Fennesz – Venice
Touch | TO:53 | 2004
Christian Fennesz a nagy sikerű Endless Summer után ismét egy önálló szerzői albummal jelentkezett: a laptopvirtuóz jelen dolgozata – a két évvel ezelőtti Field Recordings 1995-2002 című retrospektív anyagot követve – ezúttal is az angol Touch kiadó gondozásában került kiadásra, talán végleg szakítva a bécsi Mego-val.
Fennesz pályafutása egy Maische nevű, improvizatív elemeket sem nélkülöző rockzenekarban indult, majd ’93-ban a formáció megszűnése után kezdett szólókarrierjébe. Bemutatkozó kislemeze, az Instrument ’95-ben, első nagylemeze a Hotel Paral.lel ’97-ben jelent meg a bécsi Mego kiadónál. Fennesz már ekkor több nagynevű művésszel dolgozott, csak néhány név a sorból: Peter Rehberg, Christian Zanési, Mika Vainio és Jim O’Rourke. 1999-ben a Mego-val közösen elnyerte a linzi Ars Electronica fesztivál egyik nagydíját.
Hűen eddigi munkásságához, Fennesz a Venice esetében is egy felettébb nyugtató hatású, kellemesen zajos anyagot hozott össze, természetesen most is felhasználva elektromos gitárjának hangjait az Endless Summer méltó utódjának tekinthető lemez egyes számaiban. Kétségtelenül Fennesz erőssége a különlegességben, sokszínűségben rejlik, amely segítségével az unalom legapróbb lehetőségeit is kiküszöböli. Ez a különlegesség Fennesz minden egyes alkotásában megfigyelhető, legyen az egy lemez vagy éppen egy élő prezentáció. Mind a 12 tétel nagyon komoly, mégis átlátható szerkezeti felépítéssel bír, amely több hallgatás után, világosan „kirajzolódik” a hallgató előtt. Egyszer kellemes, másszor fülsértő, majd a kellemesen fülsértő hangok áradatában mindig kiérezhetjük az Endless Summerre is oly jellemző meleg harmóniákat, amik szinte körülveszik a hallgatót, szónikus alapot adva egy kis álmodozásra.
A lemez nyitószáma, a Rivers Of Sand egy zúgós, ambientes hatású gyöngyszem, amelyből egy halk gitárdallam is kihallatszik. A Château Rouge a zenész dallamos, ugyanakkor zajos világának egyik mintapéldája, míg a City Of Light egy sokkal minimalistább, „úszósabb” hangzásvilágot mutat be. Az onsarából átvezető melankolikus Circassian, és a szintén rövidke onsay után a The Other Face következik, amelyben egy kicsivel érdesebb hangok is előtérbe kerülnek. Bravúros megoldásokat vehetünk észre a David Sylvian énekessel közösen készített Transit esetében is, ahol tökéletes összhangban, már-már kiegészítve egymást szerepel az énekhang és a zaj. Ugyanez a kettősség, a gitár melankolikus dallamai és az elektronikus zajok elválaszthatatlan harmóniája adja a lemez egészének szépségét is.
A The Point Of It Allt talán szomorúnak is lehet titulálni az egy-két igazán megkapó dallamnak köszönhetően. A Laguna nyers gitárszólója után, és a rövid asusu-t követően elérkezünk a lemez talán legvadabb szerzeményéig, a The Stone Of Impermanence-ig, ami méltó befejezését jelenti a Venice-nek.
Igazi álmodozós lemez.
1. Rivers Of Sand [4:42] 2. Château Rouge [6:40] 3. City Of Light [6:35] 4. onsra [0:20] 5. Circassian [5:49] 6. onsay [1:09] 7. The Other Face [3:26] 8. Transit [4:59] 9. The Point Of It All [5:02] 10. Laguna [2:56] 11. asusu [0:55] 12. The Stone Of Impermence [6:38]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
