25
September, 2017
Monday

Beforehand – Live At Hundred Years Gallery

Dusted Hoffman 2014 július 18.

Confront | ccs 28 | 2014

Mindig érdekes olyan koncertfelvételt tartalmazó albumot kézbe venni, aminek a rögzítésekor magam is jelen voltam, a lemez utolsó másodperceiben fokozatosan elhalkuló közönségzajnak, tapsnak én is a részese vagyok. Ilyenkor általában mintha egy teljesen más produkciót hallgatnék vissza, de legalábbis mindig tökéletesen máshogy emlékszem az akkor és ott hallottakra. Dimitra Lazaridou-Chatzigoga és Mark Wastell Beforehand nevű duója még március végén tartotta bemutatkozó koncertjét a londoni Hundred Years Gallery pincéjében, és bő három hónappal később, már itt is van a fellépés dokumentuma, egy ezüst konzervdobozba zárt cd-r korong formájában.

A Beforehand kifejezetten Angharad Davies Six Studies című, első stúdióban rögzített szólólemezének nyilvános bemutatójára alakult. A brit hegedűjátékos albumát Mark Wastell Confront nevű kiadója jelentette meg, így törvényszerű volt, hogy a koncert estje egy szerényebb „label night”-á formálódjon. És a szerényebb jelzővel most csupán a fellépő hangszeresek számára célzok, semmint a megjelent érdeklődőkére. A hoxtoni galéria egyébként sem túl tágas alagsora maximálisan megtelt: az a 30-40 alapember, aki minden fontosabb londoni kreatív zenei eseményen megjelenik, egészen biztosan ott volt, emellett sokan érkeztek Anglia más részeiről – többek között a Cathor lemezkiadót vezető Richard Pinnell Oxfordshire-ből. Az érdeklődés tehát meglehetősen felfokozott volt. Ehhez képest Lazaridou-Chatzigoga és Wastell többszörösen vesztes helyzetből indult: a két zenész bármiféle próba nélkül lépett a közönség elé, Dimitra egy szerencsétlen kerékpárbalesetnek köszönhető könyöktörés miatt csak az egyik kezét tudta használni, Mark pedig egy olyan elektroakusztikus hangszerparkot hozott magával, amit nyolc éve használt utoljára egy Keith Rowe-val közös dublini koncerten. A kedvezőtlen körülmények okán azt gondolhatnánk, hogy a szellemesen beszédes nevű duó fellépése azon az estén eleve kudarcra volt ítélve. Nos, közel sem.

Lazaridou-Chatzigoga a tőle már megszokott módon, két elektromos vonóval (ebow-val) megszólaltatott preparált citerán játszott, Wastell pedig kontakmikrofonokkal ellátott tálakkal, egy kisméretű shruti box-szal és egyszerűbb elektronikus eszközökkel készült. Wastell igazi multi-instrumentalistaként annyiban is izgalmas figurája a londoni improvizációs zenei életnek, hogy sosem lehet tudni biztosan, milyen hangszerekkel jelenik meg éppen aktuális fellépésén. Láttam már játszani csellón, nagyméretű gongokon, bemikrofonozott tam-tam dobon, és elektronikán. A két kiváló zenész egymásra találásán nem lepődött meg senki, mondhatni, sorsszerű volt. Kollaborációjuk csak idő kérdése volt.

De bármennyire is az egyikből következik a másik, a koncertterem falai közül, az akkor és ottból ugorjunk az itt és mostba, és nézzük, mi is szól a lemezen a rögzítés, keverés és maszterelés után. A zenészek közös utazása hosszan kitartott mély búgással és lomha karistolásokkal, karcolásokkal indul. Hallhatóan jóval több, mint két zajréteg szól egyszerre, amik közel tökéletes fedésben vannak egymással. Folyamatosan rezegtetett citerahúrok, meg-megakadó elektronikus robajlás, a padlózaton végighúzott konkatmikrofonok zaja, a shruti box jellegzetes zengése, vagyis kordában tartott harsány zajongás adja meg a kezdőlökést, ami a szűk félórás játékidő alatt szinte észrevehetetlenül vékonyodik, halványul, halkul. Valójában egy monumentális és kalandos decrescendót, vagyis egy hangerejében folyamatosan csökkenő, dinamikájában fokozatosan lanyhuló hangfolyamot hallunk, ami természetesen legvégül a csendbe fut ki. Az album középső tíz perce a legizgalmasabb, a kellemesen törékeny ürességet kézzel pengetett húrok hangjai, apró elektronikus neszek ellensúlyozzák – a feszültség itt sokkalta evidensebb, mint koncertszituációban volt. A lezárásban Wastell shruti box-ának hangja szinuszhullámként tűnik tova, míg végül csak a tér súlyos csendje marad utána.

A konzervált végeredmény megerősíti bennem azt a koncert előtt érzett érzést, ami talán valamiféle ki nem mondott alapszabály is lehetne: Dimitra Lazaridou-Chatzigoga és Mark Wastell előadásában most valami olyan dolognak kell történnie, amilyen még nem volt.

Szerencsés, produktív találkozás – ez a deklaráltan egyszeri kollaboráció mindenképpen folytatásért kiált!

1. Live At Hundred Years Gallery [27:18]

strokebystroke.net
confrontrecordings.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Itt a Sacred Realism első két kiadványa

Dusted Hoffman
2012. október 15.

Albrecht Maurer Trio Works – Movietalks

Juhász László
2007. július 2.

Musique Grotesque | 2015. május 6.

admin
2015. május 6.

Ingrid Schmoliner – карлицы сюита

Dusted Hoffman
2014. július 16.