22
July, 2017
Saturday

John Russell | Phil Durrant | John Butcher – Conceits

Juhász László 2015 október 10.

Emanem | EMANEM 5036 | 2015

Az idő próbája. Sokszor emlegetjük ezt, és még többször vagyunk hajlamosak megfeledkezni róla. Számtalanszor lelkendezünk friss kiadványokról, amikről aztán néhány éven belül rögtön ki is derül: nincs különösebb relevanciájuk. Amiket újszerűnek, innovatívnak gondolunk a megjelenésük idején, azok nagy eséllyel idővel szavatosságukat, érvényüket vesztik – nem állják ki az idő próbáját. John Russell, Phil Durrant és John Butcher triójának 1987-ben rögzített és idén újra kiadott Conceits című albuma nem ilyen.

A brit szabadimprovizációs zene második generációjának – vagy ahogyan mások nevezik: új hullámának – klasszikus triójának első lemezéről van szó, ami annak idején csak lp formátumban jelent meg, és mára teljességgel hozzáférhetetlenné vált. A régóta áhított cd verziót most egy bő negyedórás koncertfelvétellel fejelte meg az Emanem kiadó, ami több mint negyven éve, már-már tudományos körültekintéssel és aprólékossággal dokumentálja az angol szabadzenei színtér történéseit. A Conceits annak idején John Butcher Acta nevű saját lemezkiadójának debütáló anyaga volt – annak a kiadónak, amit Butcher Phil Durrant és John Russell segítségével indított, és ami valójában azért jött létre, hogy a Conceits megjelenhessen. A többi pedig már történelem, ahogy mondani szokás.

És ha már történelem, az újrakiadás fülszövegeiből érdekes részletek derülnek ki a trió előéletéről, alakulásának történetéről, jelentőségéről és hatásáról. Megtudhatjuk például, hogy Russell és Durrant a kezdetek kezdetén Mark Pickworth szopránszaxofonossal játszott együtt Russell Finsbury Park-i lakásán – ekkor még valamikor a nyolcvanas évek legelején járunk -, majd idővel megfogalmazódott bennük a nyilvános fellépések iránti igény, ami Pickworth-öt már nem igazán lelkesítette. 1984-ben Russell és Durrant új zenészeket kezdett keresni, akiket érdekelné a koncertezés, esetleg egy hosszabb turnézás. Az első hangszeres, akit megkerestek, John Butcher szaxofonos volt, aki ez idő tájt tűnt fel a színen Chris Burn zongorista oldalán. John Russell, a trió alakulásáról írt rövid szövegéből kiderül, a legkevésbé sem volt tudatos, hogy a szaxofont szaxofonnal helyettesítsék, mint ahogyan az sem, hogy Mark Pickworth távozása után továbbra is hármasban folytassák a közös zenélést, de Butcher játéka olyan szerencsésen passzolt a két zenész elképzeléseihez, hogy azonnal nyilvánvalóvá vált: maradnak a gitár-hegedű-szaxofon triófelállásnál. A többi pedig már megint csak történelem…

A Conceits nem csupán a brit improvizációs zene kánonjának egyik megkérdőjelezhetetlenül fontos munkája, hanem egy lenyűgöző dokumentációja annak is, hogy mi mindenre képes az egyén, ha egy kollektíva részeként alkot. Újszerűen sajátos hangszerkezelés, lankadatlannak tűnő lendület, tisztelet, intelligencia – a három zenész valós időben, egyszerre figyel, elemez és reagál. A több mint szerencsés egymásra találás hallhatóan inspirálja a hangszereseket: a zene koncentráltsága ellenére – vagy éppen emiatt – élvezik, fel- és kihasználják a közös játék minden pillanatát.

Az eredeti lemez tizenegy rövidke tétele – a legrövidebb kétperces, a leghosszabb hat – egytől egyig önálló identitással rendelkezik, a közös nyelv pillanatok alatt fejlődik ki minden egyes újraindulás után. Egyik hangszeres sincs fókuszban, mindhárman egyenlő súlyú közreműködőkként vannak jelen. Russell és Butcher játékának későbbi jellegzetességei már itt jelen vannak, a trió legérdekesebb résztvevője számomra mégis Durrant, aki a hegedű mellett itt alkalmanként harsonán is játszik. (Szintén a lemez kísérőszövegeiből derül ki: Phil Durrant nem sokkal a Conceits stúdiófelvételei után tette le végleg a harsonát, és kezdett elektronikával, valósidejű hangmanipulációval kísérletezni a hegedülés mellett.) Észrevétlenül fonódik olykor a gitár, olykor pedig a tenor- és szoprán szaxofon hangjai közé; jelenléte diszkrét, mégis rafinált módon határozza meg a trió alkémiáját. Az albumhoz csatolt negyedórás koncertfelvétel nem igazán mutat túl egy, az újrakiadásoknál elengedhetetlen függeléknél, a Mats Gustafsson által rögzített hanganyag egy 1992-es stockholmi fellépés töredéke. Érdekes bónusz, nem több, ám nem is kevesebb.

John Russell, Phil Durrant és John Butcher jelentős, ám sajnos közel sem túldokumentált együttműködése a ’95-ös Concert Moves és a ’99-es The Scenic Route lemezeken hallható még. Megkerülhetetlen, fontos dokumentumok.

1. How It Was [2:22] 2. F.T.T. [2:30] 3. The Skelloch [1:52] 4. No Parallax [2:06] 5. Rough [3:11] 6. Liberal Dose (Audi Alteram Partem) [6:09] 7. Fine Sharp And Leighton Buzzard [3:17] 8. Pen Or Pencil [2:39] 9. Interstices [3:13] 10. Tumble [4:05] 11. From The Eggs To The Apples [5:47] 12. Soft Hours And Solidities [15:48]

john-russell.co.uk
johnbutcher.org.uk
emanemdisc.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Nicolas Wiese – Living Theory Without Anecdotes

Dusted Hoffman
2013. július 3.

Air Supply, az új Erstwhile-kiadvány

Dusted Hoffman
2010. október 15.

Holland groteszk dzsessz Magyarkanizsán és Budapesten

Juhász László
2010. szeptember 7.

Watts, Weston és Hug az Emanem júniusi újdonságain

Juhász László
2011. június 17.