Chris Abrahams | Sabine Vogel – Kopfüberwelle
Absinth | 024 | 2012
A szokásos év végi kiadványdömping legkellemesebb meglepetése kétségtelenül Chris Abrahams és Sabine Vogel első duóalbuma. Elöljáróban: rég leltem ennyi örömöt promóciós lemezben. Mint aki ajándékot kapott, a héthüvelykes méretre hajtogatott, kellemes tapintású, finom illatú, merített papírhoz hasonló kartonborítóba bújtatott korongot két hallgatás között még most is a karácsonyfa alá helyezem. Tehetném így még öt-hat másik lemezzel is, de úgy érzem, ez a kitüntetett törődés jelenleg csak a Kopfüberwellét illeti meg. Ami sokat ad, az sokat is kap.
Chris Abrahams új-zélandi zongorista és Sabine Vogel német fuvolás két, látszatra nagyon eltérő hangszer közötti különbségeket és hasonlóságokat kutatja. Az egyik egy helyhez rögzített monstrum; a másik térben körbehordozható, relatíve kis méretű. Az egyiket több fémcső alkotja, ám a hangjai kötöttek, kevésbé manipulálhatóak; a másik egyetlen fémcsőből áll, viszont egy kreatív játékos hangok széles skáláját tudja vele előállítani. Mindkét hangszert a csövön keresztüláramló levegő hozza működésbe, a hangjuk viszont – a számos differencia ellenére – időnként könnyen megtévesztheti a hallgatót: megszólalásuk alapján olykor nehéz megkülönböztetni őket egymástól. A két hangszer a templomi orgona és a fuvola. Ezekkel kísérletezik, a hasonlóság-különbség kettősségét járja körül Abrahams és Vogel a Kopfüberwelle lemezen, ami legalább annyira könnyed és fesztelen, mint az instrumentumaik csövein átáramló levegő. A lemez első és legszembetűnőbb jellemzője a jó értelemben vett súlytalanság. És ez jó, hiszen kísérleti zenék esetében igazán ritka az ilyen.
Az ötvenperces lemez hat felvételéből az első ötöt 2010 májusában a zepernicki Szent Anna katolikus templomban, a hatodikat pedig 2009 júniusában a potsdami Erlöserkirche, evangélikus templomban rögzítették. Kitűnő akusztikájú, kisméretű kőtemplomokról van szó, a falak csak minimálisan verik vissza a hangokat, ne gondoljunk tehát hosszan tartó visszhangokra, csengő-bongó emelkedettségre. A hangok rögzítése, Werner Dafeldecker általi keverése és maszterelése első osztályú, az orgona és a fuvola egymásba simul, nincsenek aránytalanságok, a felvétel egészének a tónusa meleg és puha. Hosszan kitartott, egymással parallel, lassan mozduló, meditatív hatású hangkötegeket hallunk. Időnként az egyik hangszer kiszakad a másik közvetlen közelségéből, és annak laza ölelésében elszórt, rövidke hangokat játszik. A tételek vannak annyira változatosak, hogy az öt és tizenegy perc közötti játékidejű felvételeket más és más árnyalatúnak, sőt, bőven különbözőnek érzékeljük. A lemez hátsó borítója szerint Vogel többféle fuvolán is játszik – ami biztos: ezek közül a basszusfuvola a legmeghatározóbb, a leggyakoribb.
Chris Abrahamsra (1961) még mindig leginkább mint az ausztrál The Necks trió zongoristájára gondolok, pedig sokkal több ő ennél. A nyolcvanas évek legeleje óta a Sydney-i dzsesszélet meghatározó zenésze: Freeboppers, The Keys Music Orchestra, The Benders, majd 1987-től a The Necks Lloyd Swanton nagybőgőssel és Tony Buck dobossal. Közben session-munkák a Midnight Oil-tól a Silverchair-ig, szoros együttműködés a brit Mike Cooper gitárossal és a ma már Brüsszelben élő ausztrál Anthony Pateras zeneszerző-multiinstrumentalistával. Abrahams az utóbbi években egyre több időt tölt Berlinben: jelenleg a 24-tagú Splitter Orchester, és a nagyzenekar köré szerveződött Echtzeitmusik szcéna zongoristája. A kollektíva zenészeivel több kisebb formációban zenél, a Kopfüberwelle mellett idén eddig két duólemeze jelent meg, egy Lucio Capece argentin szaxofonos-klarinétossal (None Of Them Would Remember It That Way), egy pedig Alessandro Bosetti olasz laptopzenésszel (We Who Had Left).
Sabine Vogel (1971) dzsesszfuvolát tanult a linzi Anton Bruckner Konzervatóriumban, majd érdeklődése idővel az akusztikus és elektronikus kiterjesztett technikák felé fordult. Szóló kompozícióiban fuvolajátékát talált hangokkal és környezeti felvételekkel egészíti ki, nemrég pedig az amszterdami STEIM Alapítvány támogatásával szenzorokkal és lábbal irányítható kontrollerek fejlesztésében vett részt, amelyeket elektroakusztikus projektjeiben használ. Michael Thieke, Alessandro Bosetti és Michael Griener társaságában tagja a Schwimmer kvartettnek; a Phono_Phono trióban Magda Mayas és Michael Renkel mellett zenél. Szólófelvételeit eddig a lisszaboni Creative Sources és a berlini Schraum kiadó jelentette meg. Jamie Drouinnal készített Raumfluchten című duólemeze után idén ez a második albuma. Jelenleg Postdamban él, Alex Nowitz hangperformer-komponista felesége.
Hát így.
A Kopfüberwelle pedig kivételes lemez. Abszolút ajándék az ilyen.
1. Roadless [11:00] 2. Handwriting [11:00] 3. Luftleere Räume [4:42] 4. Floating Head Over [9:25] 5. Auftauchend [8:17] 6. Companions For The River Journey [6:21]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
