21
August, 2017
Monday

Idén október 8. és 11. között rendezik meg a tizedik temesvári Simultan videóművészeti és kísérleti zenei fesztivált. Az idei, jubileumi rendezvény alcíme és tematikája: „Terms & Conditions”. A négynapos eseményen a vetítések mellett most is lesznek élő koncertek: fellép mások mellett a francia Franck Vigroux, a holland Tom Werbruggen, a belga Koenraad Ecker és az olasz Andrea Taeggi Lumisokea nevű duója, a görög-német The Erasers, illetve Novi_sad (Thanasis Kaproulias) és Ryoichi Kurokawa kettőse. Helyszín: a várnegyedi zsinagóga. 10.simultan.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

EUS, Postdrome & Saåad – Different Streams

Sós Gergő
2016. február 3.

Lucas Niggli’s Big Zoom

Juhász László
2004. február 5.

Új lemezek és újrakiadások a Confronttól

Dusted Hoffman
2013. június 24.

Harminc és egy zongora: új Demierre-lemez a Flexionnál

Juhász László
2014. december 12.