Ease: Klaus Filip | Noid – No No No, No
Mikroton | mikroton cd 52 | 2016
Moszkván keresztül érkeztek hozzánk Bécs jellegzetes hangjai egy jubileumi megjelenés formájában. A jellegzetes és a jubileumi szó máris széljegyzetet igényel: ha az osztrák főváros jellegzetes kísérleti zenészeiről vagy meghatározó hangjairól beszélünk, akkor Klaus Filip és Arnold Haberl, azaz Noid neve az elsők között juthat az eszünkbe. A bécsi Klingt művészkollektíva, a nickelsdorfi Konfrontationen fesztivált kísérő soundart események, valamint a kleylehofi Reheat fesztivál két fáradhatatlan ötletembere az elmúlt bő egy évtizedben megszámlálhatatlan kollaboratív munkában vett részt, de duójuk az egyetlen olyan formáció, ami pontosan tíz éve aktívan, megszakítások nélkül működik.
Tíz év ide vagy oda, bármennyire is hihetetlen, de Filip és Haberl egészen mostanáig várt bemutatkozó albumuk kiadásával. Az elmúlt évtizednyi közös munkát most ezzel a koronggal ünnepli a két zenész duója, ami az évek során nevet is kapott: Ease. A No No No, No érdekessége, hogy mindkét hangművész a Klaus Filip által fejlesztett, szerzői jog által védett, de ingyenesen elérhető szoftvert használja, ami korábban Lloopp néven vált ismertté, és amit többek között olyan meghatározó laptopzenészek használnak, mint Christof Kurzmann vagy éppen Christian Fennesz. A hangszerként funkcionáló szoftver időközben több módosításon ment keresztül, mostanra valamelyest a neve is megváltozott: manapság már Ppooll-két van a legtöbb helyen feltüntetve, mint ahogyan e lemez elülső borítóján is. Arnold Haberl eredeti hangszere a cselló, eddig megjelent munkáinak döntő többségén csellón játszik, de dolgozott már előre rögzített környezeti felvételekkel, illetve konceptualista hangművészként magával a tér és a környezet atmoszférájával is. A No No No, No az első olyan anyag, amin Haberl a Ppooll szoftvert használja, méghozzá a program megálmodójának társaságában.
A szoftver segítségével a két zenész kristálytiszta elektronikus hangokat és finoman módosított környezeti felvételeket sző egybe, aminek az eredménye egy körmönfontan szövevényes, mégis határtalanul letisztult, és izgalmasan titokzatos hangkulissza. Filip és Haberl zenéje olyan egyszerű elemekből generál hipnotikus légkört, mint az alig hallható szinuszhullámok, a statikus fehér zaj – amit nevezhetünk akár véletlen zajnak is -, illetve az apró digitális zörejek, csippanások, pattanások, kattanások, sercegések. Az Ease tagjai előszeretettel játszanak a hangerővel és a csenddel – így a legalapvetőbb ötletek felhasználásával állítanak elő egy éterien tiszta és törékeny, mesterien mértékletes és visszafogott többdimenziós teret, vagy éppen abszolút ürességet. Hagyományos értelemben vett zenei mozzanatok itt nemigen történnek, az album mégsem esemény-, és pláne nem izgalommentes. A hosszasan kitartott magas digitális sípolások vagy éppen mély búgások mellett mikroszkópikusan felnagyított környezeti felvételek jelennek meg, amiknek az eredete mindig beazonosíthatatlan marad, képzavarral élve, minden esetben csak a nagyközelit halljuk, a nagytotált soha.
A páros bemutatkozó munkája két jól sikerült élő fellépés anyagából lett összeállítva. A korong első felén helyet foglaló bő félórás Never című darabot Ilia Belorukov rögzítette a 2014-es szentpétervári Teni Zvuka fesztiválon, ami rendézvénynek már az alcíme is beszédes: néma zenék nemzetközi fesztiválja. A második tételt, a közel 25 perces Ever című részt pedig Vladi Tchapanov és Dieter Kovačič, azaz dieb13 vette fel a 2015-ös bécsi Klingt.org fesztiválon, vagyis Filip és Haberl hazai pályán, helyi hallgatóság előtt játszott. A két felvétel egységesen makulátlan hangminőségű, a koncert közönsége és a tér nem érzékelhető, amit a zenészek abszolút csendnek szántak, az otthon, a lemezen is az.
Az Ease zenéje bármennyire is csendes és már-már szándékosan nihilista, többet mond ezer szónál: hallhatóan a két zenész mérhetetlenül sokat tud a digitális hangok, és úgy általában a hangok fizikai természetéről, pszichoakusztikáról és az emberi térhallásról, valamint a mai digitális zenekészítés lehetőségeiről. Klaus Filip több mint húsz éve dolgozik szinuszhullám-szintetizátorokkal és interfészekkel, megszállottan kutatja a tiszta és a generált digitális hangokat. Vele szemben Arnold Haberlt sokkal inkább a hétköznapi mechanikus eszközök által létrehozott hangok érdeklik, legyenek azok egyszerű ventillátorok vagy éppen légkondicionáló berendezések zajai. Kettejük kiindulási pontja bár nagyon is eltérő, esztétikai érdeklődésük hamar közös nevezőre lelt. Ezt a lecsupaszított, csak a legelengedhetetlenebb információt közlő, minimalista esztétikát tükrözi a kiadvány fizikai formátumának vizuális megjelenése, ami éppen úgy jellemzi a zenészeket, mint az albumot megjelentető orosz lemezkiadót dizájnbeli koncepcióját.
Az album címében érzek némi irónikus tiltakozást a duólemez megjelentetése ellen, de a Kurt Liedward által vezetett orosz Mikroton kiadó unszolására Klaus Filip és Noid kötélnek állt, és itt van a No No No, No, aminek abszolút létjogosultsága van a legkurrensebb kísérleti elektronikus zenék dokumentumainak a sorában.
1. Never [31:46] 2. Ever [24:23]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
