bejegyzés megosztása:

John Zorn: „A zene valójában egy szoros közösség” ...

John Zorn: „A zene valójában egy szoros közösség” | 2004. április 30.

A világ egyik legnagyobb hatású kortárs zenészeként és komponistájaként számon tartott New York-i avantgardista John Zorn és egyik legújabb projektje, az Electric Masada április 30-án lépett fel a Mediawave fő helyszínéül szolgáló győri zsinagóga színpadán. A stíluskategóriákat nem tűrő szaxofonos-zeneszerző-zenekarvezető több mint harmincéves zenei pályája során számtalan formációt hozott létre, többek között olyan zenésztársakkal, mint Bill Frisell, Fred Frith, Bill Laswell vagy Dave Douglas. A rendkívül ritkán nyilatkozó, többnyire visszahúzódó zenészt a koncert előtt sikerült szóra bírnunk.

– Számtalan tehetséges zenész mozog ön körül, és úgy tűnik, a ma este fellépő Electric Masada is tele van zseniális instrumentalistákkal. Hogyan választotta ki zenésztársait ehhez az együtteséhez?

John Zorn: „Meglehetősen sok időbe telt, amíg megtaláltam a legmegfelelőbb zenészeket. Talán kevesen tudják, de a legelső Masada felállásban még Marc Ribot gitáros is játszott; volt egy nagybőgős, valamint egy dobos, de ez az együttes valamiért nem igazán működött. Majd Joey Baron személyében megtaláltam a tökéletes dobost, és végül Dave Douglas trombitás csatlakozásával lett teljes a Masada kvartett. Mindig is akartam még valamit csinálni Ribot-val, de nagyon nehéz volt megtalálni számára a megfelelő kontextust. Dolgoztam már korábban John Medeskivel is, ő volt az Electric Masada első orgonistája, de mint később kiderült: nem ő volt a legmegfelelőbb választás, mert az a tipikusan csak rá jellemző dzsemmelős játéka túl sok teret vett el a többiektől. A legtöbb zenészt, akivel ebben a formációban játszom, már hosszú évek óta ismerem: Jamie Saftet tíz éve, Ikue Morit pedig ’71 óta. Tavaly játszottam már egy kvintettel Joey és Ikue nélkül, de az sem volt túl jó; végül egy tavaly szeptemberi fesztiválon való fellépéshez kértem fel őket, hogy vendégként csatlakozzanak hozzánk – ez volt az a pont, amikor úgy tűnt: kialakult az Electric Masada végleges felállása.”

– Hogyan jellemezné ezeket az embereket? Csupán zenészkollégákról van szó, vagy esetleg ennél valamivel többről: egy baráti társaságról, akik régóta ismerik egymást?

John Zorn: „Egyértelmű, mindkét meghatározás megállja a helyét. De leginkább egy nagy családhoz hasonlítanám. Számomra a zene sokkal többet jelent annál, hogy felmegyek egy színpadra és játszom; a zene olyan dolog, amit meg is kell hogy éljek. Komponálhatok nagyszerű zenét, de ha nem találok hozzá megfelelő zenekart, akkor az tulajdonképpen rajtam kívül senkinek sem jelent semmit, ezért a hangszeresek kiválasztását a zenei prezentáció kulcsfontosságú részének tartom. Nekem a zene jelenti az életet: mindegy, hogy mit csinálok, egész nap csak zene jár a fejemben, mindenhol ott van és a zene fontosságának meg kell jelennie a színpadon is. Fontos, hogy az emberek ne a kottájukba meredve játszanak a színpadon, azt akarom, hogy akik ott vannak és zenélnek, azok meg is éljék azt, amit játszanak. Azt gondolom, hogy a zene valójában egy szoros közösség, így tehát elsősorban azt szeretném, hogy a színpadról is öröm sugározzon, valamint azt, hogy a zenészek jól érezzék magukat, valóban játszanak egymással, szórakozzanak, ugyanakkor – ha kell – legyenek kellőképpen komolyak, és mindez az érzés valahogy találkozzon a közönséggel is. És nem elég az, ha csak úgy látszik, mintha mindezt őszintén csinálnánk, hanem ténylegesen őszintének is kell lennie.”

– Ön nagyon sokoldalú, folyamatosan újabb és újabb dolgokat felmutató zenész, aki számos projektben játszik egyszerre, de ahogy most beszél az Electric Masadáról, úgy tűnik, ezt hosszabb távú vállalkozásnak tervezi.

John Zorn: „Nem tudom… Nem tudnám megmondani, hiszen ez az együttes egyike a legkedvesebb bandáimnak, amikkel valaha is dolgoztam, tehát ebben az értelemben természetesen továbbra is szeretnék ezzel a zenekarral játszani, ugyanakkor rettentő nehéz ezeket a zenészeket együtt tartani, mivel mindannyian roppant elfoglaltak. Ha már évente egy turnét össze tudok velük hozni, akkor elégedett vagyok. Viszont az igazat megvallva: hihetetlen módon belefáradtam a turnézásba. Ezt csinálom már közel huszonöt éve, és meglehetősen kimerültem. Most is még csak öt napja vagyunk úton, mégis én már az első napon úgy éreztem, hogy jó lenne hazamenni. Nem akarom ezt a végtelenségig csinálni, jobb lenne inkább otthon maradni, új zenéket komponálni vagy egyszerűen csak főzni otthon valamit a barátaimnak. Most is legszívesebben New York-ban lennék, mert már tényleg nagyon belefáradtam a sok utazgatásba. De visszatérve az Electric Masada jövőjére, természetesen szeretném folytatni a zenélést ezzel a kiváló együttessel, de persze soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő.”

– Valóban az Electric Masada lenne az egyik legkedvesebb formációja?

John Zorn: „Talán csak azért, mert éppen ezt csinálom jelenleg, de valójában nem tudnám kiválasztani a kedvenc zenekaromat, hiszen hogyan is választaná ki az ember a kedvenc gyermekét? Mindegyiket egyformán szereti, és nem túl bölcs dolog, ha úgy tesz, mintha bármelyiket is jobban szeretné a másiknál.”

– Mi a helyzet a Masada String Trio nevezetű vonós triójával? Velük tervez valamit mostanában?

John Zorn: „Ehhez a projekthez egy klasszikus csoportot használok, ami valóban egy lenyűgöző formáció: Mark Feldman hegedűn, Erik Friedlander csellón, Greg Cohen pedig nagybőgőn játszik, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a formációval is folytatni fogom a turnézást; talán nem minden évben, de a Masada dalok vonósokra való átírását mindenképpen folytatni fogom. Egy biztos: a Masada projektek mind-mind folytatódni fognak.”

– Mondana pár szót a legújabb, Masada Recitals elnevezésű munkájáról?

John Zorn: „Tavaly kezdtem el foglalkozni a Masada Recitals ötletének a megvalósításával, hiszen akkoriban ünnepeltük a Masada szerzemények tíz éves évfordulóját. Mindig is éreztem, hogy ez a zene rendkívül nyitott a legkülönfélébb interpretációkra, hiszen gyakorlatilag a legkülönbözőbb összeállítású együttesek is el tudják játszani. Tehát a Masada tízesztendős évfordulóján azt találtam ki: felkérek különböző formációkat, hogy interpretálják ezt a zenét a lehető legkülönbözőbb módokon. A Masada Recitals tulajdonképpen Mark Feldman hegedűst és Sylvie Courvoisier zongoristát takarja, akik sokkal inkább klasszikus megközelítésből játsszák a Masada dalokat és ez nagyszerű, hiszen sok klasszikus zenét tanuló fiatal hallotta már őket élőben zenélni, és a hatásukra most ők is valami hasonlót szeretnének csinálni. Ez remek módja annak, hogy bemutassuk ezt a muzsikát egy újabb generációnak vagy akár teljesen másként gondolkodó zenészeknek. Azt gondolom, hogy rengeteg klasszikus képzettségű muzsikus, és a fiatalabb zenészek mára már inkább improvizálni akarnak, nem pedig hangról-hangra eljátszani egy Brahms-t vagy egy Beethoven-t, hanem kiállni és valóban kifejezni önmagukat. A Masada Recitals projekt kiváló alkalom arra, hogy valami olyasmit játsszanak, amit ismernek, ugyanakkor teret enged az egyéni rögtönzésnek is.”

– Melyek azok a zenei projektjei, amik jelenleg is aktívak? Mi a helyzet a PainKillerrel vagy például a Cobrával?

John Zorn: „Ezek mind folytatódnak, hiszen, mint mondtam, nekem ez az életem. Nagyon nehéz az embereknek megérteni és elfogadni a teljes skáláját annak, amivel foglalkozom, hiszen akkor már nem tudják eladni, amit csinálok, egyszerűen nem tudják dobozokba gyömöszölni, beskatulyázni. John Zorn: a srác a Naked City-ből, John Zorn: az őrűlt free jazz szaxofonos, John Zorn: a klasszikus zeneszerző stb. Rengeteg különböző dolgot csináltam már eddig, amit én inkább úgy határoznék meg, mint az állandó hozzáadás folyamatát: minél több és minél újabb dolgot hozzáadni a már meglévőkhöz. A Cobrát ’73 óta csinálom, de még ma is élő dolog: a múlt hónapban Berlinben, azt néhány hónappal megelőzően pedig Mexikóban volt vele egy előadásunk. Amikor ’89-ben belevágtam a Naked City projektbe, akkor azt hittem, hogy csak néhány évig fog tartani, ezzel szemben pár évvel ezelőtt Amszterdamban játszottunk az együttessel. A PainKiller is aktív, nem is olyan régen szintén Mexikóban volt egy fellépésünk, és terveink szerint még az idén összehozunk egy európai turnét. Az már most biztos, hogy június végén Varsóban játszunk. A jelenlegi dobos egyébként nem más, mint a japán Yoshida Tatsuya a Ruins-ból, akit szintén már tizennyolc éve ismerek; a másik tag, Bill Laswell, vele ’77 óta tart a munkakapcsolatom. Mindketten képzett és tapasztalt zenészek, akikkel már hosszú évek óta együtt dolgozok. A fiatal hangszereseket csak nagyon lassan adom hozzá az alkalmazott zenészeim csoportjához: megfigyelem mit csinálnak, hogyan játszanak és ha úgy érzem, hogy kialakult egy történetük, amit keresztezhetnének az enyémmel, akkor felkérem őket, hogy dolgozzanak velem.”

– A ma esti koncerten a dobok mögött ülő Kenny Wollesen például mióta tagja a zenekarnak?

John Zorn: „Kenny a kezdetektől fogva a Masada-család tagja, ugyanis amikor Joey nem ért rá a kvartettel játszani, akkor mindig Kenny-t hívtuk, hogy segítsen ki minket. Aztán amikor John Medeski, Marc Ribot és én összeültünk zenélni, akkor is Kenny volt az elsődleges dobos, akinek szóltunk, hogy csatlakozzon. Mindenképpen csodálatos muzsikus, kizárólag jót tudok róla mondani. Ő az a zenész, akivel mindig is szeretnék egy prominens projektet csinálni, imádok vele dolgozni, és ha egyszerre három dobossal játszok, mint ahogy ma este Kenny mellet Joey Baron és Cyro Baptista is ott lesz, annál tényleg nincs felemelőbb érzés.”

– Mik azok a zenék, amiket valójában szeret és kik azok a zenészek, akik nagy hatással voltak a zenei munkásságára?

John Zorn: „Folyamatosan, rengeteg zenét hallgatok és a zenei hatások közül sem tudnék egy vagy két nevet kiemelni, hiszen majdnem minden, amit meghallgatok, így vagy úgy hatással van rám és tényleg nagyon sokféle zenét hallgatok. Elmondhatnám, hogy éppen mik vannak az iPod-omban, de ezek olyan zenék, amik pihentetnek, kikapcsolnak, így nem szükségszerűen reprezentálják a rám hatással lévő muzsikákat.”

– Hogyan határozná meg a zenei identitását? Szaxofonos, zenekarvezető, klasszikus zeneszerző…?

John Zorn: „Ez mind együtt és még nagyon sok minden. Nem tudnék egy dolgot kiválasztani, és ez nem is az én feladatom. Az én feladatom az, hogy zenét írjak, a kritikusok feladata pedig az, hogy írjanak róla. Sajnálatos, hogy az emberek nem értik meg, hogy rengeteg dolgot csinálok, hogy ennyire szerteágazó a munkásságom, de nem tehetek róla, hogy ezt ennyire nehéz megérteni. Mindent, amin dolgozok, teljes erőbedobással, tiszta szívvel teszem, és mindenhez a legjobbat próbálom nyújtani. Minden egyes munka vagy zenekar esetében. Vannak, akik szeretik a dolgaimat, és vannak, akik nem, esetleg nem is érdekli őket. Ha rengeteg különböző dolgokkal foglalkozol, akkor zavaró, ha az emberek többsége csak egyetlen dolgod iránt érdeklődik.”

– Ennyire érdekli a közönség reakciója, visszacsatolása az ön zenéjére?

John Zorn: „A közönség véleménye, nos… Természetesen szeretném, hogy az emberek értékeljék, élvezzék és elsősorban megértsék azt, amit csinálok, de természetesen nem ez az elsődleges motiváció, és ezt nem is várhatom el mindenkitől. Amikor színpadon vagyok, akkor nem is ezzel foglalkozom, hanem a zenészekkel, a zenével, azzal, hogy mindenki jól érezze magát, azzal, hogy mindenkinek legyen esélye kibontakozni, és legfőképpen azzal, hogy mindenki a lehető legpontosabban játsszon. Ez intenzív munka, nagyon sok koncentrációt igényel, ezért az élő fellépések alkalmával nem is nagyon foglalkozom a hallgatóság reakcióival vagy a tapssal, mert abban az adott pillanatban ez rendkívül destruktív lehet. Az utóbbi időben, különösen az utóbbi öt-tíz évben, megpróbálok tudatosan csak a legfontosabb dolgokra koncentrálni, és minden egyebet elkerülni, figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, a társadalom és a világ, amiben élünk éppen elég romlást és pusztulást idézett elő, ráadásul szándékosan. A különböző kormányok is elég kárt okoznak és tudatosan osztják meg az embereket. Ezek azok a dolgok, amelyekről többé nem szeretnék tudomást venni. Nem nézek televíziót, nem olvasok magazinokat, nem vásárolok újságot. Számomra éppen elég, ha a zenére koncentrálok és segítem a közvetlen környezetemben élőket. Mindössze ennyivel próbálom jobbá tenni a világot.”

Az interjú szerkesztett változata a Népszabadság 2004. május 7-ei számában olvasható.


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X