bejegyzés megosztása:

Kontext – Rückblende

Kontext – Rückblende

PG Records | LC 08219 | 2004

Bécsből érkezett Daniel Pabst gitáros Kontext nevezetű trióformációjának második nagylemeze, ami ha radikális módon nem is írja felül a kreatív „gitározós” avantgárd dzsesszről alkotott vélekedéseinket, néhány igazán kellemes perccel, illetve nyolc könnyedén befogadható szerzeménnyel egészen biztosan megajándékozza hallgatóját. A vérvörös papírtokba rejtett közel 70 perc játékidejű korong egy érdekes, ám steril univerzumot mutat be, ahol legnagyobb sajnálatomra a legkevésbé nincs helye pornak, piszoknak, karcolásoknak.

A lemezen szereplő hangszeresek – különböző konzervatóriumok és zeneművészeti főiskolák padjait maguk mögött hagyva – a kilencvenes évek második felében váltak az osztrák dzsesszélet meghatározó szereplőivé. A zenészek profilját bogarászva rögvest megállapítható: a tagok a már-már túlképzett muzsikusok kategóriájába esnek, hiszen portfóliójuk hosszasan listázza a különlegesebbnél különlegesebb iskolákat, tanárokat, mesterkurzusokat és kollaborációkat. A triót vezető Pabst mellett Rue Kostron elektromos basszusgitáron, Rudi Fischerlehner dobokon játszik, illetve két felvétel erejéig vendégként Chris Janka elektromos gitáron közreműködik a Rückblende albumon. Janka és Pabst a Trafo nevű gitár kvartettben játszik együtt, Fischerlehner pedig a Pinx és a Blendwerk formációkkal vált ismertté – utóbbi zenekarban szintén Chris Janka gitározik.

Bármilyen ellentmondásos, a produkció erőssége egyben a gyengesége, hiszen a tökéletesre edzett hangszeres tudás, illetve a néhol fölényeskedőnek ható technikázás (vö. „csiribirizés”) miatt helyenként pontosan az egyéniség, az invenció és a spontaneitás az, ami elveszik az együttes muzsikájából. A Kontext zenéje egyébként jól ismert struktúrákat vesz alapul, amelyeket egy gondosan kimunkált terv szerint rombol le, szed szét apró darabjaira, hogy aztán kellő variálás után visszakanyarodva a kiindulási ponthoz felmutassa, hogy honnan is jutott el idáig. Az 5-6 perc körüli tételek mindegyike dinamikus és meglepően melodikus témával nyit, amiket aprólékosan, precízen bontogatnak szét a játékosok. A felvételek sorából toronymagasan lóg ki a 18 perces Stagnation című kompozíció, melynek rögzítése során a zenészek igazán nagyvonalúan bántak a közös improvizációra szánt idővel, és végre számtalan ötletes csavar után bele tudtak feledkezni az új utak bejárásába – így talán nem véletlen, hogy a Kontext trió legnagyszerűbb zenei ötletei éppen ebben a tételben lettek szétszórva.

Vegyes érzésekkel hallgattam, hallgatom újra és újra a Rückblende albumot, hiszen egyfelől egy kellemes és élvezetes, helyenként akár izgalmasnak is aposztrofálható munkáról van szó; másfelől viszont a sokadik nekifutásra már egy idővel elszürkülő és túlontúl kiszámíthatóvá váló zenét hallok. Bár a trió első, cím nélküli nagylemezét nem ismerem, viszonyítási alap híján képtelen vagyok bármiféle fejlődési ívről beszámolni. Azt pedig csak remélni tudom, hogy a következő anyag elkészítéséhez jóval fesztelenebbül és több kísérletező kedvvel látnak hozzá ezek a kiváló bécsi dzsesszisták.

1. Retro [6:49] 2. Zusetzung [6:39] 3. 7. April [8:11] 4. Anstalt [8:07] 5. Stagnation [17:20] 6. Vipera [4:56] 7. Techno [8:59] 8. Rückblende [8:01]

danielpabst.at
ruekostron.com
hoanzl.at


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X