25
May, 2017
Thursday

Fou | FR-CD 18 | 2016

Daunik Lazro ’85-ben megjelent Sweet Zee című albumának B oldalán öt rövid koncertfelvétel kapott helyet, amin a francia szaxofonos George Lewis harsonás és Joëlle Léandre nagybőgős oldalán játszik. A teljes B oldal az akkori, Hat ART által kiadott bakelitverzión az Enfances alcímet kapta. A felvételeket ’84 január 8-án Jean-Marc Foussat rögzítte a párizsi Théâtre Dunois-ban, és most hála neki, bő három évtizeddel később, a koncert teljes terjedelmében közkinccsé vált. Bár az eredeti számcímek eltűntek, itt van helyette az Enfance 1-10, több mint 57 percben.

Nem ez az első alkalom, hogy Foussat az improvizált zene históriájának jelentős, ám évtizedekig fiókban maradt találkozásait leporolja, és cd-lemez formájában megjelenteti. Fou nevű kiadója friss kollaboratív- vagy éppen szólómunkák publikálása mellett egy archivációs sorozatot is futtat: a jellegzetes piros-fehér-fekete borítódizájn arra enged következtetni, hogy a teljes Enfances-koncert a korábban kiadott Derek Bailey-Joëlle Léandre-George Lewis-Evan Parker Quartet (28 Rue Dunois Juillet 1982) és a Willem Breuker Kollektief (Angoulême 18 Mai 1980) nyitotta lemezszériába illeszkedik. Az, hogy Jean-Marc Foussat digitálisan feljavítja és nyilvánosság elé tárja ezeket az archív hanganyagokat, felettébb örömteli – és minimum hiánypótló.

Nem kizárt, hogy a most tárgyalt francia-amerikai hármas a nyolcvanas évek második felétől többször is játszott együtt, ám lemezt soha nem rögzítettek. A résztvevő hangszeresek munkakapcsolata más kontextusban persze továbbra is megmaradt, George Lewis és Joëlle Léandre ’86-ban Maggie Nicols, Irène Schweizer és Günter Sommer táraságában rögzített felvételeket, amik később a The Storming Of The Winter Palace című albumon láttak napvilágot; majd rá egy évre Daunik Lazro és Joëlle Léandre szintén Schweizerrel és Yves Roberttel közösen jelentett meg egy kvartettlemezt, ez pedig a még ma is végtelenül frissnek tűnő Paris Quartet volt. Lazro és Léandre együttműködése a legnagyobb szerencsénkre a mai napig töretlen, legutóbb három éve jelentettek meg egy kiváló duólemezt Hasparren címmel.

És itt van most ez a jellegzetes borítójú korong, amin első ízben élvezhetjük teljes terjedelmében a trió játékát. A játékot, ami a szó legszorosabb értelmében van jelen. Nem hallottam még olyan lemezt, amin Léandre ilyen mennyiségben használta volna jólesően komikus énekhangját, Lewis a harsonája mellett csipogó-csörgő játékokat szólaltat meg, Lazro pedig mintha egy játszótér önfeledt zsivaja fölött körözne olykor légies, olykor pedig szándékosan csikorgó futamaival. A zenészek hallhatóan elemükben vannak, minden pillanatát élvezik a közös játéknak, sűrű összekacsintások közepette adogatják egymásnak a magaslabdákat, fergeteges ötleteikkel mintha egymást próbálnák túllicitálni.

A Hat ART-os, részleges kiadványon anno csak a rövidke, 3-4 perc játékidejű improvizációk kaptak helyet, a teljes változat központi tételei most viszont egyértelműen a közel húszperces Enfance 5, és a bő tízperces Enfance 6: a lemez közel felét kitevő részben előbb Lewis ráérősen elnyújtott harsonaszólója, majd Lazro és Lewis hosszabb és meglehetősen sűrű duója marad emlékezetes. Zenéjüket hallgatva, számomra nem kétséges, hogy ez a három hangszeres mennyire imádja egymást, és mennyire imádnak együtt játszani. Azt a szeretetet, játékosságot, frissességet és szinte már-már valószínűtlenül kreatív energiát, ami több mint három évtizeddel ezelőtt jelen volt a Théâtre Dunois színpadán, az Enfances maradéktalanul megőrizte.

Az Enfances – apropó, az album címe: Gyermekkor – amellett, hogy három kivételes jelentőségű hangszeres kollaborációját dokumentálja, briliáns korlenyomat is egyben. A lemez a nyolcvanas évek párizsi free jazz színterének egy apró, ám annál csillogóbb darabkáját konzerválta az utókornak.

1. Enfance 1 [2:08] 2. Enfance 2 [1:30] 3. Enfance 3 [2:12] 4. Enfance 4 [3:56] 5. Enfance 5 [19:33] 6. Enfance 6 [11:14] 7. Enfance 7 [1:29] 8. Enfance 8 [8:09] 9. Enfance 9 [1:00] 10. Enfance 10 [4:51]

joelle-leandre.com
fourecords.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Három új kiadvány Jonas Kocher főszereplésével

Dusted Hoffman
2015. december 4.

Musique Grotesque | 2015. április 22.

admin
2015. április 22.

Father Murphy és Les Rhinocéros koncertek Szegeden

Juhász László
2012. február 7.

Beforehand – Live At Hundred Years Gallery

Dusted Hoffman
2014. július 18.

Thomas Lehn és Benoît Moreau az állóhajón

Juhász László
2014. április 15.