehezen lehet műfaji keretek közé zárni azt, amit művel, de ez számára egyáltalán nem fontos, sokkal inkább az a lényeg, hogy azt művelhesse, amit szeret, önmagát ezáltal kiteljesítve. És hangsúlyozza: az egyedi művészetében kiteljesülő utazásán át, amit ő választott magának, vagy vele tartunk hallgatóként, vagy nem, ezt mindenkinek szíve joga eldönteni, a lényeg, hogy minden olyan pillanatnak örülni tud, amivel bármi módon meg tudja – akár egy kicsit is – mozdítani mindenkori befogadóját.

1. Destroy Erase Improv [3:21] 2. Beautifficult [3:07] 3. Immense Truth Ration [2:41] 4. Accept We Have Three Fingers, And Were Green [2:57] 5. Her Dog Was Grr At Me [1:53] 6. Together We Make A Deference [2:41] 7. The Fighting’s So Vicious ‘Cause The Steaks Are So Delicious [2:38] 8. Heidy Banegas! [0:52] 9. Ungoing [1:23] 10. Symbol Grab [2:20] 11. We’re Ready For The Real Farfisa [0:56] 12. Ten Gallon Hate [1:54] 13. Not A Could In The Sky [0:25] 14. Hellmonk [3:10] 15. Tableau To The Ego [2:25] 16. Mouthbereaver [4:08] 17. Stereo Diabolical Hems [2:57] 18. Mono Maniacal Haws [2:35]

killick.me
solponticello.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.