23
March, 2017
Thursday

Miguel A. García | Nick Hoffman – Vile Cretin

Lenkes László 2014 július 5.

Intonema | int010 | 2013

Rögtön az elején leszögezhetjük: se nem hitvány, se nem kretén a Vile Cretin duó által összerakott kísérleti anyag, sőt: éppen ennek szöges ellentéte. A baszk Miguel A. García és az amerikai Nick Hoffman – szólóban is rendszeresen működő – kísérleti zenészek együttműködése egy sötét, elektroakusztikus és indusztriális zenei elemekkel megfejelt punk improvizáció. Kellemes meglepetés.

A korong nyitószerzeményének első perceiben halkan sistergő alapzaj felszínére mély, tompa hangok vetnek hullámokat. A háttérzaj megtorpan, később folytatódik, a klausztrofób koppanások és szürreális hangdarabkák egy egészen szolid horrorfilmbetétet alakítanak ki a kiadvány első tíz percének a végére. Mesélős, kattogós, sistergős absztrakció, lehet élvezni. Mintha egy rémfilm kellős közepén lennénk, ahol nem feltétlenül mi vagyunk a fenyegetettek, de hogy benne vagyunk, részesei vagyunk a rémséges Kretén fenyegetésének, az vitathatatlan. Körülbelül a darab felénél hirtelen megszakad a fenyegetés, és itt-ott ipari zajok bukkannak elő. A zene továbbra is nyomasztó, de ez ellentmondásszerűen kezd már élvezetessé válni. Hogy mi, nemigen jön át, de valami nagyon nincsen rendben, és a fenyegetés egyre csak növekszik. Fúj, sikít, sistereg – egyfajta visszafogott szörnyűségnek lehetünk a fültanúi, kísérleti zajzenébe bújtatva, ami egészen jól működik.

A második tízes már ez elejétől kezdve megfog, talán még vonzóbb is, mint az első. A csőből kihallatszó ipari fenyegetés itt is beköszön, de csak a tétel elején hallható. Valószínűleg valami olyasmi történhetett, hogy a cd első két darabja egy egészet alkotott, de kettévághatták a keverés során. Később belép egy mélyen búgó hang és vonul lassan végig, amelyet csendek és apró elektronikus pattogások szaggatnak szét. Érdekesen hömpölyög, lehalkul, majd a visszafogottságot egészen remek zajok világítják meg: emberi hang ad ki artikulálatlan, extrém hangokat, üvegtárgy törik széjjel, légy zümmög valami körül, és a többi. Mindvégig elektronikus pattogásokba ötvözött ipari morajokba szaggatva folyik az instant szerzemény. A záró részt templomi harang zúgása zárja. A történet kerek egésszé lesz. Élvezetes.

A harmadik, ötperces darab egy minimális, nagyon mély búgás, amibe a háromnegyedénél elektronikus prüttyögések festenek bele, majd ez fajul fokozatosan egyenletes zajjá. Helyén van a harmadik szerzemény is, ami valamiféle összekötő kapocsként áll az első két tízperces tétel és a záró negyed óra között. A lemez utolsó része valamiféle szuszogós-beteges hanggal nyit, majd néhány perc után mintha egy villanyorgona hangján szóló egyetlen akkord folyna tovább, jelezvén újra a közeledő vészt. Ez később félelmetes ipari zajokká fokozódik, aminek egy mély, néhány perces drone-folyam a vége.

Aki kedveli ezt a műfajt, illetve stílusok ötvözetét – eai, indusztriális zaj, drone stb. -, egész biztosan élvezni fogja Miguel A. García és Nick Hoffman gonosz kretén szörnyetegét. Nekem bejött. Az album fehér-piros papírtokban érkezik. A fehér borítót Hoffman tollából pirossal rajzolt, egyszerű stílusú, afféle punkrajzok díszítik, a lemez mondanivalója mögötti punk felfogásra való utalásként. A kiadvány belsejének egyik zsebében maga a cd található, vérvörös borítékban, a borító másik oldalában pedig egy kartont találunk, amelynek mindkét oldalát rajzok díszítik. Az egyik képen egy CRASS-pólós alak rúg épp tökön egy másikat, ennek a hátulján pedig egy börtöncellában egy fiatalember ül a mocskos földön, és egy patkánnyal diskurál. Kettőjüket egy vécékagyló választja el, amelyet három gyertya díszít, hogy lássanak is beszélgetni. A sötét üzenet egészen világos.

A punk hatás vitathatatlan mind a rajzok stílusa, mind pedig a rajzok mondanivalója által, amivel személy szerint nincsen semmi bajom – a design harmóniában van a lemezen hallható rémfilmes hangulattal is. Egyetlen apróságot kell csak említenem, ami sokszor fontos lehet: a számcímeket csak a cd-n olvashatjuk, sehol máshol. Ezért amikor becsúsztatjuk a korongot a lejátszóba, nem áll rendelkezésünkre semmilyen információ a borító punkrajzain kívül. Ez sokszor ugyan gondot okozhat, de ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban talán teljesen mellőzhetőek is a számcímek, hiszen az üzenet nyilvánvaló a hallott zajzene és a borító rajzai segítségével is. Nemigen van szükség a címekre a zene értelmezéséhez.

Minderre az élvezhető káoszra egy találó Borges-idézet tesz pontot. Ez a mondat szintén a cd-lemezre van nyomtatva, amit most nem fogok elárulni, ahelyett azt ajánlom: szerezze be mindenki ezt az Intonema-kiadványt (is).

Aki megteszi, biztosan nem bánja meg.

1. Sepulcros Futuras [10:50] 2. Amo De Los Gusanos [10:06] 3. Rata Ahogada [5:36] 4. La Peste [15:21]

xedh.org
pilgrimtalk.com/nickhoffman.html
intonema.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.