Nikos Veliotis | Klaus Filip – Slugabed
Hibari Music | Hibari-19 | 2010
Nikos Veliotis görög csellista és Klaus Filip osztrák laptopzenész Slugabed című lemezén a két hangszer tökéletes balanszát kutatja. A hatvan perces, szinte észrevétlenül változó, elképesztően monoton, drone-szerű improvizáció során a két zenész úgy halad, úgy kanyarog a zenéjével, hogy az néhány pillanatra se kerüljön nyugvópontra, de a játék során a cselló és a laptop hangja mindig a lehető legközelebb álljon egymáshoz – mind hangmagasságban, hangszínben és hangosságban. Lenyűgöző kísérlet.
Nikos Veliotis Athénban született, a zongorát egészen fiatal korában cserélte csellóra. A kilencvenes évek végén brit zenészek társaságában kezdett lemezeket készíteni – Rhodri Davies és Angharad Davies mellett ma a Cranc trió tagja. Jelenleg is működő együttesei közül a Coti K olasz laptopzenésszel alkotott Texturizer duót, valamint a Martin Küchen szaxofonossal és Ingar Zach ütőhangszeressel működő Looper triót érdemes megemlíteni. Az elmúlt években alkalmi partnerei között volt Fred van Hove, Evan Parker és John Butcher, de Veliotist bármennyire is magával ragadta az improvizációs zene, máig elhivatott előadója Iannis Xenakis, Peter Sculthorpe és Cornelius Cardew műveinek. Radu Malfatti osztrák harsonással alkotott duójával a zenei minimalizmus határait feszegeti. Emlékszem, 2009-es nickelsdorfi koncertjüket legalább olyan lélegzetvisszafojtva hallgattam, mint most a Slugabed lemezt.
A bécsi Klaus Filip a kilencvenes évek eleje óta foglalkozik kísérleti elektronikuszenével. Megálmodója és Arnold „Noid” Haberllel fáradhatatlan fejlesztője a Lloopp nevű szerzői jog által védett, de ingyenesen elérhető szoftvernek, amin olyan prominens laptopművészek játszanak rendszeresen, mint Christian Fennesz vagy Christof Kurzmann. A japán Toshimaru Nakamura társaságában tagja az Aluk duónak, a Los Glissandinos kettőst pedig Kai Fagaschinskivel alkotja. Ha számtalan alkalmi zenészpartnere közül csak három nevet lehetne aláhúzni, akkor az a zongorista John Tilbury, a szaxofonos John Butcher és a gitáros Taku Sugimoto lenne. Filip az utóbbi években a zenei extremitások kutatásában veszett el: az érzékelés határait keresi mind a zene hangereje, mind pedig mozgalmassága tekintetében. A Slugabed is nagyjából erről szól.
papírtokos Hibari-kiadvány borítója sok információval nem rendelkezik – a felvétel körülményeiről mindössze annyi tudható meg: a zenészek tavaly március elsején, egy „lusta” vasárnapon, a görög fővárosban vették fel a Slugabed anyagát. Az egy szuszra rögzített felvételről annyi azért még feltétlenül kiderül, hogy a zenét szabadtéren játszották, ez a cselló és a laptop hangja mellett fel-felbukkanó madárcsicsergésekből derül ki.
A darab Nikos Veliotis csellójának hangjával kezdődik, ami mögött lassan meghalljuk Klaus Filip szinuszhullámait. A hangok tónusa idővel csak árnyalatnyit változik, a zene szinte észrevehetetlen lassúsággal fejlődik, ám ebből mozdulatlanság vagy egy helyben toporgás a legkevésbé sem következik. Érdekes, hogy az első húsz perc után a cselló hangja már sokkal inkább valami fémes zúgásra emlékeztet. A hangszerek egy idő után teljesen valószínűtlenül összemosódnak: Filip Lloopp szoftvere a csellót imitálja, a cselló a laptop hangját. A szinkron, pontosabban az egybesimulás tökéletes.
Néhol észrevehető, hogy melyik hangszeres mutatja az irányt, húzza magával a másikat, ilyenkor érezhető egy kis zavar, de a hangok szála pillanatokon belül kisimul, a csomók azonnal eltűnnek. Ami a legfontosabb: Nikos Veliotis és Klaus Filip a türelmetlenség vagy a nyugtalanság legkisebb jele nélkül teremt feszültséget. A Slugabed úgy puha, hogy a felszín alatt végtelenül karcos; úgy egyszerű, hogy közben mérhetetlenül komplex; egyszerre sekélyes és ihletett.
Még egyszer: Veliotis és Filip munkája roppant izgalmas kísérlet, az ilyen zenét szokás lélegzetvisszafojtva hallgatni. És ez élőben még drámaibb lehet.
1. Slugabed [59:38]
nikosveliotis.com
losglissandinos.klingt.org/klaus2.html
hibarimusic.com
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
