24
February, 2017
Friday
Ictus | ICTUS 178 | 2016 Ahogy John Zorn írja a kiadvány fülszövegében, ez a negyven ...
Nur/Nicht/Nur | 116 06 15 | 2016 Strom. A szó egyrészt elektromosságot jelent németül, másrészt pedig ...
RareNoise | RNR061 | 2016 Három unortodox és meglehetősen radikális zenész munkáját kapjuk két különálló, mégis ...
Fou | FR-CD 18 | 2016 Daunik Lazro '85-ben megjelent Sweet Zee című albumának B oldalán ...
Clean Feed | CF373CD | 2016 Pascal Niggenkemper német-francia nagybőgős legújabb szextettjének bemutatkozó munkája az idei ...
Neurot | NR098 | 2016 Két nagyon nyers és nagyon radikális zenekar uniója jött létre ...
Triple Bath | TRB​.​042 | 2014 Miguel A. García baszk elektronikus zenész és Javier Pedreira ...
Trost | TR 137 | 2015 Sven-Åke Johansson svéd ütőhangszeres-zeneszerzőt valószínűleg legkevésbé a provokáció és a ...
Improvising Beings | ib33 | 2015 876 lehetne akár Rilai Szent János vagy I. Henrik német ...
GOD | GOD 33 | 2015 Már az albumot kézbe véve érződött a jóleső monokromitás és ...
Hideous Replica | HR4 | 2014 A legéleterősebb gondolat, ami az album meghallgatása után megmaradt bennem, ...
Soft | ST008 | 2015 A francia Saåad duóformáció 2010 óta tizenöt albumot jelentetett meg limitált ...
Emanem | EMANEM 5036 | 2015 Az idő próbája. Sokszor emlegetjük ezt, és még többször vagyunk ...
Lengua De Lava | Lava004CD | 2015 Három kazettakiadvány után itt a Lengua De Lava első ...
Creative Sources | cs322 | 2015 Berlinből érkezett a francia Justin Lépany első szólólemeze, amit a ...
Creative Sources | cs314 | 2015 Közönséges zene - a szó egyszerű, szerény, és a legkevésbé ...
Two Rivers | 003 | 2015 Sombersault - azaz szaltó. Ha létezik hivatalos definíció, akkor az ...
Nueni | NUENI #003 | 2014 Bryan Eubanks legújabb szólómunkája a berlini Nueni kiadó negyedik, már-már ...
Corvo | core 008 | 2014 „A zajok változatossága végtelen. Ma, ha hozzávetőleg ezer különböző masinával ...
Intonema | int012 | 2014 Andrey Popovskiy szentpétervári kísérleti zenész debütáló szólóalbuma a helyi Majakovszkij Központi ...
Hermes' Ear | aSB/HE 001 | 2014 Keith Rowe Megfestett események (Malované eventy) című brnói szólókiállításának ...
Humbler | humbler-001 | 2014 A San Francisco-i Street Priest trió debütáló kiadványa elektroakusztikus hangok zűrös ...
Nueni | NUENI #001 | 2013 A katalán Lali Barrière és a baszk Miguel A. García ...
Kye | KYE 30 | 2014 Rövidebb megszakításokkal ugyan, de gyakorlatilag két hete forog a nappalimban ...
Nueni | NUENI #000 | 2012 Jobb későn, mint soha - ahogy mondani szokás, ugye. Most ...
Confront | ccs 28 | 2014 Mindig érdekes olyan koncertfelvételt tartalmazó albumot kézbe venni, aminek a ...
Corvo | core 007 | 2014 És amikor már azt gondoltam, hogy Sophie Agnelnek, Nusch Werchowskának, ...
Creative Sources | cs253 | 2014 Nyolc akusztikus improvizáció. Nyolc előzékeny és végeredményében kellemes, könnyen hallgatható ...
Intonema | int011 | 2014 A Teni Zvuka kísérleti zenei fesztivált 2010 óta szervezi Szentpéterváron az ...
Intonema | int010 | 2013 Rögtön az elején leszögezhetjük: se nem hitvány, se nem kretén a ...

Ron Anderson’s Pak – Secret Curve

Juhász László 2011 szeptember 1.

Tzadik | TZ 8079 | 2011

Ron Anderson és a Molecules nevét a kilencvenes évek közepén Magyarországon sokan a Trottel kiadónak köszönhetően ismerték meg. A csavaros dzsesszpunkot játszó zenekar korai felvételei itthon is elérhetőek voltak; a francia Amanita, a svájci P.B.B., az osztrák Trost és a Trottel kétkorongos közös válogatáslemezén pedig a Molecules mellett olyan újabb izgalmas előadókat fedezhettünk fel, mint a Splatter Trio, a Spaceheads, vagy a TV Pow. Később elveszítettem az érdeklődésemet a sorolt zenekarok iránt, most viszont – több mint tíz 13 évvel később – Anderson elpostázta legújabb lemezét. Állítja: ez élete mesterműve.

A multi-instrumentalista Ron Anderson szerzői zenekara, a Pak 2000 óta létezik, jelenleg a negyedik inkarnációjában működik: 2008 óta a gitárját basszusgitárra cserélő Anderson mellett Keith Abrams dobol, Tim Byrnes pedig fúvós- és billentyűs hangszereken játszik. Az együttes az évek során azt az agyafúrt dzsesszrockot fejlesztette tökélyre, amit a rockzene intenzitása, a dzsessz szabadságvágya és a komponált zenék komplexitása jellemez. E három fő csapás keresztezése az esetek nagy többségében káoszt szül, Ron Anderson azonban patikamérleggel adagolja az összetevőket, hogy a Pak tökéletesen működjön, és hogy aztán egy monstrum erejével taglózza le a hallgatóságát.

A Secret Curve az együttes harmadik nagylemeze a 2003-as 100% Human Hair és a 2005-ös Motel után. A most kiadott album felvételeinek nagy része 2008-ban már megjelent egy The Ashfield Sessions című limitált példányszámú cd-r korongon, amit a trió kizárólag a koncertjein árult. A szerzeményeket a mostani Tzadik-kiadványra újrarögzítették – méghozzá nem kisebb nevű vendégekkel, mint Anthony Coleman, Jérôme Noetinger, Eve Risser, Tom Swafford, vagy éppen Stefan Zeniuk. A névsor kétségtelenül illusztris, de nézzük a végeredményt.

Nem kérdés, a lemez felvételeit a ritmusszekció uralja: ilyen átkozottul gyors és feszes tempót diktáló dob-basszus duót már nagyon régen hallottam, Abrams és Anderson teljesítménye a Massacre vagy a Ruins legkifinomultabb pillanatait idézi (a második hasonlat nem véletlen: 1998 és 2006 között működött egy RonRuins nevű projekt, amelyben Anderson gitározott Sasaki Hisashi és Yoshida Tatsuya, a Ruins két tagja mellett), a játékosok mintha nem is kották hangjegyeit, hanem egy matematikai képletsort játszanának. Eszeveszettül darálnak, lassulnak, gyorsulnak, néha meg-megállnak – már az egyperces, nyitó Overture kezdetekor hallható: egy őrült hullámvasúton ülünk, és sejtelmünk sincs, hogy mikor következik az első hajtűkanyar. A Pak zenéjének ereje a kiszámíthatatlanságában rejlik. A Secret Curve közel 47 perce során rengeteg információt hallunk, ember legyen a talpán, aki azonnal „átlátja” a hallottakat. Tim Byrnes és a közreműködő vendégek sora sem ellenpontozza a zene sűrűségét, mind inkább telíti, díszíti azt – néhány helyen érzem: hiába a szenvedélyes játék, a kevesebb néhol sokkal, de sokkal több lett volna. A monumentális Caro-Kann, és az utólagos stúdiómanipulációban gazdag E4 Or D4? esetében érezhető leginkább: túl sok a virgázásból, túl sok a „csiribiri”.

Szó se róla, nyomasztó komplexitásával együtt remek lemez a Secret Curve. Érződik, hogy Ron Anderson nem fél túlbonyolítani saját zenei ötleteit, és amit elképzel, megkomponál, azt tökéletesre csiszolva meg is tudja valósítani. Ám jó lenne, ha befogadáskor a hallottakból gyököt tudnánk vonni.

Update: a Pak duóverziója november 17-én, csütörtökön a szegedi Jazz Kocsmában ad koncertet.

1. Overture [1:08] 2. Let Me Tell You Something [6:29] 3. Caffeine Static Rendezvous [3:24] 4. No Future [2:30] 5. Caro-Kann [9:40] 6. Secret Curve [6:12] 7. Mama’s Little Anarchist [1:05] 8. E4 Or D4? [3:00] 9. Trebuchet [4:58] 10. Blinding Light [2:33] 11. Kempelen’s Automaton [5:17]

ronanderson-molecules.com
tzadik.com

Marc Ribot – Scelsi Morning

Juhász László 2004 augusztus 9.

Tzadik | TZ 7089 | 2003

Marc Ribot gitáros első lemeze a Tzadik modern komponistákat bemutató sorozatában két kortárs baletthez írt hanganyagot tartalmaz. Alkalmazott zenéről van tehát szó, amely ez esetben – érzéseim szerint – önállóan is magabiztosan megállja a helyét; így a Scelsi Morning anyaga élvezettel hallgatható Wim Vanderkeybus Inasmuch As Life Is Borrowed és Yoshiko Chuma Reverse Psychology című táncdarabjainak előzetes ismerete nélkül is.

A szándékosan primitív törzsi ütősök, a disszonáns, ugyanakkor mégis szépséges, és tipikusan Ribot-ra jellemző kásás gitárzajok, a többnyire vónosokat és fúvósokat alkalmazó hangszerelés, valamint a lemezen közreműködő nagyszerű zenésztársak – többek között Anthony Coleman, Ted Reichman, Ned Rothenberg, Chris Wood és Roberto Rodriguez – teszik igazán szerethetővé ezt az olasz minimalista zeneszerző, Giancento Scelsi előtt tisztelgő alkotást.

Ami azt illeti, bár Marc Ribot a mai New York-i zenei avantgárd egyik legmeghatározóbb gitárosa és komponistája, nevét sajnálatos módon mégis csak igen ritkán szokták saját szerzői albumai kapcsán emlegetni. Többnyire sideman-ként, vagyis alkalmazott gitárosként kerül szóba a neve. Bár a nyolcvanas évek közepétől már ott játszik a Jazz Passengers, Tom Waits, Elvis Costello vagy Marianne Faithful legfontosabb albumain, első szerzői zenekarával, illetve annak bemutatkozó lemezével csak 1990-ben áll elő (The Rootless Cosmopolitans); majd pedig következnek a legkülönbözőbb és legellentmondásosabb, ám szinte minden esetben izgalmas kollaborációk és újabb szerzői együttesek. A Gyökértelen Kozmopoliták után Ribot létrehozta a Shrek nevű zajos, már-már sokkolóan idegőrlő és fültépő dzsesszrock csapatát (lemezek: Sherk és Yo! I Killed Your God); majd pedig talán ennek ellenpontozásaként a Los Cubanos Postizos elnevezésű könnyed, latin tánczenét játszó bandáját (lemezek: Marc Ribot y Los Cubanos Postizos és Muy Divertido!). Mindezek mellett igen eklektikus filmzenelemezek (Shoe String Symphonettes és Soundtracks II), és többnyire feldolgozásokat tartalmazó szólólemezek látnak napvilágot (Solo Guitar Works Of Frantz Casseus, Don’t Blame Me, Saints); és persze kísérleti jellegű együttzenéléseket dokumentáló hanganyagok – többek között – Eugene Chadbourne-nel, Tim Sparks-szal vagy éppen John Zornnal (pl. The Book Of Heads; Bar Kokhba Ensemble; Masada Guitars; Film Works lemezek stb.).

A fent említett munkák közül talán leginkább a Shrek metsző dzsesszrockjához hasonlít a Scelsi Morning egyszerre rendezett és kaotikus zenéje: látszólag nyers és kidolgozatlan zenei ötletek és témák sorakoznak egymás mellett, de mint az már a szólólemezekről is kiderült, ez az ösztönösség jellemzi a legjobban Marc Ribot szerzői és előadói világát. Eksztatikus, direkt, esetenként egészen humoros.

Mi tagadás, a Scelsi Morning néhol igen-igen fülsértő, viszont az első hangtól az utolsóig egy lélekbe markoló alkotás.

1. Bataille [4:56] 2. Scelsi Morning [6:25] 3. And Then She Fell… [1:26] 4. Earth [4:01] 5. Pennies From Hell [4:59] 6. Geese [12:14] 7. Our Daily Bread [3:27] 8. Identity I-Shmentity [6:47] 9. The Youth Brigade Triumphs Again (And Again) [5:14] 10. Kabukitsch [3:23]

marcribot.com
tzadik.com

The Cracow Klezmer Band – Bereshit

Juhász László 2004 április 12.

Tzadik | TZ 7183 | 2003

1997. április 15. – a zenei új jiddis reneszánsz talán egyik legkiemelkedőbb dátuma: Jarosław Bester, a fiatal komponista és tangóharmonikás kezdeményezésére megalakul a Cracow Klezmer Band. Az újabb és újabb zenei formák és önkifejezési módok fáradhatatlan kutatása, valamint az együttes tagjainak hangszeres tudása és előadói tökéletessége mind-mind jótékony szerepet játszott abban, hogy a fiatal klezmerzenekar rövid időn belül Lengyelország egyik legkreatívabb és leginnovatívabb zenei csoportjává váljon. Bár az együttes életének első két és fél éve a folyamatos koncertezések jegyében telt, a nagy áttörés sem váratott magára oly sokáig: pontosan egy magával ragadó fellépés hatására kínált John Zorn Tzadik nevű kiadója exkluzív lemezszerződést a zenekarnak. Ezzel a Cracow Klezmer Band lett az egyetlen lengyel formáció, amely a New York-i label Radical Jewish Culture sorozatában publikálhat.

A minden bizonnyal igen előnyös szerződés után a zenekar (Jarosław Tyrała – hegedű; Jarosław Bester – tangóharmonika; Oleg Dyyak – tangóharmonika, klarinét, ütősök; Wojciech Front – nagybőgő) hamarosan a műfaj „sztárjai” mellett játszott: David Krakauer és a Klezmer Madness!, Anthony Coleman és a Sephardic Tinge, Frank London és a Klezmatics csak néhány név a sok közül. A társaság De Profundis című debütáló albuma, és az azt követő európai és távol-keleti koncertek után újabb nagylemez következett: a 2001-es The Warriors már egy jóval sokszínűbb, heterogénebb együttest mutat, a klezmer és az avantgárd zene sajátosságai mellett megjelennek a latin ritmusok és az Astor Piazzolla-féle virtuóz tangó-tobzódás. A második album után ismét turnék, sőt mi több, a Cracow Klezmer Band New York-ba is eljut, és tiszteletét teszi a downtown szcéna emblematikus koncerthelyein, vagyis a Knitting Factory, a Tonic és a Makor szentháromságában.

A Bereshit – az együttes harmadik stúdió remeklése – ismét tartalmazza a tradíciótisztelet-modernitás kettősségét, ami miatt a zenekart oly sokan tisztelik és szeretik – ám ezúttal társulat egy még mélyebb, még sötétebb hangulatú lemez készített a világ teremtéséről. Részben hangstúdióban, részben pedig a Krakkói Zsinagógában rögzített album nyolc tétele, valamint Grażyna Auguścik csodálatos énekhangja a Gil Gul (The Migration Of Souls) című szerzeményben mind-mind hozzájárulnak ahhoz a több helyütt hangoztatott véleményhez, mely szerint a Cracow Klezmer Band pályafutásának eddigi legkomolyabb, legátgondoltabb, legérettebb lemezét készítette el.

Jarosław Bester zseniális szerzeményei és jól kitalált hangszerelései, valamint a zenekar tagjainak egészen kifinomult hangszeres játéka egy megrendítően gyönyörű és hiteles portrét nyújt az univerzum teremtéséről. Lenyűgöző, tényleg.

1. Ets Hayyim (The Tree Of Life) [9:11] 2. Tsive Ha-Shamayyim (The Colors Of The Heavens) [5:20] 3. Gil Gul (The Migration Of Souls) [9:44] 4. Dim’ot Yisrael (Israel’s Tears) [5:43] 5. Sippuro Shel Shed (A Devilish Tale) [3:06] 6. Holef (Transience) [8:02] 7. ‘Otsmat (The Might Of The Elements) [9:14] 8. Bereshit [5:53]

ckb.cracow.pl
tzadik.com

John Zorn – Chimeras

Juhász László 2004 február 5.

Tzadik | TZ 7085 | 2003

John Zorn a hetvenes évek elején kezdte kamaradarabjainak az írását, amelyek közül eddig tíz nagylemeznyi került kiadásra és legalább még ennyi vár rögzítésre, majd publikálásra. A különböző filmzenék írása (Film Works-sorozat), számos dzsesszbanda (News For Lulu, Sonny Clark Memorial Quartet, Masada stb.) és rögtönzött heavy metal zenét játszó együttesek (PainKiller, Naked City stb.) összeszervezése és az ezekkel való koncertezés mellett Zorn mindig talált időt komolyzenei művek komponálására. Írt darabokat szólógitárra (The Book Of Heads), csellóra és zongora-hegedű duóra (Madness, Love And Mysticism), ütősökre (Red Bird), vonósnégyesre (The String Quartets), vagy éppen teljes nagyzenekarra (Cartoon S/M, Aporias – Requiea For Piano And Orchestra). A kamaradarabok sorozatában a legfrissebb a Chimeras című, amely 2001-ben került megírásra, és a híres BargeMusic-ban mutatták be először.

A Chimeras megszületéséhez Gorges Perec francia novellista munkássága iránti tisztelet, Schönberg Pierrot Lunaire című mesterműve, és a lipogrammok jelentették a fő inspirációkat. (A lipogrammok olyan irodalmi művek, melyek arra épülnek, hogy egyes részeiből az abc bizonyos betűit tudatosan kizárják.) A Chimeras pontosan a Pierrot Lunaire hangszer-összeállítására íródott, plusz ütősökre; és a tizenkét tételből álló mű minden egyes tételéből egy-egy meghatározott zenei hangot mellőznek a zenészek – így válik a Chimerasból egy zenei lipogramm. A mindössze 33 perces játékidővel bíró mű zenészeit Brad Lubman karmester dirigálja, a már említett Schoenberg-darab mintájára összeállított együttest pedig Tara O’Connor (pikkoló, fuvola, alt fuvola, basszus fuvola), Mike Lowenstern (klarinét, basszusklarinét), Stephen Drury (zongora, orgona, harmónium), Fred Sherry (cselló), Jennifer Choi (hegedű) és egy plusz ütőhangszeres, William Winant alkotja. A felvételen két szoprán női hang is hallható (Ilana Davidson és Elizabeth Farnum). Mind-mind kiváló zenészek, kvalitásukhoz nem férhet kétség.

Ami tény: a Chimeras rendkívül nehéz, teljes embert igénylő hallgatnivaló. A tizenkét tétel mindegyikében más-más hangszer-összeállításban szólal meg a zene, majd a mű a hangszeresek teljes – néhol már-már kaotikus – összjátékában csúcsosodik ki. A két fő részből álló darab (részenként hat tétellel) nem sok kapaszkodót enged hagyni a hallgatónak, kiismerése a sokadik hallgatás után is hiú ábránd marad. Zorn ezúttal is a tőle már jól ismert témákat használja és variálja – hosszan kitartott fuvola- vagy orgonahangok, gyors váltások, néhány másodperces csendek, majd egy erőszakos és harsány kirohanás stb. -, az album hallgatása közben olyan korábbi lemezek témái rémlenek fel, mint a ’92-es Kristallnacht, a ’98-as Music For Children vagy éppen a már emlegetett Aporias – Requiea For Piano And Orchestra. Zorn tehát ebben a kifinomult érzékenységgel megkomponált és felettébb izgalmas dramaturgiával bíró darabban önmagától idéz, ami természetesen nem baj, sőt! Aligha vitatható a mű létjogosultsága és érvényessége: számtalan ismerős motívum, amelyekből valami ismeretlen épül, ami kellőképpen bonyolult, és ami újabb és újabb kihívást jelent a hallgatók számára. És nem hiszem, hogy kell ennél több.

1. One [0:55] 2. Two [2:42] 3. Three [2:55] 4. Four [2:06] 5. Five [1:46] 6. Six [2:08] 7. Seven [4:39] 8. Eight [3:19] 9. Nine [2:45] 10. Ten [2:54] 11. Interlude [1:25] 12. Eleven [3:18] 13. Twelve [2:51]

hipsroadedition.com
tzadik.com

John Zorn – The Unknown Masada

Juhász László 2003 szeptember 14.

Tzadik | TZ 7181 | 2003

A Masada kvartett alakulásának tizedik évfordulóját ünneplő sorozat harmadik része a The Unknown Masada, ami nagyjából ugyanazon koncepció alapján rendeződik, mint a széria előző két darabja. Míg az első, Masada Guitars-on három szólógitáros értelmezte újra John Zorn Masada daloskönyvének néhány tételét, addig a második, a dupla Voices In The Wilderness-en több tucat zenekar és egyéni előadó dolgozott fel a már említett dalokból.

A harmadik „tisztelgő” lemezen is a legkülönbözőbb zenészek játszanak Masada dalokat, ám ezúttal a dolog érdekessége az, hogy eddig sosem hallott, teljesen ismeretlen dallamokat. Érdekes lenne hallani egy-két átírat eredetijét, hiszen a lemezen találhatunk – sok feledhető mellett – néhány igazán kiemelkedő dalt, de talán nem véletlen, hogy az itt feldolgozott tételek eredetijei annak idején nem kerültek rá a tíz hivatalos Masada album egyikére sem.

A feldolgozók között természetesen most is a New York-i downtown szcéna eminensei találhatóak, kezdve a lemezt nyitó csellista Erik Friedlanderrel, Zorn egyik közeli kollégájával, a Masada String Trio oszlopos tagjával. Őt követi a gitáros Jon Madof vezette Rashanim, majd következik az album első igazán megkapó felvétele (Vehuel), amit az eredeti Masada három tagja – Zorn szaxofonon, Dave Douglas trombitán és Greg Cohen bőgőn -, valamint két vendégzenész, a dobos Ben Perowsky és a másodszaxofonos Greg Tardy játszik. Ezután pedig jönnek szép sorjában az erőteljesebb, és a sajnos kevésbé sikerült, visszafogottabb – vagy éppen túlságosan is harsány – interpretációk. Szívesen feledném például Yoshida Tatsuya prog-rock próbálkozását (Shofetim) vagy a lemezt záró Eyvind Kang, szintén a ’70-es évek progresszív rockzenéit idéző átiratát (Belimah), ám a Mike Patton nevével fémjelzett Fantômas sem tudott különösebb újdonsággal szolgálni. (Legalábbis legutóbbi, The Director’s Cut című lemezük óta.)

Az album tele van meghökkentő és bizarr zenei megoldásokkal, merész húzásokkal, amik hol szerencsésen sülnek el, hol kevésbé. Ami tény: az Ismeretlen Masada legszebb pillanatait a tradicionális jiddis muzsikák felől közelítő Naftule’s Dream és a bandurás Julian Kytasty; valamint Ikue Mori és Wadada Leo Smith laptop-trombita duója adja. Talán ez a három átdolgozás tudja a leghűbben és legautentikusabban visszaadni azt a hangulatot, ami az eredeti Masada szerzeményeknek a sajátja: a fájdalom és az emelkedettség gyönyörűséges kettősét.

Vegyes érzésekkel tölt el a The Unknown Masada, hiszen összehasonlítási alap híján igen nehéz eldönteni, hogy a haloványabb szerzemények esetében pontosan hol is veszett el a lényeg. Nem tudni, hogy az átdolgozandó eredetik voltak eleve gyengébbek, vagy esetleg az interpretáló hibázott valahol. Mindemellett nem mondom azt, hogy rossz lenne a lemez, de az szinte tökéletesen biztos: a közelébe sem ér a Bar Kokhba vagy a The Circle Maker zsenialitásának, szépségének, magasságának.

1. Kinyan (by Erik Friedlander) [4:50] 2. Olamim (by Rashanim) [3:48] 3. Vehuel (by Dave Douglas) [5:32] 4. Shofetim (by Yoshida Tatsuya) [3:02] 5. Partzuf (by Naftule’s Dream) [4:22] 6. Zarach (by Jamie Saft) [6:57] 7. Shagal (by Zahava Seewald) [6:46] 8. Herem (by Koby Israelite) [5:06] 9. Kadmut (by Julian Kytasty) [4:44] 10. Zemaraim (by Fantômas) [3:34] 11. Demai (by Wadada Leo Smith) [6:22] 12. Belimah (by Eyvind Kang) [4:09]

tzadik.com

John Zorn – Masada Guitars

Juhász László 2003 szeptember 13.

Tzadik | TZ 7171 | 2003

John Zornnak, a New York-i zenei posztmodern karakteres és kulcsfontosságú figurájának, napjaink egyik legfontosabb komponistájának számos zenei projektje közül – gondoljunk csak a sztenderdeket feldolgozó Sonny Clark Memorial Quartetre, a két lemezt is kiadó News For Lulu formációra, a brutális metal-core-t játszó PainKillerre vagy a stílusilag már-már zavarba ejtően szerteágazó és eklektikus Naked City zenekarra – a Masada névre hallgató formáció bizonyult a legnagyobb hatásúnak, valamint az utóélete is ennek a társaságnak tekinthető a legaktívabbnak. Zorn privát kiadójának köszönhetően egyre-másra jelennek meg a Masada koncerteket dokumentáló albumok, melyekből eddig hat (három szimpla- és három dupla album) látott napvilágot.

John Zorn 1993-ban hívta életre a Masadát egy alacsony költségvetésű mozi, a Thieves Quartet kísérőzenéje kapcsán. A film noir stílusban készült mozihoz való zeneszerzés nagyszerű alkalmat adott Zorn számára, hogy összehozzon egy, az avantgárd dzsesszt és a tradicionális jiddis muzsikát ötvöző formációt. Zenésztársaknak olyan kiválóságokat nyert meg, mint a trombitás Dave Douglas, a nagybőgős Greg Cohen, és a dobos Joey Baron – Zorn természetesen az alt szaxofonos szerepét vállalta. Az első évben írt száz, majd a következőben ötven, négy esztendő alatt összesen több mint kétszáz már-már dúdolható melódiát, melyekből 1994 februárja és 1997 szeptembere között pontosan tíz stúdióalbumot kerekített ki. Mivel a több mint kétszáz tételt tartalmazó – Monk és Gershwin mintájára írt – daloskönyv, a Masada Songbook lényegében áthangszerelhető, bárki által interpretálható szerzeményeket tartalmaz, a tíz lemez megjelenése után következtek az úgy nevezett „new arrangement” albumok, amelyeken kibővített és kellőképpen variált hangszerparkkal, a New York-i művészvilág legkarakteresebb hangszereseiből verbuválódott, klasszikus értelemben vett kamarazenekarok játszottak. Az első két, új hangszereléseket felvonultató dalgyűjtemény a ’96-os dupla Bar Kokhba és a ’98-as szintén dupla The Circle Maker volt. Míg az elsőn a Masada Chamber Ensembles gyűjtőnév alá vont duók, triók, kvartettek, szextettek és egyéb speciális formációk játszottak, addig a második dupla album első lemezén (Zevulun) a Bar Kokhba Sextet, második lemezén (Issachar) pedig a Masada String Trio játszotta a daloskönyv tételeit. Ez a két album talán mindmáig a két leggyönyörűbb alkotás, amit Zorn valaha kiadott a kezei közül.

Idén, 2003-ban Zorn kettős évfordulót ünnepel: ő maga ötven éves, a Masada pedig tíz. Utóbbi kapcsán, azaz a zenekar tízéves évfordulóján sorra jönnek ki azok az albumok, amelyek a daloskönyv tételeit helyezik más dimenzióba. Az év első hónapjában jelent meg a jubileumi sorozat Masada Guitar című első darabja, melyet az év közepéig még kettő feldolgozáslemez követett, a dupla Voices In The Wilderness és a szimpla The Unknown Masada.

A Masada Guitars-ról: Zornnak az elmúlt húsz esztendőben a világ legkreatívabb, leginvenciózusabb gitárosainak egész sorával volt alkalma dolgozni: Eugene Chadbourne-től, Henry Kaisertől kezdve Fred Frithen, Derek Bailey-n át egészen Arto Lindsay-ig vagy éppen Haino Keiji-ig. Ez a felsorolás persze közel sem teljes, amit mi sem bizonyít fényesebben, mint hogy Zorn mégis a három számára legkedvesebb gitárost választotta a Masada Guitars-on való közreműködésre: név szerint Bill Frisellt, Tim Sparksot és Marc Ribot-t. Az albumon 21 Masada dal hallható, nagyjából egységesen felosztva a három gitáros között. A zenészek nem trióban játszanak, egy felvételen csak egy gitáros hallható. A szólógitárokra átírt kompozíciók jóval intimebb, harsánynak a legkevésbé sem nevezhető hangzással bírnak, ami javarészt az akusztikus gitároknak (Ribot és Sparks) köszönhető. A kísérletibb megközelítést most Frisell virtuozitása képviseli, aki interpretációi során a legkülönbözőbb technikai trükköket hívta segítségül, kezdve a gitárszintetizátoraitól egészen a szólólemezeiről ismert, bizarrabbnál is bizarrabb visszhangokat előállító effektjeiig.

A Masada Guitars egyáltalán nem igényli az eredeti Masada sorlemezek előzetes ismeretét, önmagában is egy kellemes, könnyedén hallgatható album, ami a legtöbb Zorn lemeztől eltérően valóban kellemes perceket szerezhet – akár a család minden tagjának.

1. Abidan (by Frisell) [3:31] 2. Kodashim (by Sparks) [3:37] 3. Kedem (by Ribot) [3:29] 4. Bikkurim (by Frisell) [3:00] 5. Ravayah (by Sparks) [4:01] 6. Hadasha (by Ribot) [2:45] 7. Katzatz (by Frisell) [3:37] 8. Kanah (by Sparks) [3:27] 9. Hodaah (by Ribot) [3:24] 10. Kisofim (by Frisell) [4:53] 11. Sippur (by Sparks) [2:48] 12. Sansanah (by Ribot) [5:54] 13. Galgalim (by Ribot) [1:45] 14. Elilah (by Frisell) [3:05] 15. Kedushah (by Sparks) [4:32] 16. Shevet (by Ribot) [3:11] 17. Kochot (by Frisell) [3:56] 18. Tzalim (by Ribot) [2:21] 19. Kivah (by Ribot) [2:33] 20. Avelut (by Frisell) [4:05] 21. Moshav (by Ribot) [3:54]

billfrisell.com
timsparks.com
marcribot.com
tzadik.com

Legutóbbi kommentek

Az Improv.hu online zenei magazin 2002-es indulásakor napjaink kreatív, főként rögtönzött módon születő zenéinek - lemezkritikákon, koncertbeszámolókon, galériákon vagy éppen interjúkon keresztül való - szubjektív bemutatását tűzte ki céljául. A magazin 2005 tavaszától 2010 nyaráig, majd 2013 júliusától újraindulva heti rendszerességű rádióműsorral jelentkezik Szeged első és egyetlen közösségi rádiójában; 2007 ősze óta pedig alkalmanként improvizációs esteket szervez a szegedi Grand Café mozitermébe, a Régi Zsinagóga patinás épületébe, valamint a Jazz Kocsmába.