16
October, 2018
Tuesday

Három új Frangenheim-korong a Creative Sources-tól

Juhász László 2014 augusztus 1.

Egy trió-, egy duó- és egy szólólemez megjelentetését tervezi nyár végére, ősz elejére a portugál Creative Sources kiadó, amikben erősen érdekelt Alexander Frangenheim német nagybőgős. A Kochuu című albumon Isabelle Duthoit francia hangperformer-klarinétos és Roger Turner brit ütőhangszeres; a Nax című korongon pedig Natsuki Tamura japán trombitás játszik Frangenheim oldalán. Mindezek mellett egy nagybőgő-szólólemez is érkezik, ami egyelőre Talk For A Listener munkacímre hallgat. Érdekesség, hogy mindhárom anyagot idén rögzítették Berlinben. creativesourcesrec.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Tigrics – Drapdap

Majzik Tamás
2004. január 12.

Medeski Martin & Wood a Trafóban

Juhász László
2012. április 22.

Az Another Timbre novemberi újdonságai

Dusted Hoffman
2015. november 27.

Laurent Rochelle – Conversations á Voix Basse

Juhász László
2006. szeptember 30.