Pierre Bastien – Les Premiéres Machines 1968-1988
Musea | GA 8687 | 2007
A francia experimentalista Pierre Bastiennek egy olyannyira sajátos zenei világot sikerült kialakítania, amellyel tudtommal társtalanul áll az utóbbi évtizedek kísérleti zenéi között. Az imént említett „társtalanság” feltételezem, nem csupán Bastien zenéjéhez, hanem gyermekkorához is kulcsot ad: nehéz megállni, hogy az ember ne játsszon el a gondolattal, s valahol ne itt keresse ennek a furcsa, introvertált, ugyanakkor visszafojtottságában is gyönyörű zenének az eredőjét. Míg a többi tizenéves srác az aktuális slágerek hatására gründolt rockbandát, addig a már korán a dzsessz és improvizatív zenék iránt érdeklődő, magára maradt Bastien a fizikaszertár rekvizitumaiból és mechanikus építőjátékokból barkácsolt magának zenekart.
A másik kulcsszó talán az „anakronizmus”, és talán éppen ez az a korszerűtlenség, amely a tizennyolcadik századi francia irodalomból doktorált muzsikus zenéjét valóban formabontóvá avatja. A mechanikus szerkezetek hangjait hangszeres improvizációkkal ötvöző Bastien zenéje már-már mulatságos kontrasztot alkot azzal a közkeletű felfogással, amely hajlamos arra, hogy a zenei progresszió főcsapását általában az elektronikus zenével azonosítsa.
Pierre Bastien 1955-ben született Párizsban, felsőfokú tanulmányait a Sorbonne bölcsészkarán végezte. Amennyiben gyermekkori kísérleteit nem számítjuk, 1977-re datálható az első igazán jelentős mechanikus zenegép elkészítése, s amelytől kezdve folyamatosan bővül a sajátos hangszerparkja. Részt vesz jó néhány kísérleti és konceptualista zenei projektben, kiváltképp jelentősek Pascal Comelade-dal közös munkái (Bel Canto Orchestra), illetve főként kortárs táncelőadásokhoz szerez zenét (Dominique Bagouet Dance Company). A nyolcvanas évek közepén fog nagyszabású projektjébe, a Mecanium névre hallgató mechanikus nagyzenekar megépítésébe. Valóságos összművészeti vállalkozás, amely a kortárs zenétől a szobrászaton át a videóművészetig ível. Többszörös rétegzettséggel bíró konceptualista opus, amely egyszerre idézi a korai burleszkfilmek mechanikus trükkjeit, Jean Tinguely neodadaista gépfantáziáit, Harry Partch hangszerszobrait, a minimalista, repetitív zene klasszikusait és az elektroakusztikus zene pionírjait. A kilencvenes évekre már közel nyolcvan „tagúra” bővülő orkesztra bejárja a világ jelentősebb kortárs galériáit és kísérleti zenei fesztiváljait az Egyesült Államoktól egészen Japánig. Művészi sokoldalúságát jelzi azon művészek sokfélesége is akikkel együttműködni volt alkalma az évek során, köztük megtalálhatjuk Pierre Sorin videóművészt, Issey Miyake divattervezőt vagy az avantgárd rockzene jeles alakját, Robert Wyatt-ot. Lemezei pedig kiváló lenyomatai Bastien zenei kísérleteinek. A maga paradoxitásával együtt jellemző, hogy kilencedik, 2005-ös albumát – amely nemes egyszerűséggel és nem kevés iróniával a Pop címet kapta – a kísérleti elektronikus zenék nagy presztízsű kiadója, a Rephlex gondozta.
A 2007-es Les Premiéres Machines című album a korai, 1968 és 1988 közé eső két évtized zenei terméséből és kiadatlan felvételeiből válogat. Az ezekhez alapot szolgáltató szerkezetek összecsavarozott fémlemezekből (ezek a nálunk talán kevésbé ismert Meccano-játék elemei) fogaskerekekből, és egyszerű áttételekből összeállított és lemezjátszómotorral hajtott konstrukciók voltak, amelyek főként ütőhangszerekként és xylophonként működtek, de gitár-, hárfa- és zongorahúrokat is képesek voltak megpendíteni. A multi-instrumentalista Bastien szóló improvizációi ezzel a repetitív alappal alkotnak szerves egységet. Bastien többnyire kedvenc hangszerén, a trombitán játszik. (Egy zenekritikus Bastien zenéjét félig tréfásan mint Louis Armstrong találkozását a dadaizmussal méltatta.) A fúvós hangszeren kívül zongora, szájharmonika, hegedű, cselló és tangóharmonika csendül fel, de például a Mecanium-projektben a távol-keleti hangszerek jutnak kiemelt szerephez.
Az album egy cím nélküli, alig több mint két perces darabbal nyit, amelyet ha hinni lehet a kísérő információnak, Bastien 1968 májusában, azaz 13 éves korában rögzített. Ez az egyszerű kis kompozíció, amely olyan, mint egy robotgyerekeknek írt altató, már jól előrevetíti Bastien melankolikusan szép zenéjének világát. A kattogó, csilingelő gépek monotonitása és Bastien visszafojtott hangszeres játéka remek kis kompozíciókat alkotva talál egymásra, hipnotikus minimál dzsessztől (Talou VII) a szájharmonikás zörej-blueson (Blues Mécanique) át a kattogó folkig (Gypsy Rhythm, Caravan).
Ez a lenyűgöző válogatás is minden kétséget kizáróan bizonyítja: Bastien már pályafutása kezdetétől egy olyan művészi attitűdöt volt képes felmutatni és megőrizni, amely a maga anakronizmusával minden zenei trendtől függetlenül emelte a leginnovatívabb kísérleti zenészek közé.
1. Sans Titre [2:12] 2. Orphean Veranda – Extrait [2:31] 3. Lipophone [2:55] 4. Talou VII [4:08] 5. Blues Mécanique [3:15] 6. Udnie [1:21] 7. Alpinic Railway [2:42] 8. Musique Cinétique [4:51] 9. Mécano Ostinato [3:20] 10. Gypsy Rhythm [4:43] 11. Caravan [2:36] 12. Uni-Parc [1:56] 13. Au Prado [2:51] 14. Marimba Combo [3:30] 15. Mysteriana [6:57]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
