bejegyzés megosztása:

Jože Bogolin, Gönczöl Nikoletta & Tuza Tamás ...

Jože Bogolin, Gönczöl Nikoletta & Tuza Tamás | 2016. január 18., Ljubljana

A négy éve futó Neforma nevű eseménysorozat tudatosan lecsupaszított koncepciója szerint hangszereseket és mozgásművészeket ütköztet a rögtönzés, a szabadság, és az ezekből fakadó meglepetések jegyében. A zenészeket meghívó Jost Drašler és a táncosokért felelős Katja Legin olyan művészeket párosít össze, akik korábban még nem találkoztak – a színpadon legalábbis biztosan nem. A sorban a 45. Neforma esten Jože Bogolin szlovén vibrafonos-ütőhangszeres, valamint Gönczöl Nikoletta és Tuza Tamás mozgásművészek mutatták be alkalmi közös produkciójukat: Bogolin, Gönczöl és Tuza az előadás előtt mindössze egy órával találkoztak, és csupán annyiban állapodtak meg, hogy a performansz is egyórás lesz, illetve praktikus díszletként is csak egyetlen faliórát használnak; a többi maradjon színtiszta improvizáció – meglepetés, önmaguknak és a közönségnek egyaránt. A végeredmény pedig zene és tánc tökéletes összhangja, megannyi össze- és kikacsintással, meghökkentő interakcióval, és mindenek előtt: sok-sok humorral.

Tuza Tamás, Gönczöl Nikoletta, Jože Bogolin. Fotó: Improv.hu

Tuza Tamás. Fotó: Improv.hu

Jože Bogolin. Fotó: Improv.hu

Gönczöl Nikoletta, Jože Bogolin. Fotó: Improv.hu

Tuza Tamás, Gönczöl Nikoletta. Fotó: Improv.hu

Tuza Tamás, Gönczöl Nikoletta, Jože Bogolin. Fotó: Improv.hu

Tuza Tamás, Gönczöl Nikoletta, Jože Bogolin. Fotó: Improv.hu


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X