18
November, 2017
Saturday

Erik Hinds – Reign In Blood

Lenkes László 2013 november 2.

Solponticello | SP-016 | 2005

Igen, az egyik Slayer-alapműről van szó, méghozzá egy olyan többhúros akusztikus hibridhangszeren eljátszva, amiből egyetlen egy van a világon. Már ez az egy felvezető mondat is elég lenne reklám vagy figyelemfelkeltés gyanánt, de azért nézzük egy kicsit bővebben, mit is rejt számunkra ez a kísérleti zenei unikum.

Az amerikai Solponticello lemezkiadó tizenhatodik kiadványa a label tulajdonosának, Erik Hindsnek egyik legfurcsább ötlete alapján készült. Amilyen különösnek tűnik ez a korong, olyan egyszerűen meghatározható a különlegessége: Hinds ötlete az volt, hogy látszólag teljesen ellentétes elemeket ötvözzön egy új egésszé, a két elem közötti ellenpontot pedig a feldolgozott zene extrém természete és az ezzel teljes ellentétben álló akusztikus hangszer, a l’harpeggione képezze. Ha egy picit még mélyebbre ásunk, láthatjuk, ez a két ellenpólus egyáltalán nem áll távol a zenésztől, mi több, mindkét alkotóelem Hinds stílusának sajátja: a metál és egyéb extrém zenei háttér, illetve a kísérleti hozzáállás. Konkrétan: a Reign In Blood a Slayer együttes azonos című stúdiólemezének Killick általi teljes feldolgozását jelenti. Egészen pontosan, a kiadványon a Slayer-lemez Killick l’harpeggione hangszerére való átiratát, és e különleges instrumentumon való lejátszását hallhatjuk.

Az eredeti forrásmű természetszerűen veszt erejéből, hiszen az, ami voltaképpen slayeressé tette ezt a metál alapművet – a torzított gitár és bőgő játéka, a bőgős-frontember éneklése-üvöltése, illetve a dobok elementáris ereje – az itt egész egyszerűen nincs jelen. Viszont mindezek mellett a lemez magával tudja ragadni a hallgatót éppen azon érdekessége folytán, hogy ez a Slayer-mű teljesen átjön, de egy merőlegesen más zenei világ, egy merőben más forma hozza át azt számunkra. Alapvetően ismert, hogy minden olyan kiadványnak, ami feldolgozásokat tartalmaz, a legelső csapdája, amibe önmagát beleejtheti, hogy akarva-akaratlanul is folyamatosan az eredetihez viszonyítjuk hallgatás közben. Ennek folytán, jelen esetben már az első néhány riff – és néhány első enyhe, meglepettséget eláruló mosoly – után letisztul a hatás, és nyilvánvalóvá válik, hogy egy kicsit sem egy komolytalan vállalkozás fültanúi vagyunk. Erik Hinds ezzel a lemezzel, amellett, hogy a számára készült egyedi hangszerének lehetőségeit tárja elénk, mindenekelőtt tiszteletet tesz a metál zene egyik alapbandája előtt, ami nyilvánvalóan a saját zenei világára is nagy hatással volt.

A két látszólag összeegyeztethetetlen elem interakciója által, vagyis egy egyedi akusztikus hangszeren feljátszott Slayer-alapmű által elsősorban a két elemhez tartozó közeg találkozását hozhatjuk föl erényként. Nevezetesen az akusztikus zene, a kísérleti zenei világ vagy éppen a kortárs komolyzene kedvelőinek Killick közelebb hoz egy ettől távol álló teljesen más zenei világot, és fordítva: a metál zene világából is bekukkanthat minden érdeklődő az imént felsorolt zenei szférákba. A csupa feketeség, fekete cédé, kívül-belül fekete borító stb. által már-már afféle kísérleti zenei Black-album benyomását keltheti a kiadvány. Viszont mindenképpen meg kell jegyeznünk azt is, hogy fennáll annak a lehetősége, sőt akár veszélye is, hogy ha valaki adott esetben e sötétség, komolyság ellenére sem venné komolyan a lemezt, akkor elsőre igazán olyan benyomást kelthet ez a hangzás, mintha vagy 4-500 évvel ezelőtt, pl. Mátyás király kért volna az udvarára egy olyan reneszánsz zenészt, aki Slayerrel fogja bűvölni a lakoma közben felsereglett udvarhölgyeket és udvaroncokat. Mivel a l’harpeggione valóban egy olyan akusztikus gitárhoz közeli, de annál jóval több lehetőséget nyújtó hangszer, amelynek a hangja néhol valóban valamiféle reneszánsz kori zenei asszociációkat sejtet. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor valóban komikussá válhat a hatás. Ugyanakkor – és innentől kezdve válik Killick zenei géniusszá – egy olyan eredeti és a forrásként szolgáló zene hangzásvilágától teljesen más világba röpít a művész bennünket remek játékával, hogy aki még életében nem halott, nem a Slayerről, de egyáltalán a metál műfajáról sem, egy pillanatra sem fog felsejleni előtte, hogy e vállalkozásnak bármi köze is lehetne egy ilyenfajta rétegzenei műfajhoz. Egy zseniális akusztikus albumhoz van szerencsénk, amihez csak többletként szolgálhat az, hogy éppen metál zenét dolgoz föl.

Summa summarum, egy igazán eredeti lemezről van szó itt. Először is, a furcsa ötlet és annak egyedi megvalósítása, másrészt pedig a feldolgozott zene egy speciális akusztikus hangszerre való átkomponálása és annak feljátszása folytán. Mindez gondolom éppen elég ok arra, hogy belehallgassunk Killick Erick Hinds felettébb eredeti és különleges, avagy killickes zenei vállalkozásába.

1. Angel Of Death [4:09] 2. Piece By Piece [2:00] 3. Necrophobic [1:49] 4. Altar Of Sacrifice [2:37] 5. Jesus Saves [2:53] 6. Criminally Insane [2:06] 7. Reborn [1:56] 8. Epidemic [2:14] 9. Postmortem [3:10] 10. Raining Blood [5:57]

killick.me
solponticello.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek