23
February, 2017
Thursday

RareNoise | RNR061 | 2016

Három unortodox és meglehetősen radikális zenész munkáját kapjuk két különálló, mégis összefüggő egységben: összesen hét tétel, bő 55 percben tesz fel két konceptuális kérdést. Kifejezetten izgalmas egy zaj- és szabadimprovizációs projekt esetében az az alapfelütés, hogy már a munkacímek is kérdések. A lehetőségekre és az állandó instabilitásra épülő hanganyag a folyamatos visszakérdezésektől válik igazán legitimmé és életerőssé: elkerülhetetlenek a kortárs művészeti és szociológiai vonatkozások beemelése a résztvevők személye és előéletük tükrében.

Masami Akita (Merzbow) univerzumméretű munkásságának amúgy is veretes részét képezi az állati jogok iránti megkérdőjelezhetetlen kiállás, és az ehhez millió szállal kötődő elméleti- és gyakorlati aktivizmus. Keiji Haino munkássága úgyszintén közel feldolgozhatatlan léptékű: már a kollaborációk és az eszközhasználat tekintetében is egy monstrum, a korai kazettaloopok-tól kezdve rendhagyó gitár- és énekhasználaton át az elektronikus zeneszerzésig lefed mindent, amit ez a közeg képes kipréselni magából az adott korban. Két ilyen erősen „reneszánsz”-attitűdű alkotó munkáját árnyalja tovább Pándi Balázs karakteres dobjátéka. Pándi jelenléte több szempontból is fontos: mind stílusban és technikában, mind pedig topográfiai helyzetéből adódóan is mást hoz. Ebben a világméretű, mégis belterjes zenei családviszonylatban ő is megkerülhetetlen karakter. A punk, crust, hardcore, jazz és az elektronika terén rengeteg állandó- és kollaboratív projektben vett és vesz jelenleg is részt. Játéktechnikája is ezzel szinkronban változik és folyamatosan fejlődik. Nála is érződik az állandó visszakérdezés saját munkájára, és ez adja meg a váratlanságot, ami létkérdés ebben a szférában.

Mindhárom résztvevő zenélt már együtt több felállásban: Merzbow és Pándi Balázs 2009 óta dolgozik együtt, de ez a konstelláció ebben a formában egészen újszerű. A harsány elektronika, a gitár és az ének, valamint a dob súlyos, nem szakrendszerszerű használatára építő anyag még a maga nemében is intenzív egységgé áll össze. Már a két egység címei is meghatározóak lehetnek abban, amit hallani lehet: a Why Is The Courtesy Of The Prey Always Confused With The Courtesy Of The Hunter? cím lehetne egy PETA-kiáltvány, de Európa és a világ társadalmi kérdéseinek is az esszenciája. A hang intenzitása lehengerlő; a fehér zaj és a szeletelés, zúgás többször egészen finom szövetűvé válik, mégis váratlan hullámokba, vagy pusztító erejű futamokba csap át. Fontos momentum, hogy felváltva, de valaki mindig előtérbe kerül, és az egyéni ötletei jellegzetes megoldásai előtűnnek a sűrű szurokfekete háttérből.

A második tétel, a How Differ The Instructions Of The Left From The Instructions Of The Right? négy felvonásban jelenik meg. Ez a lemez absztraktabb, még szabadabb, kaotikusabb része. A bal és a jobb, a logika és a praktikum, az ok és okozat szabad váltakozása. A dob előtérbe kerül, és a ritmika emberibb arcot ad a gólemnek. Megmarad az experimentális vágta Merzbow karakteres hangjaival, de egy enyhe keretes szerkezettel párosul. A gitárjáték is közeledik kicsit ahhoz a normatív hanghoz, ami még éppen beazonosítható. A látvány továbbra is egy monokróm festményt idéz, de elkülönülnek a textúrák, amik egyben létrehozzák magát az alkotást.

A kanonizált zajvilágba szabályosan berobban Haino üvöltő, kántáló rohama a harmadik részletben. Diószegi Vilmos sámánizmus kutatása jut eszembe: hisztérikus és kultúrákon átívelő átok, ami helyén kezelt teatralitással párosul, a háttérben megjelenő, a tibeti kürtöket idéző tömör drone-os hangzás pedig csak tovább erősíti ezt a szakralitást. Az utolsó, negyedik szakaszban újra egymásnak feszül minden és mindenki, és egy zajorgiával zárul az album. Az utolsó néhány másodperc laza és elegáns befejezése a szűk egyórás, tematikus őrjöngésnek.

A trió lemezcíme – An Untroublesome Defencelessness – önmagában is izgalmas. Leginkább egy konceptuális munkacím, mégis megalapozza azt az atmoszférát és belső feszültséget, ami egy ilyen album létrejöttéhez szükséges. Azt az egyensúlyt, ami három zenész egymás elleni, és egymás melletti munkájával épül fel, mindennemű megfelelési kényszer nélkül. Megmutatva, hogy a szabadimprovizáció és a zaj egy eredendően ösztönös rácsodálkozás és vizsgálódás eredménye kell legyen, ha valós, őszinte és legitim művészi produktum akar lenni és maradni. Ez az album tökéletes lenyomata ebből az extrém perspektívából annak, amit 2016-ban megélünk.

1. Why Is The Courtesy Of The Prey Always Confused With The Courtesy Of The Hunters… (Part I) [2:55] 2. Why Is The Courtesy Of The Prey Always Confused With The Courtesy Of The Hunters… (Part II) [9:50] 3. Why Is The Courtesy Of The Prey Always Confused With The Courtesy Of The Hunters… (Part III) [13:51] 4. How Differ The Instructions Of The Left From The Instructions Of The Right? (Part I) [5:27] 5. How Differ The Instructions Of The Left From The Instructions Of The Right? (Part II) [8:55] 6. How Differ The Instructions Of The Left From The Instructions Of The Right? (Part III) [6:13] 7. How Differ The Instructions Of The Left From The Instructions Of The Right? (Part IV) [7:50]

merzbow.net
rarenoiserecords.com

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek