17
August, 2017
Thursday

A tavalyi kényszerpihenő után idén augusztus 11. és 15. között új helyszínen rendezik meg a régió egyik legfontosabb nemzetközi improvizatív zenei workshop fesztiválját: a kumroveci Spomen Dom-ból a desinići Veliki Tabor-kastélyba költöző „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” idén több mint 70 improvizációval foglalkozó művészt lát vendégül, nem kevesebb mint 18 országból – köztük zenészeket, performereket, táncosokat. A horvát-szlovén-osztrák közös rendezésű eseményen ebben az évben Magyarországról Wizner Balázs trombitás, Kováts Gergő és Cseke Dániel szaxofonosok, Horváth Ottó harsonás, Pozsár Máté zongorista, Bolcsó Bálint elektronikus zenész, Márkos Albert csellista, Ajtai Péter nagybőgős és Miklós Szilveszter dobos vesz részt. improcongress.org

Hozzászólás




Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek