bejegyzés megosztása:

Piotr Baron Trio | 2002. szeptember 19., Szeged

Piotr Baron Trio | 2002. szeptember 19., Szeged

A jól értesültek azt már régóta tudják: a „polish jazz” címke mindig is népszerűnek számított, keresett exportcikknek minősült külföldön, azaz műfajukban a lengyel dzsesszisták mindig is az élen jártak. Elég volt erre a köztudott tényre, valamint Mike Figgis Stormy Monday című kiváló filmjére, illetve annak kísérőzenéjére gondolni, hogy kedvet kapjunk Piotr Baron koncertjéhez. Aztán ugye ott van még a lengyel Muza kiadó végeláthatatlan Polish Jazz című szériája, melynek egy-egy darabját ma fillérekért lehet beszerezni a jobb használtlemez-kereskedésekben. És persze az sem elhanyagolandó, hogy most végre nem kellett messzire utazni, kivételesen házhoz jött a végtelenül vonzó tűnő produkció.

Lévén, hogy a valóban vonzó programra való bejutás ingyenes volt, és hogy a város egyik legfrekventáltabb klubjába szervezték az eseményt, szinte riasztóan sok ember próbálta beküzdeni magát a koncertterembe: kíváncsiskodók egész hada, neveletlen tizenévesek éppúgy, mint dzsesszlemez-gyűjtő tisztes családapák – minden korosztály meg akarta hallgatni a műsort. A legtöbb érdeklődővel együtt mi sem tudtuk biztosan, hogy mire is számítsunk, hiszen a Piotr Baron szaxofonos által vezetett triót nem tudtam elhelyezni a lengyel dzsessz palettáján, az viszont biztató jel volt, hogy a lengyel dzsesszel foglalkozó portálokon kutakodva, elég sűrűn találkoztam a zenekarvezető nevével.

A koncert első fele egy önálló szerzeménnyel kezdődött, amit a The Flinstones téma sajátos interpretációja követett. Ezek után még két tétel következett, amik közül az egyik emlékeim szerint egy lengyel film zenéje volt. Négy tétel, egyenként tíz percnyi hosszúságban, mind azonos felépítéssel – olyannyira azonossal, hogy a harmadik számnál már biztosan tudtam, hogy mit mi, kit ki követ. A sorozatosan ismételt és jól bevált szerkezeti formulák miatt sajnos a kiszámíthatatlanság elveszett a zenekar játékából, amiért nagyon nagy kár.

Már a koncert felénél, a rövid szünetben éreztem, hogy vegyes érzésekkel fogom elhagyni a termet a lengyel trió fellépése után, ez a gyanúm sajnos be is igazolódott: az est második részében a banda ugyanott folytatta, ahol tíz perccel ezelőtt abbahagyta: újabb négy szám, egyenként tíz percnyi hosszúságban, szerkezetileg minden egyes szerzemény tökéletes azonossággal felépítve. Ismételten egymást váltogatták a gyors és lassú szerzemények, köztük ezerszer hallott sztenderdek, úgy mint a Besame Mucho című örökzöld, vagy éppen a koncert lezárásaként szolgáló Bye Bye Blackbird. Azzal, hogy egy dzsessz-zenekar feldolgozásokat játszik, még nem is lenne semmi probléma, hiszen ebben a műfajban a zenei alapanyag szinte bármi lehet – a hangsúly mindig az aktuális elővezetésen van -, a lényeg kizárólag az, hogy ezek az interpretációk hitelesek és persze nem utolsósorban élvezetesek legyenek, újat mutassanak, még ha nem is meghökkentő módon, mégis valami újdonsággal szolgáljanak. Nos, ebben az esetben ez nem így történt.

Piotr Baronról és zenésztársairól ez alkalommal mindössze annyi derült ki, hogy nagyszerű muzsikusok, ám zeneileg rettentően konzervatív, hagyománytisztelő emberek, amit itt most nem feltétlenül pozitív értelemben jegyzek meg.


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X