Nemu | nemu 003 | 2006

A Nemu Records egy egészen fiatal, ám annál reményteljesebb címke a modern dzsesszre és kreatív improvizatív zenékre szakosodott hanglemezkiadók sorában. A labelt részben Klaus Kugel német dobos vezeti, és így talán már nem is annyira meglepő, hogy a kiadó katalógusában az eddigi és tervezett megjelenések között elsősorban Kugel és közelebbi zenésztársainak legfrissebb munkáit találjuk. A Nemu-kiadványok egységes, magas színvonalú, szemet gyönyörködtető digipack csomagolással rendelkeznek – a Carnival Skin külső és belső borítóján például Marc Lambrechts Melodies című művének részletei láthatók.

A Carnival Skin egy eddig alkalminak tűnő, azonos nevű formáció bemutatkozó albuma, amelynek tagjai a globális kortárs dzsessz legfontosabb hangszeresei közül kerültek ki: trombitán és zsebtrombitán Peter Evans, klarinéton Perry Robinson, gitáron Bruce Eisenbeil játszik; a ritmusszekciót pedig Hilliard Greene nagybőgős és Klaus Kugel dobos alkotja. A nemzetközi kvintett létrejötte 2004 közepére datálható: a Carnival Skin ötlete eredetileg ekkor kezdett formálódni Eisenbeil és Kugel közös munkájából, akik mindketten ismerték Greene-t, aki ekkor alkalmanként már együtt játszott Evans-szel. A formáció Robinson érkezésével vált teljessé, aki a Kugellel való, közel húszesztendős munkakapcsolat révén került a New York-ban alakult – majd a későbbiekben ugyanitt dolgozó – zenekarba. A Carnival Skin elsődleges inspirációját bevallottan a hatvanas évek dzsessz-hangzásából meríti, a kompozíciók nem éppen logikus felépítése és a hangszerhasználat viszont már ízig-vérig újító szándékú, és teljességgel mellőzi a nosztalgikus múltba tekintést.

Az albumon sorakozó kompozíciók kiválóan tükrözik a zenekaron belüli demokráciát: az első öt darab egy-egy hangszeres privát szerzeménye, amelyekben a szerzői kredit feltüntetése mellett a vezetői szerep is feltétlenül tetten érhető. A felvételek sorát Perry Robinson Journey To Strange című, vehemens szvingeléssel indító kompozíciója nyitja, ami nem lenne sokkal több egy bátor free bop-nál, ám a hangszeresek kreativitása, és a hangfelvétel páratlan minősége miatt rögtön egy döbbenetes sodrású felütésként érvényesül. A Peter Evans által szerzett Monster már egy tétován, vagy inkább óvatos tapogatózással építkező lassú blues-darab, amit időnként Eisenbeil és Kugel impresszív gitár- és dob-beszúrásai akasztanak meg. Hilliard Greene Iono című kompozíciója egy dagályosan nagyívű trombita-klarinét felvezetéssel indít, ami szinte észrevétlenül csusszan át egy vonózással végigvitt, majd végül káoszba forduló siratóba. A Bobosong Klaus Kugel nevéhez köthető, bár a meghatározó szerep ezúttal Bruce Eisenbeil gitárjáé, aminek fel-felhorkanó zajszilánkjai tökéletesen egészítik ki Kugel csengettyűinek, tárgyainak apró neszeit. A Diagonal People egy újabb, idővel egyre zaklatottabbá váló tétel, aminek fő irányvonalait Eisenbeil szögletes gitárjátéka jelöli ki. A lemez címadó, utolsó felvétele egy kollektív improvizáció, amelynek szerzőjeként mind az öt muzsikus fel van tüntetve. Ezt igazából csak egy rövidke fináléként tudom értelmezni, hiszen a Carnival Skin nem ad hozzá semmit az eddig tapasztaltakhoz.

A kvintett zenéje fölényes sikerrel prezentálja a modern dzsessz jelen állapotát. Ha ilyen vagy ehhez hasonló zenekarok mutatkoznának be Magyarország prominens dzsesszfesztiváljain, elfeledhetném végre azt a kellemetlen szájízt, ami legtöbbször a koncertszervezők szűnni nem akaró retrográdsága, nemtörődömsége, esetleg tájékozatlansága miatt marad bennem. Ez a dzsessz ma!

1. Journey To Strange [7:19] 2. Monster [7:47] 3. Iono [11:57] 4. Bobosong [12:19] 5. Diagonal People [9:28] 6. Carnival Skin [4:21]

carnivalskin.com
nemu-records.com