bejegyzés megosztása:

Grencsó Kollektíva | 2002. szeptember 25., Szeged...

Grencsó Kollektíva | 2002. szeptember 25., Szeged

Kissé tétovázva, késlekedve, ám végül legnagyobb szerencsénkre ismét – mint már 1991 óta minden évben – beindult a zenei programsorozat az Alterrában, vagy a Kortárs Előadóművészeti Központban a szegedi Régi Zsinagógában a MASZK Egyesület áldásos szervezési tevékenységének köszönhetően. A jelenleg sajnálatos anyagi problémákkal küszködő egyesület egy lerövidített, ám annál velősebb, igényesebb és sokszínűbb programot állított össze mostani rövid, mindössze másfél hónapos évadjára.

Az Odessa Klezmer Band koncertje után a második zenés program idén a Grencsó István vezette kollektíva fellépése volt. Grencsót, akit talán nyugodt szívvel nevezhetünk a magyar kortárs dzsessz egyik legjelesebb orákulumának, az utóbbi időszakban én kizárólag csak kibővített kollektívájának, a soktagú Grencsó Kollektíva Plusz élén, illetve az animás Prieger Zsolt és Németh Gergely vezette Dubcity Fanatikz élő fellépéseinek fúvósaként láttam muzsikálni, most azonban a korábbi felállásokat idézően, trió formációval lépett színpadra, amely egy sokkal intimebb hangvételt igényelt a zenészek részéről és hasonlóan intim hangulatot teremtett a közönség számára.

Ami a trió további tagjait illeti: nagybőgőn Benkő Róbert, dobokon pedig a meghirdetettel ellentétben nem Jeszenszky György, hanem a fiatalabb, ám annál tehetségesebb hangszeres, Sárvári Kovács Zsolt játszott. Szándékosan nem írom, hogy még két zenész kísérte Grencsó szaxofonjátékát, hiszen ebben a formációban keresve sem találnánk a másiknak alárendelt hangszerest, így nem is élvez senki prioritást a másikkal szemben. Itt három kiváló zenész van, három szuverén zenei egyéniség, akiknek legfőbb ismérvük, hogy tökéletesen beszélik a szabad dzsessz nyelvét.

A zenekar tehát a színpadon, a 40-50 főt számláló közönség pedig feszülten várja a kezdést, ami után pár perccel rögtön ki is derül: a ma esti koncert során a fő hangsúly a három évvel ezelőtt megjelent Rejtély című feldolgozáslemez anyagán, tehát az ’50-’60-as évek, a Kádár-éra legnépszerűbb magyar táncdalainak sajátságos interpretációin van. Két saját szerzeménytől eltekintve jöttek is szép sorjában a már említett korong legnagyszerűbb számai, úgy mint a Nyáresti szerenád, a Bocsánat, hogyha kérdem, az Ott fogsz majd sírni… és persze az elmaradhatatlan címadó Fényes-szerzemény, a Rejtély. A színpadon tökéletes összhang és átszellemülés, Grencsó István szinte azonosul hangszerével, elképesztő grimaszok, hihetetlen beleélés. Egy-egy jól ismert régi melódiára free-jellegű harsány kirohanások válaszolnak. Benkő is már-már tangózik bőgőjével, fölé hajol, elgáncsolja; Sárvári Kovács pedig éppen olyan magabiztosan improvizál, mint ahogyan az elengedhetetlen alapokat hozza. A legnagyobb ovációt ezúttal a Látod, ez a szerelem című vadul szvingelő, lendületes átírat kezdő taktusai váltották ki a közönségből; ekkorra már mindenkinél beindult a lábtempó, nem volt a Zsinagóga termében olyan láb, amely ne dobolt volna.

A szűk másfél órás program a Már nem haragszom rád című lírai darabbal zárult, ami után kellemesen telítődve, finom muzsikával jóllakottan, elégedetten indulhattunk haza, hogy aztán otthon folytassuk az eddigi Grencsó-életművet a Villa Negrával, a Fekete kenyérrel, vagy éppen a modernebb hangvételű, néhol már-már drasztikusan eklektikus 7 ének az utolsó mohikánoknak című lemezekkel.


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X