16
August, 2017
Wednesday
Mikroton| mikroton cd 52 | 2016 Moszkván keresztül érkeztek hozzánk Bécs jellegzetes hangjai egy jubileumi megjelenés ...
Ictus | ICTUS 178 | 2016 Ahogy John Zorn írja a kiadvány fülszövegében, ez a negyven ...
Nur/Nicht/Nur | 116 06 15 | 2016 Strom. A szó egyrészt elektromosságot jelent németül, másrészt pedig ...
RareNoise | RNR061 | 2016 Három unortodox és meglehetősen radikális zenész munkáját kapjuk két különálló, mégis ...
Fou | FR-CD 18 | 2016 Daunik Lazro '85-ben megjelent Sweet Zee című albumának B oldalán ...
Clean Feed | CF373CD | 2016 Pascal Niggenkemper német-francia nagybőgős legújabb szextettjének bemutatkozó munkája az idei ...
Neurot | NR098 | 2016 Két nagyon nyers és nagyon radikális zenekar uniója jött létre ...
Triple Bath | TRB​.​042 | 2014 Miguel A. García baszk elektronikus zenész és Javier Pedreira ...
Trost | TR137 | 2015 Sven-Åke Johansson svéd ütőhangszeres-zeneszerzőt valószínűleg legkevésbé a provokáció és a polgárpukkasztás ...
Improvising Beings | ib33 | 2015 876 lehetne akár Rilai Szent János vagy I. Henrik német ...
GOD | GOD 33 | 2015 Már az albumot kézbe véve érződött a jóleső monokromitás és ...
Hideous Replica | HR4 | 2014 A legéleterősebb gondolat, ami az album meghallgatása után megmaradt bennem, ...
Soft | ST008 | 2015 A francia Saåad duóformáció 2010 óta tizenöt albumot jelentetett meg limitált ...
Emanem | EMANEM 5036 | 2015 Az idő próbája. Sokszor emlegetjük ezt, és még többször vagyunk ...
Lengua De Lava | Lava004CD | 2015 Három kazettakiadvány után itt a Lengua De Lava első ...
Creative Sources | cs322 | 2015 Berlinből érkezett a francia Justin Lépany első szólólemeze, amit a ...
Creative Sources | cs314 | 2015 Közönséges zene - a szó egyszerű, szerény, és a legkevésbé ...
Two Rivers | 003 | 2015 Sombersault - azaz szaltó. Ha létezik hivatalos definíció, akkor az ...
Nueni | NUENI #003 | 2014 Bryan Eubanks legújabb szólómunkája a berlini Nueni kiadó negyedik, már-már ...
Corvo | core 008 | 2014 „A zajok változatossága végtelen. Ma, ha hozzávetőleg ezer különböző masinával ...
Intonema | int012 | 2014 Andrey Popovskiy szentpétervári kísérleti zenész debütáló szólóalbuma a helyi Majakovszkij Központi ...
Hermes' Ear | aSB/HE 001 | 2014 Keith Rowe Megfestett események (Malované eventy) című brnói szólókiállításának ...
Humbler | humbler-001 | 2014 A San Francisco-i Street Priest trió debütáló kiadványa elektroakusztikus hangok zűrös ...
Nueni | NUENI #001 | 2013 A katalán Lali Barrière és a baszk Miguel A. García ...
Kye | KYE 30 | 2014 Rövidebb megszakításokkal ugyan, de gyakorlatilag két hete forog a nappalimban ...
Nueni | NUENI #000 | 2012 Jobb későn, mint soha - ahogy mondani szokás, ugye. Most ...
Confront | ccs 28 | 2014 Mindig érdekes olyan koncertfelvételt tartalmazó albumot kézbe venni, aminek a ...
Corvo | core 007 | 2014 És amikor már azt gondoltam, hogy Sophie Agnelnek, Nusch Werchowskának, ...
Creative Sources | cs253 | 2014 Nyolc akusztikus improvizáció. Nyolc előzékeny és végeredményében kellemes, könnyen hallgatható ...
Intonema | int011 | 2014 A Teni Zvuka kísérleti zenei fesztivált 2010 óta szervezi Szentpéterváron az ...

Andrey Popovskiy – Rotonda

Lenkes László 2015 január 11.

Intonema | int012 | 2014

Andrey Popovskiy szentpétervári kísérleti zenész debütáló szólóalbuma a helyi Majakovszkij Központi Városi Könyvtár körtermében adott koncertjének felvételét tartalmazza. A borítóbelső tanúsága szerint Popovskiy a fellépés során lap steel gitárt, apró tárgyakat és analóg elektronikát használt. Ezen hangszerek és hangkeltők hangjait a felvételből ugyan nem mindig ismerjük fel azonnal, ám ennek jelentősége a korong hallgatása közben idővel teljesen jelentéktelenné válik, ugyanis a zene oly mértékben redukált, hogy egy idő után már csak az itt-ott megszólaló hangok és a közéjük ékelődő súlyos csendek váltakozásának dinamikájára irányul a figyelem.

Popovskiy zenéje a végletesen absztrakt, brit elektroakusztikus improvizációs zenehagyományt írja tovább. Az első asszociáció talán Keith Rowe esztétikája lehet, azzal, hogy a lokáció fontosságának kiemelésével itt most egy izgalmas többlettel állunk szemben: a Rotonda lényegét voltaképpen az előadás helyszínének megválasztása képezi – innen ered a kiadvány lényegre törően beszédes címe is. A zenész több helyi zárt tér akusztikájának vizsgálata után a könyvtár nagytermének tökéletes kör alapja miatt, valamint a rotundaszerű, azaz a köralapú templomokat idéző épületbelső hangzása miatt választotta azt a teret, amelyben végül a lemezen dokumentált koncertet játszotta 2013 őszén. Ennek eredményeként tehát azzal a hozzáadott plusszal állunk szemben, hogy a megszólaltatott hangszerek, illetve azok rögtönzött megszólalási metódusa mellett a tér akusztikája által kínált lehetőségek kiaknázására is nagy hangsúlyt fektettek.

Az elhangzott neszekből és zajokból épülő metazene leírására nem térnék ki részletekbe menően. A korong iránt érdeklődők sejthetik, hogy mit várhatnak a fent felsorolt instrumentumok és eszközök hangjai, illetve a hosszú visszhangokat biztosító, speciális körtemplomszerű pétervári könyvtárterem akusztikai lehetősége általi közjáték alapján. Ami érdekes a 37 perces kiadvány kapcsán, az a megvalósítás mögötti koncepció. És annak fényében, hogy ez a radikálisan minimalizált kísérleti zenét tartalmazó hanghordozó – ami még egyszer: a fiatal Popvskiy legelső szólólemeze – rendkívül erősre sikerült, csak azt tudom mondani: kíváncsian várom a művész következő munkáját.

Az Intonema tizenkettedik kiadványa ötletében a label két évvel ezelőtti Lucio Capece-szólólemezéhez kapcsolódik, ami a Rotondával karöltve a belső terek akusztikájának lehetőségeit vonja be a zenei játékba. Capece egy templomban, Popovskiy pedig egy körtemplomszerű teremben szólal meg. Mindkét album megvalósításáért a kiadó mögötti személyek kompetenciáját dicsérhetjük.

Figyelemre méltó debütáló kiadvány egy mind jobban teljesítő kiadótól. Ajánljuk.

1. Rotonda [37:26]

intonema.org

Keith Rowe | Ilia Belorukov | Kurt Liedwart – Tri

Lenkes László 2014 július 6.

Intonema | int011 | 2014

A Teni Zvuka kísérleti zenei fesztivált 2010 óta szervezi Szentpéterváron az a két fiatal zenész, akik egyben a jelenleg két legfontosabb orosz lemezkiadó mögött is állnak: ez a két kiadó nem más, mint a pétervári Intonema és a moszkvai Mikroton. Ahogyan szervezőik definiálják, a „csendes zenék” nemzetközi fesztiválja tavaly is felsorakoztatott néhány igazán figyelemre méltó nevet az elektroakusztikus improvizációs zene nemzetközi színteréről – ezek közül a legrenomésabb kétség kívül Keith Rowe volt. Rowe számára két koncertet is szerveztek: egy szólót, illetve egy triót a rendezvény két fiatal zenész-kurátorával, Ilia Belorukovval és Kurt Liedwarttal.

Az egyszerűen csak Háromnak keresztelt kiadvány első fele ennek a fesztiválfellépésnek a szűk háromnegyed órás, vágatlan dokumentuma. A Tri két hosszabb tételből áll, amelyek egyebek mellett abban különböznek, hogy az egyiket közönség jelenlétében (S = –val/vel), a másikat pedig közönség nélkül (Bez = nélkül) rögzítették. Mindkét darabot, a Teni Zvuka meghatározásához hűen, a visszafogott, ám dinamikus, sűrű és színes zenei légkör jellemzi: a hosszan poroszkáló halk részeket festő zajok által létrehozott világ néhány perc után magával ragadja az embert, hiszen nagyon hamar, valamiféle személyes kapcsolatba lép a hallgató a trió produkciójával. Feltételezem, ez a zene szerkezetének tudható be, ugyanis egy pillanatig sincs olyan szekvencia, rész, tétel, ami ismétlődne vagy éppen drone-szerű, pszichedelikus elemként szerepelne, sokkal inkább folyamatosan mind újabb és mind változatosabb hangok játszanak közre – kaparás, zúgás, kattogás, búgás, csikorgás, bőgés és a többi -, amelyek mindig más-más színezetűek, mindig másként szólalnak meg, ráadásul állandón két csendesebb rész közbevetéseiként. Ezáltal egy hullámzó hangtájkép alakul ki, amely hullámokon a csend vagy majdnem-csend és a rögtönzött zörejek váltják egymást, folyamatosan megújulva, változtatva a zene képét egészen a lemez végéig. Mindezek folytán szoros, közeli figyelmet követel a felvétel, de cserébe egyedi élményben lehet részünk hallgatása közben. A két darab – annak ellenére, hogy hosszabb terjedelműek – nem válik nehézzé, merevvé, hideggé, ami a legtöbb esetben várható lehet, inkább végig izgalmassá, a maga szelídségében-visszafogottságában színessé lesz.

A két felvételen egy-egy elektroakusztikus rögtönzést hallunk, amelyeket ugyanazon a napon (tavaly április 27-én) és ugyanott (a szentpétervári Experimental Sound Gallery-ben) rögzítettek. Keith Rowe a megszokott hangszerein, preparált elektromos gitáron és elektronikán játszik, Ilia Belorukov pedig alt szaxofont, apró tárgyakat, kontaktmikrofonokat, monotront, iPodot és effektpedálokat használ. Kurt Liedwart neve után a következőket jegyezték a borítóbelsőn: ppooll, elektronika és objektek. Az olykor már-már talányosan visszafogott, csendes hangulat eredményeképp egy magával ragadó, különleges improvizációs kiadványt hallhatunk, ami természetszerűen a zsáner egyik legnagyobb nevének, Keith Rowe-nak a kompetenciáját igazolja, illetve nem utolsósorban a két fiatal orosz zenész kreativitását, akiknek végső soron ez a korong létrejötte is köszönhető.

Egyrészt egy kiemelkedően izgalmas albumról van szó, ami mellett nem igazán érdemes elmenni; másrészt pedig egy, mind érdekesebb címekkel jelentkező, viszonylag friss minikiadóról, aminek a működését több mint ajánlatos követni.

Végezetül pedig egy kapcsolódó információ: a Mikroton Recordings néhány hete egy másik cd-t is megjelentetett, amin a fesztivál ideje alatt rögzített, Keith Rowe-val és a portugál Alfredo Costa Monteiroval való további közös stúdióimprovizációk szerepelnek. Akiknek tetszett a Tri, ezen a címen máris felkereshetik a másik orosz label Contour című lemezét.

1. S [42:14] 2. Bez [31:33]

belorukov.blogspot.com
mikroton.net/kurtliedwart
intonema.org

Miguel A. García | Nick Hoffman – Vile Cretin

Lenkes László 2014 július 5.

Intonema | int010 | 2013

Rögtön az elején leszögezhetjük: se nem hitvány, se nem kretén a Vile Cretin duó által összerakott kísérleti anyag, sőt: éppen ennek szöges ellentéte. A baszk Miguel A. García és az amerikai Nick Hoffman – szólóban is rendszeresen működő – kísérleti zenészek együttműködése egy sötét, elektroakusztikus és indusztriális zenei elemekkel megfejelt punk improvizáció. Kellemes meglepetés.

A korong nyitószerzeményének első perceiben halkan sistergő alapzaj felszínére mély, tompa hangok vetnek hullámokat. A háttérzaj megtorpan, később folytatódik, a klausztrofób koppanások és szürreális hangdarabkák egy egészen szolid horrorfilmbetétet alakítanak ki a kiadvány első tíz percének a végére. Mesélős, kattogós, sistergős absztrakció, lehet élvezni. Mintha egy rémfilm kellős közepén lennénk, ahol nem feltétlenül mi vagyunk a fenyegetettek, de hogy benne vagyunk, részesei vagyunk a rémséges Kretén fenyegetésének, az vitathatatlan. Körülbelül a darab felénél hirtelen megszakad a fenyegetés, és itt-ott ipari zajok bukkannak elő. A zene továbbra is nyomasztó, de ez ellentmondásszerűen kezd már élvezetessé válni. Hogy mi, nemigen jön át, de valami nagyon nincsen rendben, és a fenyegetés egyre csak növekszik. Fúj, sikít, sistereg – egyfajta visszafogott szörnyűségnek lehetünk a fültanúi, kísérleti zajzenébe bújtatva, ami egészen jól működik.

A második tízes már ez elejétől kezdve megfog, talán még vonzóbb is, mint az első. A csőből kihallatszó ipari fenyegetés itt is beköszön, de csak a tétel elején hallható. Valószínűleg valami olyasmi történhetett, hogy a cd első két darabja egy egészet alkotott, de kettévághatták a keverés során. Később belép egy mélyen búgó hang és vonul lassan végig, amelyet csendek és apró elektronikus pattogások szaggatnak szét. Érdekesen hömpölyög, lehalkul, majd a visszafogottságot egészen remek zajok világítják meg: emberi hang ad ki artikulálatlan, extrém hangokat, üvegtárgy törik széjjel, légy zümmög valami körül, és a többi. Mindvégig elektronikus pattogásokba ötvözött ipari morajokba szaggatva folyik az instant szerzemény. A záró részt templomi harang zúgása zárja. A történet kerek egésszé lesz. Élvezetes.

A harmadik, ötperces darab egy minimális, nagyon mély búgás, amibe a háromnegyedénél elektronikus prüttyögések festenek bele, majd ez fajul fokozatosan egyenletes zajjá. Helyén van a harmadik szerzemény is, ami valamiféle összekötő kapocsként áll az első két tízperces tétel és a záró negyed óra között. A lemez utolsó része valamiféle szuszogós-beteges hanggal nyit, majd néhány perc után mintha egy villanyorgona hangján szóló egyetlen akkord folyna tovább, jelezvén újra a közeledő vészt. Ez később félelmetes ipari zajokká fokozódik, aminek egy mély, néhány perces drone-folyam a vége.

Aki kedveli ezt a műfajt, illetve stílusok ötvözetét – eai, indusztriális zaj, drone stb. -, egész biztosan élvezni fogja Miguel A. García és Nick Hoffman gonosz kretén szörnyetegét. Nekem bejött. Az album fehér-piros papírtokban érkezik. A fehér borítót Hoffman tollából pirossal rajzolt, egyszerű stílusú, afféle punkrajzok díszítik, a lemez mondanivalója mögötti punk felfogásra való utalásként. A kiadvány belsejének egyik zsebében maga a cd található, vérvörös borítékban, a borító másik oldalában pedig egy kartont találunk, amelynek mindkét oldalát rajzok díszítik. Az egyik képen egy CRASS-pólós alak rúg épp tökön egy másikat, ennek a hátulján pedig egy börtöncellában egy fiatalember ül a mocskos földön, és egy patkánnyal diskurál. Kettőjüket egy vécékagyló választja el, amelyet három gyertya díszít, hogy lássanak is beszélgetni. A sötét üzenet egészen világos.

A punk hatás vitathatatlan mind a rajzok stílusa, mind pedig a rajzok mondanivalója által, amivel személy szerint nincsen semmi bajom – a design harmóniában van a lemezen hallható rémfilmes hangulattal is. Egyetlen apróságot kell csak említenem, ami sokszor fontos lehet: a számcímeket csak a cd-n olvashatjuk, sehol máshol. Ezért amikor becsúsztatjuk a korongot a lejátszóba, nem áll rendelkezésünkre semmilyen információ a borító punkrajzain kívül. Ez sokszor ugyan gondot okozhat, de ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban talán teljesen mellőzhetőek is a számcímek, hiszen az üzenet nyilvánvaló a hallott zajzene és a borító rajzai segítségével is. Nemigen van szükség a címekre a zene értelmezéséhez.

Minderre az élvezhető káoszra egy találó Borges-idézet tesz pontot. Ez a mondat szintén a cd-lemezre van nyomtatva, amit most nem fogok elárulni, ahelyett azt ajánlom: szerezze be mindenki ezt az Intonema-kiadványt (is).

Aki megteszi, biztosan nem bánja meg.

1. Sepulcros Futuras [10:50] 2. Amo De Los Gusanos [10:06] 3. Rata Ahogada [5:36] 4. La Peste [15:21]

xedh.org
pilgrimtalk.com/nickhoffman.html
intonema.org

Lucio Capece – Less Is Less: Music For Flying And Pendulating Speakers

Lenkes László 2014 március 2.

Intonema | int009 | 2013

Az Intonema kilencedik kiadványa a minimalizmus „less is more”, vagyis a „kevesebb több” mottójául szolgáló alapelv továbbértelmezéseként jött létre. A lemez két hosszú drone-szerű darabot tartalmaz, amiket Lucio Capece Berlinben élő és alkotó argentin származású zeneszerző saját performanszai alkalmával hozott létre. Ami a hangzóanyagot illeti: mindvégig egyetlen hanghullám enyhe változásait halljuk, amely az első tételben néhol sejtelmesebb, sötétebb, monumentálisabb; a másodikban pedig kristálytiszta, üveghangszerű, halkabb-hangosabb hullámként szólal meg.

Az album belső borítója fényképek és egy rövid magyarázat segítségével világosítja fel a hallgatót a két tétel létrejöttéről: a harmincöt perces első részt (Das Temperierte Berner Münster) Capece egy berni kísérleti zenei fesztivál felkérésére, a berni székesegyházban előadott performansza előtt egy nappal rögzítette, ugyanott. A fülszövegben olvashatjuk, hogy a zenész különböző hosszúságú és keresztmetszetű kartoncsövekbe helyezett mikrofonokat, és a csövekben létrejött különböző hangmagasságok hozták létre a rögzített hangokat. Később ezekből szerkesztett össze egyetlen hosszú felvételt, amit különböző hangmagasságokban dolgozott fel. Ezeket játszotta le a katedrálisban történő performansza során a közönségnek, amelyet a lejátszás ideje alatt a templomban létrejövő hangokkal kevert. Minőségi minihangszórókat használt fel a felvételhez, amelyeket kartondobozokban helyezett el a székesegyházban. Emellett a közönség feje fölött szálló léggömbökre rögzített hangszórókból is szólt a felvétel: Capece segédei a koncert során hárompercenként továbbmozdították a léggömböket, amelyek helyváltoztatása is variációkat kölcsönzött a hangképnek.

A performansz-jellegű koncert audio eleméhez Capece vizuális elemet is társított: tervei szerint, a három 90 cm-es léggömb sárga, kék és piros színű volt, a katedrális szürke falának kontrasztjaként. Az alapszínek felhasználása egyben az alaphangokra való bontás intencióját is jelzik. Mindemellett, különböző időpontokban Capece hosszan kitartott, visszafogott hangokat játszott szaxofonján az élőben megszólaló drone mellé, miközben a léggömbök, a vezeték nélküli hangszórók és a közönség között sétált.

Az első tétel ellenében, amelyben néhol koppanás, fehér zaj vagy egyéb pillanatszerű hangokat is észlelhetünk, a második tétel egészen légies, üvegtiszta. A második részhez (Music For Pendulums And Sine Waves In Different Tuning Systems) Lucio Capece házi stúdiójában három darab, ingára rögzített hangszórót mozgatott, amelyek amplitúdói különböző hangmagasságokat hoztak létre. A koncepció eredetileg Steve Reich (lásd: Pendulum Music), Gordon Mumma (lásd: Speaker Swinging) és más zeneszerzőktől ered. Capece részben ezt a gyakorlatot követte, azzal a különbséggel, hogy mikrofonok helyett kis hangszórókat mozgatott. A hangszórók közül kettő szinuszhullámokat játszott különböző hangolásokban, a harmadikból pedig egy magnetofon által gerjesztett visszhang szólt. A három hangszóró játékához a szerző analóg szintetizátoron játszott hozzá a kompozícióhoz illő magasságú hangokat, amely hangok egy héliumos léggömbre szerelt hangszóróból eredtek. Capece 2013 májusában berlini stúdiójában rögzítette ezt a huszonnyolc perces szerzeményt.

Lucio Capece Less Is Less című kiadványa Alvin Lucier, Brian Eno és a hozzájuk hasonló minimalista komponisták munkáit kedvelők számára kiváló ínyencség lehet, de magában is egy értékes kísérleti-konceptuális zenei kiadványt jelenthet a kortárs avantgárd zene iránt érdeklődőknek.

1. Das Temperierte Berner Münster [35:14] 2. Music For Pendulums And Sine Waves In Different Tuning Systems [28:18]

luciocapece.blogspot.com
intonema.org

Wozzeck – Act 5

Lenkes László 2014 március 1.

Intonema | int008 | 2013

A Wozzeck nevű szentpétervári kísérleti projektet 2007-ben alapította Ilia Belorukov és Mikhail Ershov; Belorukov alt szaxofonon és elektronikus hangszereken, Ershov basszusgitáron játszott. Eleinte free jazzes elemeket tartalmazott drone- és ambient-szerű zenéjük, amely később a tagok szerint egyre extrémebb zajjá transzformálódott, amit szaxofonnal, laptoppal és különféle effektekkel ellátott basszusgitárral értek el. 2009-ben Pavel Medvedev gitáros és Alexey Zabelin dobos csatlakozott a két zenészhez, így négyesben kezdtek egy újabb anyag írásába, amely matek-metál riffekkel tarkított improvizatív darabokat tartalmazott. A csapat ezután trióként folytatta működését: az utóbbi három évben gitáros nélkül dolgoztak együtt – így jött létre az Act 5 anyaga is.

A zenekar egymással – címeiben legalábbis – összefüggő albumokat adott ki, csupán a sorszám változott a kiadványok címei mellett – az Act 5 is így kapta a nevét. Az Act III például nem mellékesen az Intonema label debütáló kiadványa volt. Ez, a sorban az ötödik albumuk azért különleges, mert valójában egy kétszáz perces audio DVD-ről van szó. A lemez anyaga 2010-től 2013-ig készült. A kiadvány belsejében található, részletekbe menően és gazdagon összeállított könyvecske szerint Ilia Belorukov az Act 4 megjelenése után új szerzeményeken dolgozott, amiket később hármasban realizáltak. Mind az öt darab komponált szerzemény, amelyek megírását Belorukov szavai szerint Samuel Beckett szövegei, illetve abban az időben Lucio Capece, Radu Malfatti és Evan Parker zenei világa iránti fokozódó érdeklődése határozott meg. Mind az öt track, vagy alfejezet – Act 5.1, Act 5.2 és a többi – különböző ötletek megvalósításai, de kapcsolódási pontjaik is vannak.

A pszichedelikus effektust elérő, egyhangú tempóban folyó első darab jellemzője, hogy páratlan ritmusszerkezetekben íródott és látszólag ugyanaz a minta ismétlődik folyamatosan, miközben állandóan egy-egy apró részlettel változik a darab. A nyitó tétel hangulatával a következő szerzemény szöges ellentétben áll: a második tétel voltaképpen a szélsőséges metál zene és az avantgárd ötletek ötvözete, amihez a harmadik negyvenperces rész szorosan kapcsolódik. Ennek a szerzeménynek, a könyvecske szerint, egy black metal-riff az alapja. A darab szerkezete negyven egyperces szegmensből áll, amelyek félperces zúzások és félperces csendek másolt-beillesztett váltakozásából tevődnek össze. Az utolsó előtti és az utolsó track viszont már a nyitó darabhoz áll közelebb: lassú, drone-szerű, hosszú szerkezetek ezek, melyek hangáradatait több helyen is szintetikus hangokkal díszített ritmikus részek, illetve Belorukov elektronikus hangszereken (iPad, Korg Monotribe, egyéb szintetizátorok és laptopok stb.) játszott improvizációi színesítenek. Egy idő után ez a programozott, mondhatni mű zenei hangzásvilág, az ötletek érdekessége ellenére is, igen szürke és érdektelen nüánszokba fordul át, és összességében a nagy egész egyfajta óriási méretű kompozíciós gyakorlatnak tűnhet a hallgató számára.

A kétszáz perces kiadvány specifikusnak tetszhet a hossza és a rajta elhangzó ötletek miatt, viszont nem biztos, hogy sokan vannak, akik végig tudnák hallgatni egy szuszra az ötször negyven percnyi anyagot. Ami mindenképpen említésre méltó, az a digipack kiadvány tartalmas harmincoldalas melléklete, amiben részletesen feltüntették mind az öt darab létrejöttének folyamatát, eredetét. Orosz és angol nyelven olvashatjuk röviden a szerkesztések menetét, illetve különféle kis jegyzeteket, kották részleteit, valamint illusztrációként a programozás folyamatát megörökítő fényképeket is láthatunk az oldalakon. A kiadvány külső és belső borítóját a három fiatal zenészt ábrázoló apró fekete-fehér fotók kollázsa díszíti.

Az összkép – az említett különlegességek és visszásságokkal együtt – egy érdekes kiadvány, ami mindenképpen megér egy próbát.

1. Act 5.1 [40:00] 2. Act 5.2 [40:00] 3. Act 5.3 [40:00] 4. Act 5.4 [40:00] 5. Act 5.5 [40:00]

belorukov.blogspot.com
myspace.com/wozzeckuniverse
intonema.org

Dmitriy Krotevich – Olgoi-Khorkhoi

Juhász László 2013 július 31.

Intonema | int006 | 2013

A szentpétervári Dmitriy Krotevich első kézzel fogható formátumban megjelent szólólemeze legalább annyira izgalmas, mint a Góbi-sivatag kietlen vidékein garázdálkodó halálféregről, az Olgoï-Khorkhoïról szóló mongol tündérmesék. Izgalmas és megfoghatatlan. Bő félórás munkájával ennek a népszerű kriptozoológiai talánynak állít zenés emléket Krotevich, szerencsésen elkerülve bármiféle, a homokban élő csúszómászó bestia obskúrus legendájára reflektáló hatásvadász, urambocsá’ infantilis zenei megoldást.

A ’83-as születésű Krotevichről korábban a harmadik Wozzeck-album kapcsán írtunk, mint a Belorukov-Ershov duó Comics című lemezén vendégszereplő rézfúvósról. Bár a zenész eredeti hangszere a harsona, manapság már inkább preparált lemezjátszókkal és önmagukba visszacsatolt keverőpultokkal kísérletezik – az Olgoi-Khorkhoi is ezek használatával készült. Dmitriy Krotevich fiatal kora ellenére (vagy éppen azért) legalább akkora zenekarhalmozó projektember, mint Ilia Belorukov: korábban a Ptherodaktile Voice élén játszott dzsessz-rockot, a The Soaps-szal dzsesszt és funkot, a Dots & Lines kvartettel pedig radikális szabaddzsesszt. Jelenleg legaktívabb formációi az improvizált zenét játszó Wooden Plants trió, és az absztrakt elektronikában utazó Punktieren duó. Tavaly két szólólemeze jelent meg digitális formában, a zajos Codebusters, és a valamivel szelídebb hangvételű Introspect. Emellett foglalkoztatja a vizuális-, ezen belül is a videóművészet; Facebook-oldalának tanúsága szerint megszállott pc-dzsankiként leginkább elavult hardverek, játékkonzolok, és idejétmúlt számítógépes programok hozzák lázba.

A négy részre osztott Olgoi-Khorkhoi során Krotevich magabiztos, de óvatos kézzel, megfontoltan navigálja végtelenül leegyszerűsített, mégis feszültséggel teli zenéjét. Néhány hangrétegből épül csupán a darab: halk, észrevétlenül fejlődő fehér zaj, egészen puhára torzított mély búgások, kattogás, egy-egy sercegés, mindez visszafogottan és határtalanul tisztán. Szembetűnően kiegyensúlyozott és lassú itt minden. Az önmagába visszakötött keverő használata miatt Toshi Nakamura neve óhatatlanul felmerül, de Krotevich zenéje kevésbé nihilista, inkább akciódúsabb, karakteresebb, megkockáztatom: izgalmasabb. A részek diszkrét tagolásának, az epizódszerűségnek nincs különösebb jelentősége, csupán hallgatói kényelmet szolgál, bár a 33 perces korong végighallgatása nem hiszem, hogy bárkinek is nehezére esne. Semmi forradalmi, mégis kimagasló. És hogy a hallottak hogyan kapcsolódnak a mongol halálféreghez és a róla szóló mendemondához? Ezt minden bizonnyal csak Dmitriy Krotevich tudná megválaszolni.

De nézzük ezt a rejtélyes teremtményt, ami Krotevich fantáziáját is megmozgatta. A sztori a szokásos: a mongol halálféregről már mindenki hallott, de még senki nem látta. A legelső tudományos igényű írásos emlék 1926-ból származik: Roy Chapman Andrews amerikai őslénykutató, felfedező-kalandor, az Amerikai Természettudományi Múzeum későbbi igazgatója két útikönyvében is említést tesz a lényről, ami állítólag a Góbi-sivatag kopár vidékein veszélyezteti az állatok és a nomád pásztorok életét. A közel egyméteres, vérvörös színű féreg, aminek a bőrét sötét pöttyök és foltok tarkítják, számos mongol szépirodalmi forrásban is fellelhető. A negyvenes évektől írók, biológusok és hobbi-kriptozoológusok szerveztek expedíciókat az óriásféreg felkutatására – természetesen minden alkalommal sikertelenül. Bárhogy is legyen, a Olgoï-Khorkhoï egyelőre a Góbi-sivatag Jetije, bár számos kriptozoológus úgy gondolja, hogy ha létezik is, akkor minden bizonnyal egy hüllőről, méghozzá egy, a talajban élő ásógyíkfélék (Amphisbaenia) közé tartozó féreggyíkról lehet szó.

Visszatérve a zenéhez, a külső lemezborítón a mongol származású Solongo Monkhooroi akrilfestményének reprodukciója látható, a belső borítóba csúsztatva pedig ugyanennek a fekete-fehér ceruzavázlata. Érdekes. Bár hogy Krotevich minimalista zajzenéje minderre hogyan reflektál, az számomra nem derül ki. És lehet, hogy ez nem is baj.

1. Olgoi-Khorkhoi, Part 1 [6:34] 2. Olgoi-Khorkhoi, Part 2 [8:32] 3. Olgoi-Khorkhoi, Part 3 [10:20] 4. Olgoi-Khorkhoi, Part 4 [7:35]

krotevi.ch
intonema.org

Atolón – Concret

Dusted Hoffman 2013 január 2.

Intonema | int004 | 2012

Örömteli visszatérés. Nekem is, és valószínűleg nekik is. Ruth Barberán, Ferran Fages és Alfredo Costa Monteiro triójának 2004-es bemutatkozó munkáját, és az egy évre rá megjelent Istmo című albumot annak idején rengeteget hallgattam éjszakánként; valósággal lenyűgözött, amit műveltek, aztán valahogy szem elől tévesztettem az Atolónt. Mintha egyre kevesebbet játszottak volna, és a zenéjük megjelentetésével is felhagytak volna. Idővel ugyanezt éreztem a tagok duóival, a Barberán és Costa Monteiro alkotta I Treni Inertivel, illetve a Cremasterrel, ami Fages és Costa Monteiro kettőse. Tavaly viszont, hosszú szünet után, mindhárom együttes új lemezzel jelentkezett. A Cremaster mindjárt kettővel is.

A Concret a szentpétervári Intonema minilabel negyedik kiadványa, és a második olyan korong, amin zeneileg semmilyen szinten nem működik közre Ilia Belorukov és/vagy Mikhail Ershov, a kiadó két alapítója. A szintén tavaly megjelentetett Ulher-Boubaker duólemezzel az Intonema időközben abszolút nemzetközi szintre emelkedett, katalógusa pedig egyre izgalmasabban alakul. Míg az előző kiadvány felvállalása Ershov döntése volt, az új Atolón album Belorukové. Kitűnő választás, nem vitás. Az Atolón visszatérését pedig csak hangsúlyosabbá teszi, hogy a triónak néhány héten belül egy másik korongja is megjelenik, amit az ír-svéd Chip Shop Music kvartett zenészeivel – Martin Küchen, Paul Vogel, David Lacey és Erik Carlsson – együttműködve rögzítettek. Hát így.

Izgalom ide, nosztalgia oda, a legelemibb kérdés: a közel hét éve kiadott Semisferi című lemez után hogyan, merre alakult a barcelonai trió zenéje. Sajnos vagy sem, ezt még nem döntöttem el: semerre. Hét esztendő nagy idő, ilyenkor szükségszerűen vár valamit az ember. Konceptuális előrelépést, hangzásbeli fejlődést, hangszerpark-bővítést, bármit, akármit, valamit. Barberán, Fages és Costa Monteiro viszont ugyanazt játssza, mint amit durván egy évtizeddel ezelőtt. Trombita, lemezjátszó, tangóharmonika, mindez rengeteg preparátummal, tárgyakkal és persze nem-konvencionális hangszerhasználattal. Zenéjük továbbra is csikorgó, fémes hangzású, hosszan kitartott hangokból épülő akusztikus drone.

Az Atolón még mindig a közel tökéletes egyensúly triója (lásd még: △). A triófelállást az egyik legkényesebb összeállításnak gondolom: a lendület mellett nagy hangsúlyt kell kapnia az egyensúlynak, a természetes és egészséges összhangzásnak. Fokozottan igaz, hogy nélkülözhetetlen a mértéktartás, az intelligencia és a zenésztárak alapos ismerete. Ami az Atolónban mindig is felülmúlhatatlan volt, az az, hogy mennyire egyensúlyban van a három hangszeres. Miközben játszanak, egy nagyon keskeny ösvényen haladnak, amiről egyikük sem lép le. Eszményi harmóniában sodródnak, összekapaszkodnak, pontosan érzik, mikor és merre kell lökni-húzni a másikat. Nem a zene sokszínűségén van a hangsúly, éppen ellenkezőleg: az egyneműségen. Hárman – egyek. Ez Barberán, Fages és Costa Monteiro hármasának a zsenialitása, de gyorsan hozzá is tenném: ez volt nyolc-tíz évvel ezelőtt is. A legkevésbé sem hajlandóak változni – és hogy ez jó vagy sem, mondom, még nem tudom.

Bármennyire is ambivalens érzéseim vannak egyelőre a Concret lemezzel kapcsolatban, öröm újra együtt hallani ezeket a zenészeket. Legalább akkora, mint remélhetőleg hamarosan kézbe venni az I Treni Inerti (Barberán és Costa Monteiro) Luz Azul című albumát, illetve a Cremaster (Fages és Costa Monteiro) Live At Audiograft koncertlemezét és az Angharad Davies hegedűssel közösen készített Pluie Fine című munkáját. Ezek mindegyike nemrég jelent meg ugyanis.

1. Concret [34:28]

ferranfages.net
costamonteiro.net
intonema.org

Birgit Ulher | Heddy Boubaker – Axon

Dusted Hoffman 2012 március 14.

Intonema | int003 | 2011

Birgit Ulher német trombitás és Heddy Boubaker francia szaxofonjátékos a neurobiológia felé vette az irányt – ha zenéjükön ez nem is feltétlenül hallatszik, a név- és címadásból egyértelmű. Mára stabilan működő duójuknak a Myelin nevet, második lemezüknek az Axon* címet adták. A két zenész szerteágazó, de még bőven áttekinthető munkásságának egy részét ismerve a legkevésbé sem okozott meglepetést az Axon anyaga. Hogy ez jó vagy sem, nehéz kérdés, én inkább az utóbbi felé hajlok.

A szentpétervári Intonema label harmadik kiadványával zeneileg és földrajzilag tovább bővítette katalógusának kínálatát, még ha ez első körben nem is volt célzatos. Ilia Belorukov tavaly Szegeden elmondta: Ulher és Boubaker jelen anyagát eredetileg a moszkvai Mikroton jelentette volna meg, de a kiadót vezető Vlad Kudryavtsev az utolsó pillanatban átpasszolta a kiadás lehetőségét neki, ő pedig Mikhail Ershov társaságában örömmel vállalta a produceri, kiadási és terjesztési munkálatokat. A példányszám és a csomagolás tipikusan intonemás: 250 kópia, a borító belsejében pedig ismét ott a jellegzetes i-betűs kivágás.

A Myelin duó zenészei kiterjesztett technikával szólaltatják meg hangszereiket, tompítókat, preparációkat, különböző anyagú és méretű tárgyakat használnak, Ulher ezeken kívül egy analóg AM/FM zsebrádiót és hangszedőket is alkalmaz. A trombitás és az alt szaxofonos interakciói rendkívül személyesek, kétségtelen, egy nyelvet beszélnek. Végtelen invencióval festenek formákat, szöveteket, színeket; sejtbiológiai párhuzamnál maradva, ezt az egészen megfoghatatlan, mégis figyelmet lekötő zenét kizárólag mikroszkóppal – vagyis közeli, alapos hallgatással – érdemes tanulmányozni. Amit hallunk, az hét 6-8 perces agyat megcélzó változatos impulzus, bő háromnegyed órában. A hanganyag feltétlenül nívós, a nagy meglepetések viszont számomra elmaradtak.

Talán érdemes megemlíteni, hogy a 2010 júliusában a hamburgi Red Room Studioban rögzített felvétel egyike Heddy Boubaker utolsó „szaxofonos” munkáinak, ugyanis a Toulouse-i zenész egészségügyi okokból a fúvós hangszerekről moduláris analóg szintetizátorokra és basszusgitárra váltott.

* Az axon az idegsejt kitüntetett nyúlványa, amely akciós potenciál generálására, gyengítetlen továbbítására, és – speciális végződései segítségével – átadására képes. Az axonokat az elektromosan szigetelő myelinhüvely borítja, amelyet az oligodendroglia-sejtek nyúlványai alkotnak, és ami a fehérállomány jellegzetes színét is adja.

1. Impulse 1 [5:55] 2. Impulse 2 [7:16] 3. Impulse 3 [8:08] 4. Impulse 4 [8:04] 5. Impulse 5 [6:41] 6. Impulse 6 [5:54] 7. Impulse 7 [6:12]

birgit-ulher.de
boubaker.net
intonema.org

Thomas Buckner | Edyta Fil | Ilia Belorukov | Alexey Lapin | Juho Laitinen – Bewitched Concert

Juhász László 2011 október 27.

Intonema | int002 | 2011

Az Intonema első kiadványa kapcsán arról írtunk, hogy Ilia Belorukov szentpétervári szaxofonos és társai tinédzseres lendülettel dagonyáznak a zajban, végtelen tehetségű csodagyerekekként mennek neki mindannak, amit általában dzsessz-punknak hívunk. A kiadó második megjelenése már teljesen másról szól: nagyon is felnőttes minimalista szabadzenét, vagy ha akarom, kortárs komolyzenét hallunk – kérdés, honnan közelítünk.

A spontán szerveződött nemzetközi kvintett tagjai a ma zenéjének legkülönbözőbb irányaiból érkeztek: Thomas Buckner, a konvencionális vokális technikákat elvető amerikai énekes-hangperformer baritonjával az elmúlt negyven évben kamara és nagyzenekarokban, dzsesszprodukciókban működött közre – kétségtelen, ő a zenekar nagy öregje, a kvintett legtapasztaltabb tagja. A fiatalok, Edyta Fil lengyel fuvolás, Ilia Belorukov szaxofonos és Alexey Lapin zongorista (ők ketten oroszok), és Juho Laitinen finn csellista zenei érdeklődése már jóval szerteágazóbb, hiszen a klasszikus és modern komolyzenétől a szabaddzsesszen és a portugál fadon át a zajos heavy metálig számtalan zenei stílusban alkotnak.

A lemez fülszövege szerint a formáció olyannyira hirtelen és valószínűtlenül szerveződött, hogy eredetileg a szentpétervári Experimental Sound Gallery-ben tartott kétrészes koncert első felében Edyta Fil szóló fuvolára írt kompozíciókat, a másodikban pedig Fil, Belorukov és Lapin rövid, közös improvizációkat játszott volna. Ekkor tűnt fel a színen Buckner és Laitinen, akik borítottak mindent, és végül egy negyven perces rögtönzött műsort adtak a lengyel-orosz trióval közösen. Akinek bármi kétsége van az alkalmi kvintett fellépésének sikere felől, vessen egy pillantást az album címére: Elvarázsolt koncert. És tényleg az, a varázslat akkor este kétségtelenül működött.

A rögzített fellépés körülményei tehát több mint rendhagyóak – nem csak a zenét, de magát az együttest is a pillanat, az alkalom szülte. Ez persze érződik is. A három részből álló rögtönzött darabnak sok-sok tétova, merev és esetlen pillanata van, de a produkció ettől olyan nagyon emberi és izgalmas. Mintha bármelyik pillanatban szétesne, kudarcba fulladna az összjáték, mégis mindig van valaki, aki visszarántja vagy átlendíti a zenét a holtponton. Az öt játékos mintha borotvaélen táncolna, lélegzetvisszafojtva hallgatjuk a drámával teli zenét, de a mutatvány végül sikerül, az intuíció beigazolódik, a varázslat működik.

Akusztikus hangszereket hallunk, amiket hagyományos módon szólaltatnak meg a játékosok. Nincs elektronika, nincsenek vágások, csak egy naturális hangfolyam. A cselló és a pianínó mélyről zúgó, drone-szerű alapot ad; miközben a fuvola, az alt szaxofon és Thomas Buckner hangjai teljes kiszámíthatatlansággal bukkannak fel és tűnnek el. A hangszeresek a produkcióból közel azonos arányban vállalnak részt, mindegyiküknek önálló szókészlete, saját története van – öt egyenrangú, autonóm, kifogástalan zenei képzelőerővel megáldott zenész játékát halljuk.

A 2009 novemberében rögzített Bewitched Concert egy furcsa, de tagadhatatlanul eredeti és kalandos utazás, amit talán valamiféle misztikus ihlet vezethetett. A résztvevők nem utasítottak vissza semmit, egymás irányába nyitottan álltak színpadra, és bátran vállalták a kockázatot, szülessen bármilyen minőség is a közös zenélésből. Módfelett példás hozzáállás.

A Bewitched Concert a második izgalmas anyag egy most indult lemezkiadótól. Ahogy mondani szokták: eddig jó, kettőből kettő. Belorukov Szegeden elárulta, hogy az Intonema következő kiadványa Birgit Ulher német trombitás és Heddy Boubaker francia szaxofonos duójának legújabb munkája lesz. Ez az első két megjelenéshez képest megint nagyon más. Egyelőre nem tudom biztosan, hogy mit gondoljak a label és Ilia következetességéről, és azt sem, hogy egyáltalán van-e értelme ilyesmiről gondolkodni. Elvégre a változatosság gyönyörködtet.

1. Part I: Epilogue [20:54] 2. Part II: Dedication [9:48] 3. Part III: Transfiguration [9:09]

thomasbuckner.com
belorukov.blogspot.com
alexeylapin.ru
juholaitinen.com
intonema.org

Wozzeck – Act III: Comics

Juhász László 2011 október 26.

Intonema | int001 | 2011

A Wozzeck Ilia Belorukov szaxofonos és Mikhail Ershov basszusgitáros kísérleti szabadcsapata. A fiatalos lendülettel játszó szentpétervári zenekar felállása meglehetősen képlékeny, az elmúlt két-három évben a dobosok és a gitárosok jöttek-mentek, a két biztos pont csak Belorukov és Ershov volt. A Wozzeck harmadik kiadványán kettejük mellett összesen négy vendégzenész, és két remixer szerepel.

A Wozzeck lemezét hallgatva szinte hihetetlennek tűnik, hogy ugyanaz a Belorukov közreműködik rajta, aki tegnapelőtt a szegedi Grand Café mozitermében játszotta szinte csönd közeli, a Wandelweiser kollektívával meglepően közeli rokonságot mutató zenéjét. A Wozzeck projekt duzzad az energiától, a játékosok lubickolnak a kiválóbbnál kiválóbb zenei ötletekben. Hogy érzékeltessem a kontrasztot, a Comics albumot hallgatva a norvég Smalltown Superjazzz kiadó olyan jellegzetes produkciói jutottak eszembe, mint a Diskaholics Anonymous Trio, az Original Silence, vagy az Offonoff. Emellett jól érezhető Zorn PainKillerének, vagy éppen az olasz Zu trió hatása.

Ershovék eddig két, mp3 formátumban ingyenesen letölthető albumot jelentettek meg: a 2007-es első felvonást a moszkvai Clinical Archives, a 2010-es folytatást pedig a washingtoni Zeromoon vállalta föl. Az Act III: Comics Belorukov saját, Intonema nevű lemezkiadójának első korongja – immár cd (és nem cd-r) formában. A kiadvány csomagolása egy kihajtható óriásképregényt is rejt, de erről majd később…

A lemez két részből áll. A kiindulási pont a 23 perces Comics című darab, ami összesen 47 rövidke, 2008 és 2010 között rögzített részletből áll. A végeredmény egy izgalmas montázs, amiről akár azt is gondolhatnánk, hogy egy egyszeri előadás szerkesztetlen eredménye. Egymás után sorakoznak a csapat egészen hajmeresztő témái, a váltások élesek, a darab fragmentált, mégis koherens, egész. A duó mellett négy vendég játszik: Dmitriy Krotevich harsonás, Maria Grigoryeva hegedűs, Dmitriy Vediashkin gitáros, és Mikhail Tsypin vokalista-hangperformer.

A korong második fele egy remix, ami az eredeti darab részleteiből építkezik, de nem kizárólag azokat használja, sőt. A Comics építőkockáival Arturas Bumšteinas és Piotr Kurek játszadozik, akik a különböző szoftverek mellett olyan hangszereket is használnak, mint a klarinét, a hegedű és a villanyorgona. Kettejük remixe egy teljesen más hangulatot és minőséget eredményezett: a forrás elemei szinte felismerhetetlenek, a végeredmény egy végtelenül nyugodt, csilingelős, Four Tet-szerű kompozíció.

Ahogyan az sejthető volt, a 47 rövid rész (vagy inkább „kép”) és a borítóba hajtogatott képregény valamilyen módon kapcsolódik egymáshoz. Victor Melamed moszkvai illusztrátor munkája 47 fekete-fehér képkockából áll, az akciódúsnak tűnő sztori első pillantásra nem egészen egyértelmű, de van benne autó, helikopter, robbanás, fegyver, verekedés… És ekkor döbbenünk rá: valójában a Comics grafikus kottáját tartjuk a kezünkben. A repeat gombot megnyomva végül minden értelmet nyer, a képregény és zene cselekménye tökéletes párhuzamban fut. Tagadhatatlanul ötletes.

Bölcsen átgondolt kompozíciós technika, magabiztos hangszerhasználat, fiatalos lendület. Csillagos ötös.

1. Act III: Comics [23:00] 2. Act III: Remix [10:33]

belorukov.blogspot.com
myspace.com/wozzeckuniverse
intonema.org

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.

Legutóbbi kommentek

Michel Wintsch & Road Movie feat. Gerry Hemingway

Juhász László
2004. március 7.

Klaus Janek – Caspar

Juhász László
2006. július 29.

Új londoni lemezkiadó indult Fataka néven

Juhász László
2012. október 11.

A Winds Measure Recordings tavaszi újdonságai

Dusted Hoffman
2016. április 15.