Miguel A. García | Javier Pedreira – Atrikulunka
Triple Bath | TRB.042 | 2014
Miguel A. García baszk elektronikus zenész és Javier Pedreira spanyol gitáros alkalmanként Erra Fagus néven is működő duójának első nagylemeze a két zenész nem szakrendszerű eszközhasználatának és kísérletezésének kimerítő dokumentációja. Az alig háromnegyed órás Atrikulunka a két hangkeltő eszköz – vagy hangszer – egymás elleni felhasználási lehetőségeként is felfogható.
A. García számtalan formációban szólal meg a legkülönbözőbb stílusokban, mégis minden esetben a távolságtartás és a szűk spektrumon mozgó hangbéli gesztusok karakteresen jelennek meg nála. A fehér zajt különböző módon és intenzitással használja kísérleti munkáiban, ami olykor egészen indirekt módon érhető tetten. Pedreira játéka pedig a gitárjáték struktúrájának a paradoxona: a hangszer jelprodukálásának peremterületeit kutatja és feszegeti, mi az pont, ahol még bármilyen minimális, de artikulált hang jön létre.
Egy hét rövidebb tételből álló elektroakusztikus egymásnak feszülés változó intenzitású kronológiája az album. Az első tételben a hangnyomás és a feszültség fehér zajára szellős, visszhangos gitárgesztusok rakódnak. A két textúra küzdelme érezhető, ami átvezet a második tételbe. Valahogy olyan ez, mint a restaurálás, rétegek szűnnek meg, hogy másikak hangsúlyt kapjanak. Az elektronika drone-szerű vaskos kiterjedései folyamatos ellenpontjai a gitár karakteres, körülhatárolható hangjainak. Ez a kettősség az egész lemez narratívájára hatással van: magát a hangművészetet mint folyamatot két különböző aspektusból vizsgáló alkotó szándékosan nem lineáris módszert használ. Néhol már-már zavaróan erős a disszonancia, ám ez az album feszített karakterisztikáját határozottan erősíti.
A Tartalo című tétel, ami találóan a név mögött egy küklopszot sejtet, valóban egy óriási és nyomasztó lény érzetét kelti, ahol a gesztus és a kitartott, majd megszakított hangok folyton váltják, kioltják egymást. A gitár itt inkább fizikai hatás, ami időnként felszakítja az elektronika zajszövetét. A Zirri-Mirri már egy végtelenül részletekbe menően bemikrofonozott pszichedelikus éjszakai Kis-Balaton. A hangok a lemezen itt a legfinomabbak, és mintha a két ellenséges hangszer itt átjutna egy fordulóponton, és inkább közös elemzés, körüljárás van, semmint ütköztetés.
A Ninurta című kompozíció – ami egy sumer-akkád eredetű istentől kölcsönözte a nevét – egy hangeróziós tektonikai mozgás kezdete, ami az utolsó két tétellel kivezeti a hallgatót az albumból. A gitár és az elektronika itt már nem is különíthető el, mindkét hangszer a fizikai lehetőségeinek a határán jár, és az általuk produkált hangok is kevésbé artikuláltak. Az elektronikában váratlan intermezzók jelennek meg, amik végleg bebizonyítják, hogy egy valóban egymás ellen játszó duót hallunk, direkt kreált belső feszültségekkel. A lemez a maga szűk háromnegyed órájával is egy ívet ír le: kismértékű változtatásokkal és fokozódó diszharmóniával és váratlansággal egy valóban szabad improvizációs játék bontakozik ki a maga destruktív erejével. Bizonyos momentumokban megkérdeztem magamtól, hová is tart ez az egész, de az utolsó pár másodpercben érezhető valamiféle kiegyenlítődés, megnyugtató, valós lezárása az albumnak.
A görög Triple Bath gondozásában megjelent korong elülső borítójának grafikáját Elena Aitzkoa jegyzi, és tökéletes tükrözi mindazt, amit hallunk. Két egymásnak feszülő felsőtest, esetleges, de kemény vonalak; valamint kompozíciót sejtető, mégis esetleges struktúrájú ecsetvonások. Egy következetesen fésületlen, expresszív mozdulatsor.
Ez az album a karambol előtti tiszta villanás, amikor az értelem és az ösztön viaskodik. Ez a meg nem békélés adja az Atrikulunka nettó szépségét.
1. Erra Fagus [5:39] 2. Anzu [7:00] 3. Zirri-Mirri [6:34] 4. Tartalo [7:02] 5. Bocco Harauso [6:08] 6. Ninurta [6:57] 7. Ryn [4:22]
Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.
