bejegyzés megosztása:

Hol vannak a grafikus lejegyzés határai? – k...

Hol vannak a grafikus lejegyzés határai? – kurátori reflexió a Graphic Score kiállítás kapcsán

A MAMŰ galériában vagyunk, 2021. február 12. és március 5. között a Graphic Score kiállításon, amely az Átlátszó Hang nemzetközi újzenei fesztiválnak egy kísérő rendezvénye. Pár szó a Graphic Score kiállításról: a grafikus kotta a zene ábrázolása vizuális szimbólumok használatával a hagyományos zenei jelölés területén kívül. A grafikus jelölés az 1950-es években terjedt el, Earle Brown és John Cage munkássága nyomán. Jómagam, későbbi generáció lévén, Anthony Braxton és George Crumb alkotásaiban találkoztam velük először. Máig jól emlékszem a hatásra, amit kiváltott belőlem. Arszenyij Tarkovszkij Első Együttlétek-beli titkos birtokának kapuja kitárult.

Tudjuk, hogy a grafikus kotta hagyományos jelöléssel kombinálva, vagy akár helyette is használható. Koncepciójában a jelölést a kortárs vizuális művészet irányzatai befolyásolták, de hatással volt rá a mágia, a transzcendens állapotok bevonása az alkotói folyamatokba és szinte minden érzékszervi tapasztalás. A tradíció szerint két alkotói attitűd különül el bennük pregnánsan. Egyrészt az előadók felszabadítása és aktív bevonása a zene létrehozásába, a hagyományos kottákhoz képest sokkal nagyobb szabadsággal; másrészt bizonyos experimentális zenék, a drone-music, a mikrotonalitás, az intuitív, és a nem-lineáris kompozíciók egyszerűen nem írhatóak le a hagyományos módon. A kezdetek óta eltelt majd hetven év, és így meg kell kérdeznünk, hogy csak ez a két attitűd van-e, vagy sok minden egyéb is?

Az elmúlt években több meghívásos csoportos kiállításon állítottam ki grafikus kottákat képzőművészek mellett. A kottákat látva a gyakori reakció az volt, hogy a darabot hallani kell. De kell-e? – kérdezem. Ezért született meg az ötlet, hogy zeneszerzők kottáit kortárs galériában és ne koncertteremben állítsam ki. „A jelen kiállításon a zeneszerzők és művészek munkái – látszólag – közelebb állnak a grafikához, mint a kottához, s a képzőművészethez, mint a zenéhez” – írtam a kiállítás beharangozójában. S hogy fontos-e határokat húzni és kategorizálni? Azt nem tudom. Az alábbiakban pár lényeges és lényegtelen reflexiómat osztom meg a kiállított kottákról.

Marek Chołoniewski és Ladik Katalin kottái 70-es évekbeliek, Boštjan Perovšek 1982-es kottát küldött, Kalmár János és Révész Ákos munkái felkérésre, erre a kiállításra születtek, s a többieké e két időpillanat között.

Hat zeneszerző kottái időbeliek, értsd balról jobbra olvasható, ők Varga Judit, Baráth Bálint, Bolcsó Bálint, Thanos Chrysakis, Balogh Máté, és Boris Janje. Időintervallum által nem determinált az összes többi. Elisa Ulian, Elisabeth Kelvin és Mátrai Péter művei vízszintesen olvasandók, Ungváry Tamás, Koroknai Zsolt, Marek Chołoniewski, Kalmár János, Révész Ákos és Gyenes Zsolté tetszőlegesen megközelíthető, spirálban, jobbról balra, balról jobbra játszható, és van két időpillanatok alatt kibomló kotta is Baracskai Zlatko és Kovács Balázs videóiban.

Konkrétan lejegyzett Balogh Máté, Thanos Chrysakis és Varga Judit munkája, félig szabad Bolcsó Bálint, Boris Janje és Elisabeth Kelvin kottája, és teljesen szabad Ladik Katalin, Révész Ákos és Radim Hanousek munkája.

Thanos Chrysakis, Balogh Máté és Boštjan Perovšek konkrét hangszerekre írt, David Karla, Gryllus Samu és Alan Courtis teljes szabadságot ad, Varga Judit pedig a hangszeres zene mellé beemeli a pingponglabda pattogását és a könyvlapozást is pontosan lejegyezve.

Baráth Bálint, Alan Courtis és Sós Gergő műveiben drone-music és mikrotonalitás jelenik meg, Radim Hanousek kottájában pedig a kompozíció adott formáján belüli szabadság és improvizáció.

Általában a szerzők maguk írják a kottákat, de Radim Hanousek kottáit Olga Piperová rajzolja, David Karla pedig a vizuális művész Jen Parkerrel dolgozik együtt. Ha a szándék felől közelítek, akkor a létező darab létrehozására irányuló cselekvést látom majd mindenkiben, bár Marek Chołoniewski, Ungváry Tamás és Ladik Katalin itt is kilóg e sorból, mert olyan kottákat hoztak el, amikről nem tudom elképzelni, hogyan lesz belőlük zene.

Egyáltalán, fontos-e az, hogy a kottából előadható és hallható zene legyen?

Mit mondhatunk az érzelmekről, melyek az európai zenetörténetnek sokáig elválaszthatatlan része volt. Ha mandala-szerűen nézzük az életünket, akkor tudjuk, hogy az érzelem a karma következménye. Az itt kiállított művek közül Sós Gergő és Ungváry Tamás esetében megkérdőjeleződik az érzelmek hangsúlyos mivolta.

Szembesülhetünk azzal, hogy az általunk elvárt érzelmeket mi, a nézők vetítjük bele a kottába? A buddhista meditáció felsőbb fokozataiban a meditációs állapothoz fény és színek tartoznak. S ezek után? Hangok hallgatása, majd a kilépés küszöbén.

E gondolatok kapcsán meg kell kérdezzük a kiállításról: leválasztható-e a kotta látványa az esztétikumról? Hogyan s meddig kell néznem, hogy hallható legyen a benne rejlő zeneiség Egyáltalán, hol vannak a grafikus lejegyzés határai? Lehet-e kotta egy fénykép? Vagy egy videó?

Mondhatjuk-e még mindig John Cage nyomán, hogy „Minden egyes tevékenység önmagára támaszkodik, azaz a komponálás, az előadás és a zenehallgatás elkülönülő tevékenységek”?

Egy adriai délután emléke, a dagály morajlásával és a levendulák illatával – lehet-e kotta?

A szerző a Graphic Score kiállítás kurátora


Zeneszerző, előadóművész és buddhista tanító. Több mint negyven lemeze jelent meg, írt szinházi zenét, tanított 20. századi zenetörténetet a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, valamint improvizációt a Kontakt Budapesten, Brüsszelben és Moszkvában. A MAMŰ Egyesületnek 2005 és 2010 között a vezetőségi tagja, 2015 óta a ByArt Galéria zenei kurátora. Alt klarinéton, zongorán és élő elektronikán játszik, nem egyszer irányított mesterséges intelligencia programokkal. Az utóbbi időben grafikus kották és intuitív kompozíciók foglalkoztatják.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X