21
September, 2018
Friday

Az Earshots! Recordings szeptemberi újdonsága

Juhász László 2014 augusztus 15.

Tör előre a kazi! Második megjelenésével jelentkezik szeptember közepén az egyelőre kizárólag kis példányszámú audiokazettákban utazó londoni Earshots! kiadó: Guillaume Viltard Lost Tracks At Dawn című szólómunkája után most a lemezkiadót és az Earshots! esteket elindító páros, Daniel Kordik és Edward Lucas elektronika-harsona kettősének Brushed And Crushed című anyaga jelenik meg. A duó MMXII című legutóbbi albumát 2012 végén jelentette meg az Urbsounds – ugyancsak kazetta formátumban. earshots.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Musique Grotesque | 2014. január 29.

admin
2014. január 29.

Brit-magyar szabadzene a Sirályban

Juhász László
2011. április 12.

Laurent Rochelle – Conversations á Voix Basse

Juhász László
2006. szeptember 30.

Air Supply, az új Erstwhile-kiadvány

Dusted Hoffman
2010. október 15.