23
August, 2017
Wednesday

Handmade Birds | HMB-050 | 2013

Sunroof! név alatt Matthew Bower alkalmi zenésztársaival kiegészülve, kezdetben a VHF fő profiljába illő, leginkább experimentális drone/psych folk próbálkozásait adta közre. Teljesen akkor sem bújt ki a bőréből, finoman duruzsoló zajok a korai lemezeken is akadtak bőven, de a Skullflower 2003-as feltámadását követően, a Silver Bear Misten, majd főleg a Panzer Division Lou Reeden újra főszerepet kaptak a horzsoló, füleket kivéreztető zajok, így logikus lépés volt ezt a tartalmi változást a projekt nevében is jelezni.

A Black Sun Roof zeneileg a fenti két album logikus folytatása, de a Skullflower recens anyagaival is bátran párhuzamba állítható. Ez annyira nem is meglepő, hiszen a Bowerrel most már jó ideje együttműködő Samantha Davies itt is jelen van. A közös évek alatt kialakult közöttük egy szinergikus kapcsolat, és igazából szinte mindegy, hogy Skullflower, Voltigeurs vagy éppen Black Sun Roof lemezt készítenek, kettőjük zenéje ugyanis védjegyszerű hangulatával és stílusával egy konzisztens miliőt teremtett, és közös projektjeik mind ezen belül léteznek.

A kétlemezes, kétszer negyven perces album első korongján a Skullflower pár évvel ezelőtti Strange Keys To Untune Gods’ Firmamentjén is észlelt, sötét és kitapintható zenei textúra jelenik meg, ami Bower abuzív gitárjátékára alapoz, és oszcilláló zajokkal, valamint háttérben futó monoton ütem- és dallamkezdeményekből felépülő epikus drone képekkel, komor dark ambient hangulattal teljesít ki. Már a lemezt felvezető Perfumed Pressure első részében sem csupán kíméletlen, feedbackelt gitárnyűvés hallható: a témák sok sávon futnak, alulkeverve felfedezhetők primitív, variált dallamok, a folytatásban pedig a zaj lüktetésében megbúvó szintetizátor- és vonósharmóniák a szélsőséges audioterrort ellenpontozás helyett inkább tovább erősítik. Első alkalommal ezek az elemek alig tűnnek fel a zenében, de néhány hallgatás után a rögtönzöttnek tűnő protomelódiák egyenként kivehetővé és követhetővé válnak. A dal második részében a ziháló ritmusok felerősödnek, a delejes ütemképletekre fokozatosan épülnek rá a zajmasszából kiváló repetitív riffek és krautrockra emlékeztető hangulatfelelős szintetizátordallamok, átalakítva a dalt egy sivár pszichedelikus utazássá. A lemeznek egyszerre két íve van, és több ponton metszik egymást. Az epikusabb noise/drone és a fémesebb noise tételek folyamatosan egymásnak feszülnek, mivel nem külön tömbökbe tagozódnak, hanem szándékosan váltogatják egymást. Ezek felütése egymástól teljesen eltérő, véletlenül sem simulnak össze, így a szerzők kikényszerítik a folyamatos éberséget – a nyitó dalok tripjéből felráz a Monstrous Souls, a Chemical Undine ambientális zajtengerét pedig váratlanul apasztja el az azt követő, akár a Fucked On A Pile Of Corpsesra is felférő Anal Meadows. Az első részt záró Glassy Penetralia visszhangos hegedűtémái és esetlen dallamai már ismerősek lehetnek, ugyanis eredeti pszichedelikus és ipari formájában másolták át az egy évvel korábbi 3012 című cdr-ről.

A második korong hangulatában szintén egységes, az elsőhöz viszont csak lazán kapcsolódik. Az előző rész képlékeny masszájához képest az itt sorakozó dalok, a 2012-es Feral lemezen tapasztaltakhoz hasonlóan, sokkal inkább koncentrálnak egy szilárdabb szerkezetre. A cd-t nyitó Chandelier Heat egy csendesebb pszichedelikus rock szám, ami az első rész brutális tombolása után egy önreflexiókra alkalmas zenei környezetbe vezeti át a hallgatót. A baljós törzsi dobtémák viszont sejtetik, hogy csak átmeneti nyugalomról van szó, ami az R U Loathsome hallgatása közben már érezhetőn kész megbomlani. Az önmagából kifordított, pőre martial industrial szerzeményben nincs neoklasszikus hangszerelés vagy vokális metapolitikai bölcselkedés, de a műfajra jellemző apokaliptikus vízió megjelenik, a későbbiekben pedig a noise-monolitok is visszatérnek. Ezzel az őrületet meditatív állapotokkal felváltó narratívával lehet találkozni a Neurosis A Sun That Never Sets című lemezén is, igaz, ott jóval rapszódikusabb formában. A Black Sun Roof esetében persze nincs szó szenvedélyesen megénekelt világégésről, itt a zene kevésbé konkrét, így az értelmezési keretet kizárólag a hallgató saját élményei határozzák meg. Ez a korong összességében az elsőnél jóval változatosabb, felfért rá a 3012 mini cdr egy másik már ismert dala, a Fangs Of Ego is, de egy jóval közérthetőbb, direktebb noise rock verzióban – hasonlót Boweréktől utoljára a IIIrd Gatekeeperen és a Last Shot At Heavenön hallhattunk -, sőt, az albumot lezáró dalban explicit metal riffelés zajlik, és agyontorzítva ugyan, de még egy gitárszóló is felbukkan benne.

A 4 Black Suns & A Sinister Rainbow-n végig következetesen fenntartott kísérteties aura és az ezt teljes mértékig kiszolgáló műfaji keretválasztás arról tanúskodik, hogy egy aprólékos gonddal megírt darabról van szó, habár elsőre – már csak hossza miatt is – megfejthetetlen és áthatolhatatlan örökmozgó masszának tűnik. Rengeteg nüansz lapul ebben a nyolcvan percben, minden részletében talán nem is kiismerhető, maximális hangerőn egy idő után viszont megmutatja valódi jellegét és erejét.

1. Truffled Abyss: Perfumed Pressure I [5:29] 2. Perfumed Pressure II [4:42] 3. Monstrous Souls [6:50] 4. Chemical Undine [7:45] 5. Anal Meadows [6:32] 6. Glassy Penetralia [8:24] 7. Werewolf Universe: Chandelier Heat [5:20] 8. R U Loathsome [8:48] 9. Thunderbolt Cumshot Axis [10:30] 10. Fangs Of Ego [7:45] 11. Seal Of Perversion I [9:01] 12. Seal Of Perversion II [1:59]

korperschwache.com
handmadebirds.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Toshimaru Nakamura – Maruto

Dusted Hoffman
2011. október 14.

Noxagt – Brutage

Ferenczy Aba
2014. május 25.