Gilbert Isbin | Jeff Gauthier | Scott Walton – Venice Suite
Jazz’halo | TS024 | 2006
Melodikus szabadzenét ígér a Venice Suite sajtóanyaga, a belga Gilbert Isbin vezette akusztikus trió pedig a pr-ígérethez hűen, egészen kedvező benyomást keltve, két összetett szvittel és tíz különálló rövidke, de a legkevésbé sem meglepetés mentes kompozícióval szerepel a belga Jazz’halo és a dél-kaliforniai Cryptogramophone label közös produkciójaként megjelent korongon. A főként akusztikus gitárokon játszó Isbin tavaly egy Avoid A Void című lemezzel is jelentkezett, amin Fourier Philip tekerőlantossal zenél; a két produkció közül a Venice Suite az élettel telibb, a sziporkázóbb, így egyértelműen az izgalmasabb is.
A Gilbert Isbin nevéhez köthető lemezkiadványok száma lassan a húszhoz közelít, zenéjét a kezdetektől fogva a “kortárs komolyzene” és a “modern dzsessz”, illetve a “komponált zene” és a “rögtönzött zene” kettőssége jellemzi, kompozícióiban a poliritmia, a bizarr hangeffektusok sokasága éppen úgy megtalálható, mint a már-már dagályos melódiák vagy a színes harmóniák. Szólóprodukciói mellett több duó és trió formációt vezet, alkalmi kollaborációs partnerei közül külön kiemelendő Szabó Sándor és Major Balázs, akikkel egynéhány évvel ezelőtt két albumot is készített (Constellation és The Clear Perception Of Provenance Within). Jeff Gauthier komponitsa, producer (ha jól sejtem, akkor neki nem kevés köze van a magas presztízsű Cryptogramophone kiadóhoz), ám itt elsősorban mint hegedűjátékos van jelen. Klasszikus képzettségével egyszerre tagja a Los Angeles Mozart Orchestrának és a Nels Cline zajgitárossal alapított Quartet Music zenekarnak. A Venice Suite felvételein akusztikus basszusgitáron, és esetenként zongorán játszó Scott Walton számomra csak a Cosmologic zenekarból ismerős, de válogatott diszkográfiája tanúsága szerint már számtalan általam nagyra tartott zenésszel (Wadada Leo Smith, George Lewis, Gerry Hemingway stb.) játszott, és neves lemezkiadóknál (Cadence Jazz, Soul Note, Nine Winds stb.) publikált anyagokon közreműködött.
A 2005 novemberében – mindössze két délután alatt – rögzített lemez három egymáshoz nem kapcsolódó, jóleső szentimentalizmussal telített, ám kalandosan kacskaringózó Isbin-kompozícióval indít, amiket rögtön a címadó, háromtételes “The Venice Suite” követ. A szvit mindössze hét perces, játékideje mégis mintha legalább a duplája lenne ennek, hiszen annyi-annyi apró szépség történik a klasszikus gyors-lassú-gyors felépítésű darabban. A három húros hangszer (Walton itt kizárólag zongorájának belső húrjain játszik) már-már drámai atmoszférát teremt, melyet csak a következő zeneszám, a “When All Is Said And Done” direkt-negédes dallamvilága old fel valamelyest. A zenészek a 2-4 perces tételekben izgalmas, “egyszerre és egyfelé mozduló” improvizációs stratégiákat alkalmaznak, melyek közül kivételes sikerültsége jogán feltétlenül megemlítendő a szintén háromrészes “The Brugge Suite”, amiben igazából csupán két hangszeres közreműködik, hiszen ez a darab dokumentálja Isbin és Gauthier kezdeti, kifogástalan kimunkáltságú gitár-hegedű duójának együttzenélését, melyből később a lemezen játszó trió alakult. Talán meglepő lehet, de ennyi kiváló Isbin-szerzemény és kollektívan rögtönzött kompozíció után a lemezt Nick Drake “River Man” című, eredetileg a ’69-es Five Leaves Left albumon megjelent, jelentősen áthangszerelt klasszikusa zárja.
A korong külső borítóján látható fotográfia – Beth Herzchaft munkája – tökéletesen visszadja a trió zenéjének lényegét. Az ötlet egyszerű, számtalanszor fel- és elhasznált, ezúttal mégis telitalálat: a kép tengervízről visszatükröződő, fejjel lefelé látható pálmafákat ábrázol, amiknek kecses törzse, mintha pihenés nélkül ringatózna az állandóan hullámzó, fodrozódó víz tükrében. Az Isbin-Gauthier-Walton trió zenéje is leginkább egy jólesően elváltoztatott tükörképhez hasonlít, ami nem a valóságot veri vissza, furcsa torzítása visszont a legkevésbé sem bántó.
A Venice Suite kivételesen őszinte kamarazene, valahol a kortárs komolyzene és a különleges mód kreatív dzsessz között. Csak ajánlani tudom.
1. Gift To The Fall [5:41] 2. Invitation [2:54] 3. Knomish [2:52] The Venice Suite: 4. Ah Chez [2:23] 5. Reflection At Maribou’s [1:55] 6. Venice In Bloom [2:31] 7. When All Is Said And Done [3:20] 8. Shine [4:13] 9. Open Mind [3:15] The Brugge Suite: 10. Begijnhof Sonnet [1:21] 11. In The Evening [1:59] 12. The Swan’s Delight [2:31] 13. Why Was That [4:42] 14. Invocation [3:21] 15. Cute Movements [2:46] 16. River Man [4:14]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
