26
July, 2017
Wednesday

Új lemezhármassal tért vissza a Bombax Bombax kiadó

Juhász László 2015 február 23.

Minibréking, bombahír: hat évnyi tetszhalott állapot után új kiadványokat jelentet meg a napokban a svéd Bombax Bombax lemezkiadó. A stockholmi label szokás szerint ezúttal is három albumot ad ki egyszerre – Edition Three néven, címenként mindösszesen 165 példányban, Lisa Lundkvist csodaszép borítógrafikáival. Anders Dahl, Patrick Farmer és Christian Munthe hármasának Rhino című korongja, és a Slötakvartetten (Dahl, Magnus Granberg, Henrik Olsson és Petter Wästberg) Ålleberg nevű munkája mellett Anders Dahl 16 Rows című lemeze lát most napvilágot. Micsoda örömteli visszatérés! bombaxbombax.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.