Improv.hu

7272 Music | #005 | 2009

Másfél éve írtunk Matt Weston massachusettsi dobos bemutatkozó albumáról, most itt a folytatás – egy mindössze 17 perces, háromszámos középlemez formájában. Weston túl sok meglepetéssel nem szolgál: a Seasick Blackouton ugyanolyan barátságtalan, velőtrázó zajokból épített, fullasztó sűrűségű szerkezeteket hallunk, mint amilyenekből annak idején a Not To Be Taken Away felvételei is álltak.

Matt Weston egy valóságos egyszemélyes nagyzenekar: miután hangszerén feljátssza az akusztikus improvizációkat, darabjaira cincálja azokat, minden egyes hangot kíméletlenül felerősít, szinte az elviselhetetlenség határáig torzítja őket, majd az így kapott részleteket újra egy kerek egésszé gyúrja. A Seasick Blackout számaiban fémes zajok rétegei rakódnak egymásra, mintha legalább nyolc-tíz zenész játszana valamiféle szürreális zajoperát.

A nyitó You’re Not That’s Right mintha egy tenorszaxofon hangjával indulna, de szinte biztos vagyok benne, hogy Weston az ütősök és az különböző effektek hangjain kívül mást nem használt a felvételek készítésekor. A lemez három tétele közül ez a legnyugodtabb: lassan csúszkálunk a hangokkal, néhol az effektezett dobok egy cselló, majd egy harsona hangját imitálják, a darab utolsó harmadában pedig egy torzítókon átszűrt emberi hang is megjelenik. Az I Just Saw Fog And Dusttal kezdetét veszi a Matt Weston-féle rettentő hullámvasút: cinek csikorgását, karistolásokat, tam-tamok vészjósló dörgését halljuk, ami felett még egy loopolt téma is ismétlődik a végtelenségig, de legalábbis a felvétel végéig. A záró This October, All Octobers már maga a masszív káosz, tobzódunk a tömör zajban, egymást kioltó rétegek szólnak egymáson, mintha egy rémálom tökéletes zenei aláfestését hallanánk. Valami azért mégis van ebben a zenében, ugyanis az ötperces darab végeztével valósággal kapkodtam a levegő után.

Erre a lemezre esetleg csak a brutalitása miatt fogok emlékezni néhány év múlva.

1. You’re Not That’s Right [5:19] 2. I Just Saw Fog And Dust [6:55] 3. This October, All Octobers [4:57]

mattweston.com
7272music.com

7272 Music | #004 | 2008

Rettentő, éktelenül hangos zaj. Öt évvel ezelőtt biztosan lelkesedéstől csillogó szemekkel hallgattam volna első percétől az utolsóig egy hasonló lemezt, de ma már az ilyen provokatív munkákat inkább érdekesnek, semmint jónak gondolom. A massachusettsi Matt Weston dobos a rockzene felől közelített a improvizatív ütősjáték felé, ahonnan csupán egy bátor ugrás volt az elképesztő mód harsány digitális zajok világa.

Matt Weston legelső zenei élményeként a Beatles második, With The Beatles című albumát említi (igaz, ekkor ő maga még csak három éves volt…), későbbi megkerülhetetlen hatásként pedig Keith Moon, Iannis Xenakis és a Public Enemy munkásságáról beszélt egy korábbi interjúban. Dobosként – és időnként gitárosként – közreműködött a Barn Owl, a Tizzy és a Thrillpillow nevű kísérletező kedvű helyi rockzenekarokban, majd később olyan dzsesszmuzsikusok mellett játszott, mint Jack Wright, Blaise Siwula, William Parker és Milford Graves. Az Arthur Brooks Ensemble V. tagjaként táncművészeti és színházi produkciók műhelymunkáiban vett részt, 2000 óta pedig hosszabb-rövidebb szólólemezeket készít. 7272 Music nevű mini-kiadója eddig három kislemezt jelentetett meg, a Not To Be Taken Away az első tejes hosszúságú korong.

Brutális, velőtrázó zajjal nyit a lemez, és kezdetét veszi Weston könyörtelen játéka: a Not To Be Taken Away albumra komponált hét felvétel a fizikai elviselhetőség határát feszegeti, és nem egyszer át is lendül azon. Játék a hangerővel és a zenei disztorzió (már ha zenével kapcsolatosan használható ez a kifejezés…) mértékével – ezzel a két tényezővel operál a massachusettsi dobos. Weston miután hangszerén feljátszotta az akusztikus improvizációkat, darabjaira cincálta, minden egyes hangot felerősített, széttorzított, majd az eredményt újra egésszé barkácsolta. Tobzódunk a szándékosan túlhajtott, túlvezérelt, embert próbáló zajban, ami minden bizonnyal felettébb felkavaró kívánt lenni. Ehelyett én inkább felettébb fárasztónak érzem.

A lemezen két olyan felvétel van, ami nem kapott digitális utókezelést (“Yeah To Slang” és Transistor Radio), ezek vágatlan akusztikus nyeszetelések, szöszmötölések. Legnagyobb sajnálatomra ezek a tételek igen rövidek. Pedig milyen jó kis lemezt lehetett volna az ilyen és ehhez hasonló darabokból összehozni…

1. Home Of The Railsplitters [2:21] 2. “Millions Of Yeah” [10:20] 3. “Something Sensational In Every Issue” [7:12] 4. “Sing Like This” [3:58] 5. “Yeah To Slang” [4:50] 6. “That’s What I Want” [9:59] 7. Transistor Radio [3:22]

mattweston.com
7272music.com