Dave Douglas – Freak In
Bluebird | 09026 64008 | 2003
Dave Douglas – akinek a The Infinite című lemeze kapcsán akarva sem sikerült elkerülnie a Grammy-díjra való jelölést – hajszál pontosan huszadik szerzői albumán tovább fáradozik a konvencionálisnak ható dzsessz formulák és a modern technikák kínálta lehetőségek, az új zenekészítési metódusok szándékosan provokatív összeboronálásán. Douglas (Charms Of The Night Sky, Tiny Bell Trio, Masada stb.) aktuális lemeze valóban a dzsesszről alkotott nézeteink alapos újragondolására késztet, hiszen a bravúros fúvósfutamok (Douglas, Chris Speed, Seamus Blake) és a kiválóan szvingelő bőgőtémák alatt a legtöbb esetben a modern tánczenék egyik elengedhetetlen kellékét, mégpedig tört ütemeket hallhatunk egyéb elektronikus sercegések és különféle zajok-zörejek bőséges kíséretében. Ám ebben az esetben Douglas-ben mintha valamiféle megfelelési kényszer munkálkodna, hiszen olyan zenét készített, ami manapság a legjobb indulattal sem nevezhető páratlannak. Nu jazz? Jazztronic? Talán.
Az album borítóján, hátoldalán és a belső füzet kihajtható oldalain kígyózó hosszú-hosszú kábelek fotói és az illusztrációként szolgáló elektronikus hangszerek elmosódott képei is hangsúlyozzák, hogy a Freak In-en bizony felettébb korszerű elektronikus zene hallható. Douglas szokványos szólóhangszere mellett (ti. trombita) billentyűs hangszereken is játszik; mellette a lemez másik karakteres közreműködője – és egyben másodproducere – Jamie Saft is csak programozóként, loop-mesterként és billentyűsként van feltüntetve, valamint a modern megszólalást segíti még a jeles remixer Karsh Kale tabla- és dobgépjátéka, illetve Ikue Mori laptopon és elektronikus ütősökön való áldásos közreműködése. A meghökkentően karcosra torzított elektromos gitártémákat Marc Ribot, a puhább akusztikus részeket pedig Romero Lubambo pengeti; félakusztikus basszusgitáron és nagybőgőn Brad Jones, dobokon Joey Baron és Michael Sarin játszik. A névsorból persze rögtön kiderül, hogy egy páratlanul parádés leosztással állunk szemben, hiszen a közreműködők mindegyike kivétel nélkül a New York-i dzsessz- és improvizációs szcéna kiemelkedő, mi több, emblematikus figurái. A lemez tételei – melyek közül néhányban gyakran egy számon belül is dúl az eklektika – rendkívül változatosak és sokszínűek, ám ezek a 65 perces albumon belül egyúttal egy bonthatatlannak tetsző egységet alkotnak. Némely szám talán már túlságosan is meg van írva, mondhatni túl van írva, ám erről a hangszeresek kirobbanó formája és lenyűgöző virtuozitása jótékonyan eltereli a figyelmet… És ami a legfontosabb: talán még a zenészekről is el lehet mondani, hogy hitelesen hozzák ezeket a modern tánczenei témákat.
Amellett, hogy több erény egyesül Dave Douglas jelen munkájában, nekem mégis az az érzésem, hogy a szerző ezúttal egy olyan utat jár végig, amit mások már korábban megnyitottak, sőt alaposan ki is tapostak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Freak In ne lenne kellemes és tartalmas hallgatnivaló, de Douglas invenciózus szerzői énjétől ez jóval távolabb esik, mint eddigi szólólemezeinek bármelyike.
1. Freak In [3:47] 2. Culver City Park [7:19] 3. Black Rock Park [4:54] 4. Hot Club Of 13th Street [2:12] 5. Eastern Parkway [5:36] 6. November [5:41] 7. Porto Alegre [5:57] 8. The Great Schism [4:36] 9. Wild Blue [2:59] 10. Maya [6:51] 11. Traveler There Is No Road [7:54] 12. The Mystic Lamb [5:22]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
