24
June, 2017
Saturday

Slobodan Kajkut – Terrible Fake

Sós Gergő 2016 február 17.

GOD | GOD 33 | 2015

Már az albumot kézbe véve érződött a jóleső monokromitás és minimalizmus, és vetített elő súlyos-minőségi időtöltést. Szerző és lemezcím, fehér betűkkel fekete alapon, semmi púder. Önmagában már ebből feltételezhető: az anyag egy hangsúlyos állásfoglalás az egyenes, kompromisszummentes dolgok mellett. Slobodan Kajkut legújabb szólómunkája saját lemezkiadójánál jelent meg, az enyhe isten-trippet sejtető GOD gondozásában.

Kajkut 1983-ban született abban az országban, amit akkoriban még Jugoszláviának hívtak, a kilencvenes évek közepe óta játszik a legkülönbözőbb formációkban, 2002 és 2008 között zeneszerzést hallgatott a Grazi Művészeti Egyetemen, 2008 óta pedig független komponista, kurátor, lemezkiadó-vezető. Ezen ismeretek tükrében fontos megjegyezni, hogy Kajkut két kompozíciója két előadó tolmácsolásában hallható a lemezen: Anton Polk zongorista és Istok Klemen dobos játéka teremti meg a nagyon karakteres kortárs kompozíciós, konceptualista hangulatát az albumnak. Egy-egy tétel került a bakelit egy-egy oldalára, egy audió ok-okozati kontextus körvonalaival.

Az első tétel, a Terrible Fake a zongora és a dob viszonyát vizsgálja, a tört ritmusok és a trip-hop szűrőjén keresztül. Ezt valójában csak a tört ritmusok és a dobok minimalista kezelése, valamint kis léptékű szerepvállalása támasztja alá. A zongora a szűkített kromatikus skálát használja, szintén egy nagyon csupasz és szikár módszertan mentén. A cizelláltság olyan távol áll ettől az anyagtól, mint a századfordulós romantikájú bajor népzene. Az első tétel kicsivel több mint öt perce alatt egészen széles spektruma és eszközkészlete mutatkozik meg a zongorának. A szakrendszerszerű ritmikai- és dallamfoszlányok repetíciója és textúráltsága lassan egy oktávos és léptékváltásos átmenettel drone-szerű monotonitásba csap át – és itt számomra egy egészen őszinte gesztus jelent meg a szerző részéről. A vívódás, amikor elengedi azt a minimális racionális emlékekkel operáló rendet, amit addig felépített, és helyet enged valami indirekt keretek közé szorított, mégis ösztönös gesztusnak. Itt a koncepció számomra fontosabbá és izgalmasabbá vált, mint maga az akarat.

A második tétel, a közel félórás Terrible Dub, már ennek a nagyon intenzív és szikár térnek a kidolgozásával telik. Itt már a gesztus és az ötlet kérlelhetetlen igazát halljuk: a dob végleg egy pontosan metszett és igen keskeny ösvényen halad tovább a háttérben, mégis kontúrosan. A basszus és a dob már-már akutokra, tőmondatokra szorítkozó párbeszédét halljuk. A hangok egyre mélyülnek és absztrahálódnak. Az anyag szerkesztettsége és az alkotó attitűdje együttesen valamiféle nyers, keleties, poszt-traumatikus hangulatot kelt. Élő fellépéseken a minimális fény egy neonkereszt, ami többször is megjelenik a saját ikonográfiájában, és ami érdekes környezetet teremt a zenéhez, ha azt a háttéranyagokkal komplexen akarjuk értelmezni. Ezt a képzetemet a GOD mint kiadónév sem gyengíti.

Igazán csak a második hallgatás közben sikerült a második, igen masszív terjedelmű tételen kapaszkodót találni: a kortárs zenék rendkívül szerteágazó és periférikus utalásait hallottam, illetve meglepő módon előjöttek még a Sunno))) gesztusai is. A Terrible Dub egy valóban mély nyomot hagyó anyag, hosszának teljes bejárása már önmagában is egy állásfoglalás mind alkotói, mind pedig befogadói részről.

Megfelelő eszközön lejátszva, erős basszustoleranciával egy valóban meghatározó, mégsem hivalkodó élmény ez a fekete borítós album. Egy következetes és komoly akarattal rendelkező ember elmélete két hangszerről, egy izgalmas és szelektív nézőpontból.

Slobodan Kajkut „20 Inventionen” című kiállítása március elsejéig látható Grazban, ami egyértelműen jelzi, az alkotó több irányból közelíti meg a kompozíció kérdését.

1. Terrible Fake [22:53] 2. Terrible Dub [25:26]

kajkut.com
godrec.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.